A dolgozat célja annak feltárása, hogy milyen tapasztalatokat szereznek az óvodapedagógusok a roma és nem roma családokkal való együttműködés során. A kutatás kvalitatív módszerrel, interjúk segítségével vizsgálta meg, milyen hasonlóságok és eltérések jelennek meg a kapcsolatokban, valamint mely tényezők támogatják vagy akadályozzák a partneri viszony kialakulását. Az eredmények alapján a pedagógusok kiemelten fontosnak tartják a bizalomra és személyes odafigyelésre épülő kapcsolatokat. Míg a nem roma családokkal való együttműködés inkább formális keretek között zajlik, addig a roma szülőkkel való kommunikáció gyakran informális, közvetlen módon történik. A társadalmi távolság és a korábbi negatív tapasztalatok sok esetben gátolják a roma szülők intézményi aktivitását, de az érzékeny, empatikus pedagógusi hozzáállás elősegítheti a kapcsolatok mélyülését. A kutatás hangsúlyozza, hogy az együttműködés nem statikus, hanem folyamatosan alakuló folyamat, amelyet a pedagógus és a szülő közösen formál. A pedagógus szerepe kulcsfontosságú ebben: kapcsolatteremtő készsége, nyitottsága és személyes jelenléte elengedhetetlen a sikeres együttműködéshez. A dolgozat arra is rámutat, hogy nemcsak az etnikai háttér, hanem a családok szociális helyzete és nevelési attitűdjei is hatással vannak a kapcsolatok minőségére. Összességében a szakdolgozat arra a következtetésre jut, hogy az inkluzív szemlélet és a pedagógus önreflexiója segítheti leginkább a különböző hátterű családokkal való eredményes együttműködést. A legeredményesebb kapcsolatok ott alakulnak ki, ahol a pedagógus nem elvár, hanem támogat, és az óvoda befogadó közösségként van jelen a családok életében.