Kisregények és elbeszélések

Abstract

Kemény Zsigmond szépirodalmi munkásságának megítélése sohasem volt nagyobb viták tárgya a magyar irodalomtörténetben. Mint a modern magyar regényirodalom és regényelmélet egyik első kezdeményezőjének és megalapozójának, a különböző irodalomtörténetek egyértelmű helyet biztosítottak neki a korszakonként újraértékelt, újraírt kánonokban. Egyes pályaszakaszainak, műveinek értékelése azonban már közel sem mutat ilyen egységes képet: az egyes életműinterpretációk különösen az e kötetben szereplő elbeszéléseket és kisregényeket mellőzték feltűnően, vagy (legalábbis egy mai értelmező távlatból tekintve) jelentőségükön alul ítélték meg őket. Ennek oka elsősorban az, hogy Kemény szépírói munkásságát a nyugat-európai színvonalú, modern magyar regény, lékektani regény megteremtőjeként tartják számon, s javarészt az ezeket reprezentáló realista, nagy elbeszéléseit, történelmi regényeit interpretálták (Özvegy és leánya, A rajongók, Zord idő). A realista poétika nézőpontjából, illetve az interpretációk egy részében érvényesülő politikai-társadalmi kontextust hangsúlyosabban figyelembe vevő olvasatokban feltett kérdésekre Kemény 1851 és 1854 között írt munkái jobbára némák maradtak (kivétel talán a Férj és no). Ennek következtében ezeket a műveket rosszabb esetben igénytelen mondanivalójú, közönségszórakoztató olvasmányként, jobb esetben műveltségközvetítő, közönségnevelő alkotásokként, vagy a realista nagyregények előkészületeiként értékelték; de mindenképpen csak epizódszerepet szánva nekik az életműben. Napjaink megváltozott kor- és világtapasztalata, befogadói érzékenysége olyan kérdések felvetésére ad lehetőséget, melyek révén ezek a művek inkább megszólaltathatók, poétikai, beszédmódbeli, világértelmezési modernségük és jelentőségük egyre nyilvánvalóbbá válik, melyek révén egyre inkább a Kemény-recepció érdeklődésének középpontjába kerülnek.