Szakdolgozatom témája egy súlyos természetvédelmi problémát jelentő özönnövény faj elleni védekezés problémakörére terjed ki, melynek keretei között a bálványfa - elözönléssel érintett- élőhelyekre gyakorolt hatását vizsgáltam növénytani szempontból az Aggteleki Nemzeti Park területén. 21 mintanégyzetet jelöltem ki zárt sziklagyep, sztyepprét, karsztbokorerdő, melegkedvelő tölgyes, bükkös és gyertyános-tölgyes társulásokban. A kvadrátok növényzetét Braun-Blanquet módszerrel, százalékos borítási becsléssel mértem fel. A társulások taxonjait cönoszisztematikai besorolás, természetvédelmi értékkategória és szociális magatartás típus szerinti mutatók alapján rangsoroltam, majd táblázatokban és grafikonokon megjelenítve értékeltem élőhelyek szerint. Természetvédelmi szempont alapján legsérülékenyebb társulásoknak a fás szárú fajoktól mentes sztyeprét és a sziklagyep bizonyultak. A bálványfa megjelenése a degradációra utaló valamint emberi tényezőktől zavart termőhelyek növényfajainak ad jelentősebb életteret. Veszélyeztetve ezzel a védett, fokozottan védett fajokat, melyek közül kiemelem a vörös könyves Onosma tornensis-t hazánk egyik reliktum endemizmusát. Elemzéseim alapján a bálványfa irtása ezeken az élőhelyeken nagy körültekintést igényel, mivel a vegyszeres kezelés hatására felszabaduló foltok a gyomok megjelenését, a növénytársulások átalakulását eredményezik. Az Alsó-hegy bálványfás telepein végzett vegyszeres kezelés nem károsította maradandóan a sziklagyepet. A karakter és a védett fajok, sőt még a fokozottan védett tornai vértő is jelentős egyedszámmal megmaradt a gyepszintben.Bizonyítást nyert továbbá az a feltevés, miszerint a bálványfa társulásfüggetlen faj. Terjedését nem gátolják a különböző növényi életforma típusok. Jól alkalmazkodik a fényben szegény élőhelyekhez is, „várva” a terjedéshez optimális lehetőséget.