A 20. század első felében hatalmas technológiai változást jelentett a mozi elterjedése, amely már saját korában is komoly vitákat indított. A viták a tömeg- és a művészfilm körül bontakoztak ki leginkább, illetve a technológia és a gépesítés hatását vizsgálták. Néhány évtized kellett hozzá csupán, hogy a mozi kialakítsa saját műfajait és intézményeit, így az emberek mindennapjainak részévé vált. A szórakoztatóipar részét képező mozgókép fejlődése jó példa arra a folyamatra, ahol kialakul, hogy egy médium a technikai feltételek és a tartalom változásával, hogyan képes megváltoztatni a közönség ízlését, a szórakoztatás új formáin keresztül. Az elmúlt évszázadok alatt a filmvilág szereplői hosszas kísérletezéssel alakították ki a mozi kereteit, ezeket figyelembevéve elmondható, hogy a mozifilmek képesek a valóság érzetét kelteni. Az illúzió fenntartásához pedig nagyban hozzájárulnak a nagy képernyőre vetített filmek, illetve az a tény, hogy a képernyőn látható helyzetek mindenki számára ismerősek lehetnek saját életéből. Dolgozatomban arra vállalkozom, hogy a modern világ kulturális életében meghatározó szerepet játszó mozgóképet – akár művészeti formaként vizsgáljuk, akár technológiai újításként gondolunk rá –, a jelenkor tanulási terében értelmezzem. Mivel a mozi már nemcsak szórakoztató faktorként értelmezhető, hanem az informális tanulás eszközeként is, így szeretnék utánajárni, hogy a mozilátogatók milyen filmklubbal kapcsolatos ismeretekkel rendelkeznek, valamint, hogy milyen műfaji preferenciák befolyásolják a mozilátogatási szokásaikat. Elgondolásom szerint a kutatás legfontosabb eredménye, hogy a hatékony kultúraközvetítés egyik meghatározó alapjává a széles választékkal bíró kulturális kínálatot adó és a legmodernebb technológiai újításokat használó mozik váltak.