A római kor kutatásának legkorábbi időszakától fogva visszatérő jelleggel kerül felszínre a Római Birodalom és a határain túl megtelepedett barbár népek viszonyrendszerének kérdése. Nincs ez másként a Nagy Magyar Alföld területét elfoglaló szarmata törzsek (jazigok, roxolánok, alánok) és a szállásterületüket közrefogó római provinciák (Pannonia, Moesia, Dacia) esetében sem: az alföldi és a dunántúli kutatók együttes erőfeszítése révén a téma magyarországi kutatástörténete a nemzetközivel közel azonos utat járt be. A szarmata–római kapcsolatfelvétel jelenleg elismert modelljét Vaday A. 1998-ban megjelent tanulmányából ismerjük, ám általános érvényű megállapításai ellenére ez még nem integrálhatta magába az ezredfordulót követően meginduló, a nagyberuházásokhoz kapcsolódó feltárások révén robbanásszerűen megnövekedett leletanyagot. Doktori disszertációm közel 30 év távlatából próbálkozik meg a kérdés újbóli vizsgálatával egy komplex, történeti és régészeti forrásanyagot ötvöző keretrendszerben. Az elmúlt évek koszakspecifikus történeti összefoglalásai (kiemelve itt pl. Kovács P. 2022-ben megjelent forráskiadását) jó alapot biztosítanak az eseménytörténet és az említett régészeti modell összehangolására. Meg kell jegyezni azonban, hogy jellegéből adódóan az írott forrásanyag egyoldalúan torzítja a vizsgálódás látószögét, hiszen a római auktorok munkáiban a barbárok elsődlegesen a fegyveres összetűzések kapcsán kerülnek említésre. Ezek a beszámolók hibásan keltik így annak érzetét, hogy a kapcsolatokat az ellentétek határozták meg, bár a jól adatolható konfliktushelyzetek valójában csupán az egymás szomszédságában eltöltött idő negyedét (25,5%-át) tehették ki [31. kép]. A kereskedelemi kapcsolatok virágkora (a Severus-kori konjunktúra időszaka) ezzel szemben forrásszegény intervallumként nevezhető meg. Az alföldi Barbaricum római eredetű leletanyagát doktori disszertációm két különböző perspektívában vizsgálja. Bár Üllő 5–9. lelőhely importált kerámiaanyaga példátlan gazdagságú a jelenleg közölt szarmata települések között (2971 leltári tételhez tartozó 3481 töredék), egyetlen lelőhelyként csupán a saját mikrorégiójára (gazdaságtörténetileg Aquincum előterének „kishatárforgalmi” zónájára, míg tájegység léptékében a Dél-Pesti-síkságra) vonatkozóan szolgálhat forrásbázisként. Munkámban a kerámiaanyagot a provinciális párhuzamoknak megfeleltethető leletcsoportokban vizsgálom (2. fejezet): terra sigillaták (I.), Dressel 24/Zeest 90 típusú amphorák (II.), bevonatos edénytípusok (Glanztonware) (III.), sávos festésű kerámia (IV.), bevonat nélküli római edények (V.), sóderes soványítású házi kerámia (VI.), egyedi előfordulású importáru (VII–VIII.), ólommáz-bevonatos edényformák (IX.). A helyi kerámiaspektrum jól mutatja a pannoniai fazekasműhelyek befolyását a limes körzetének árucseréjében, hiszen a „provinciális import” (2059 tétel, 69,3%) közel 2:1 arányban viszonyul a „birodalmi import/távolsági kereskedelem” jellemző árucsoportjaihoz (912 tétel, 30,7%). A folyamatok makroszintű értelmezési kísérletéhez szükséges volt az alföldi szarmata Barbaricum egyéb importált lelettípusainak vázlatos áttekintése (1. függelék). A fémanyag (pl. fibulák, fémtükrök, bronzedények, ládikaveretek) és az üvegáru (üvegedények, bizonyos gyöngytípusok) árnyalják ugyan a szarmata–római kereskedelmi kapcsolatok főként a kerámiaanyag alapján kialakított periodizációját, ám nagyvonalakban mégis illeszkednek annak elméleti modelljébe. Az elmúlt években rendszerezett állatcsont-anyag felhívja a figyelmet a láthatatlan kereskedelem jelentőségére, míg más jelenségek mögött (pl. malomjáték szarmata épület padlójába karcolva Cegléd, Bürgeházi-dűlő lelőhelyről) talán az innováció és/vagy divat hatása sejlik fel. Az importált kerámia beágyazottságának megértéséhez érdemben vizsgálnunk kell a római edények szarmata másolatainak kérdését is (2. függelék). Az üllői leletanyagban a vörösre festett szarmata kerámia (X.) magas esetszámai (254 tételhez kapcsolódó 296 töredék) példátlan alkalmat biztosítanak a leletcsoport mélyebb megértéséhez. Számos (részben a korábbi kutatás által is feltételezett) tényező utal rá, hogy a festés alkalmazása az import iránti fokozott keresletben gyökerezik: pl. a simítással fényezett földfesték egyértelműen a terra sigillaták magas fényű bevonatát hivatott egyszerűbb technológia