A kapcsolattartáshoz való jog az Alaptörvény VI. cikkében rögzített, a magánélet tiszteletben tartásához fűződő jog, amely mindenkit megillet. A kapcsolattartáshoz való jog szabályait a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) és a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Gyer.) tartalmazza. A Ptk. szerint a gyermeknek joga, hogy különélő szülőjével kapcsolatot tartson fenn, a különélő szülő oldaláról pedig a kapcsolattartást jogként és egyben kötelességként is rögzíti a törvény. A gyermeket nevelő szülőre nézve pedig a törvény kötelezettségként határozza meg a gyermek és a különélő szülő gyermek közötti zavartalan kapcsolattartás biztosítását. Dolgozatomban elsőként a kapcsolattartásokra vonatkozó anyagi és eljárásjogi szabályok mutatom be, kitérve a közvetítői eljárás igénybevételének lehetőségére is. Kitérek a kapcsolattartásra vonatkozó határozat végrehajtása iránti nemperes eljárás szabályaira és ezen eljárásokban a gyakorlatban felmerülő problémákra. Tanulmányozom, hogy a kapcsolattartási tárgyú és általában a családjogi ügyekben a közvetítői eljárás során a gyakorlatban milyen nehézségek léphetnek fel, milyen esetekben nem célszerű a közvetítés és milyen mediációs technikák lehetnek hatékonyak. Célom, hogy megoldási lehetőségeket találjak egyrészt arra a problémára, hogy miképpen jöhetnek létre olyan határozatok, amelyek által a gyermek legfőbb érdeke érvényesül, a szülők együttműködése biztosított, így a kapcsolattartás végrehajtása iránti eljárás indítása elkerülhető, ugyanakkor kitérek arra is, hogy amennyiben mégis az utóbbi nemperes eljárás megindítására kerülne sor, milyen tartalmú határozat teszi lehetővé a kapcsolattartás megfelelő végrehajtását. Mindezeken felül lényegesnek tartom olyan alternatívák keresését, amellyel a jogerős határozat meghozatalát követően is közelíthető a felek álláspontja, illetőleg korlátozható a nemperes eljárások indítása.