mellett utánozni, míg az edénytípus legkorábbi megjelenése a 3. század második felében egyértelműen köthető a luxuskerámia behozatalának visszaeséséhez. A formai spektrum rendszerezése a jelenség több rétegére világíthat rá: a közvetlenül terra sigillata előképekre visszavezethető típusok (pl. félgömbös és kónikus testű csészék/tálak) mellett jelentkeznek egyéb provinciális kerámia- vagy üvegedényekkel rokonítható formák (pl. tányérok és vékony falú edénytípusok), illetve főként barbarizáló hatásokat mutató csoportok is (pl. kónikus testű tálak). / From the earliest research history, the Roman Empire's relations with the Barbarian communities have been a recurring question in Roman Age studies. This is no different in the case of the Sarmatian tribes (Iazyges, Roxolani, Alani) who occupied the territory of the Great Hungarian Plain and the Roman provinces (Pannonia, Moesia, Dacia) that surrounded them: thanks to the combined efforts of the researchers of the Sarmatian Barbaricum and the Roman provinces, the history of research in Hungary has followed a trajectory almost identical to the international literature. The currently applied model of the Sarmatian–Roman interactions is known from the study published by A. Vaday in 1998, but despite its general validity, it could not yet integrate the find materials related to the rescue excavations that started after the turn of the millennium. After nearly 30 years, my PhD thesis attempts to re-examine this topic in a complex framework combining historical and archaeological source materials. The historical perspective summaries of the past years (e.g. the publication of Sarmatian related written sources by P. Kovács in 2022) provide a good basis for the reconciliation of the known historical events and the above mentioned archaeological model. However, the nature of the palaeographical material distorts the perspective of the investigation in a one-sided way, since the Barbarians are primarily mentioned only in connection with armed conflicts in the Roman written sources. These statements thus falsely give the impression that relations were defined by antagonism, even though the well documented conflicts may have accounted for only a quarter (25.5%) of the time spent in each other's neighbourhood [Fig. 31]. On the other hand, the heyday of trade (the Severan Age conjuncture) is presented as an absence of written sources. My PhD thesis examines the Roman artefacts of the Sarmatian Barbaricum from two differently scaling perspectives. Although the imported ceramic assemblage of Site Üllő 5–9 is of unprecedented size among the currently published Sarmatian find materials (3,481 fragments belonging to 2,971 inventory items), it can only serve as a source for its own micro-region (the "trade near the limes" zone of the Aquincum foreland, and the South-Pest Plain). In my work, I examine the pottery types in groups that correspond to their provincial parallels (Chapter 2): terra sigillata (I), Dressel 24/Zeest 90 type amphorae (II), coated pottery types (Glanztonware) (III), vessels painted in bands (IV), uncoated Roman pottery (V), utility ceramics of a pebbled material (VI), rarely imported ceramic ware (VII-VIII), and lead-glazed pottery forms (IX). The local spectrum of imported products illustrates the influence of nearby Pannonian pottery centres, as imported wares of provincial origin (2,059 items, 69.3%) are outnumbered by the typical groups of goods related to long distance trade (912 items, 30.7%) by a ratio of almost 2:1. For a macro-level interpretation of the supposed framework, it was also necessary to summarize the other imported artefact types of the Sarmatian Barbaricum (Appendix 1). Metal (e.g. fibulae, metal mirrors, bronze vessels and caskets) and glassware (e.g. glass vessels, beads) fit into the theoretical model based on the ceramic material, although they could nuance the periodization of Sarmatian–Roman trade relations. The recently organized animal bone material draws attention to the importance of the so called invisible trade, while other influences (e.g. an example of Ludus Duodecim Scriptorum scratched into the floor of a Sarmatian building from Site Cegléd, Bürgeházi-dűlő) may suggest the presence of Roman innovation or fashion, too. In order to understand the level of the reception of imported pottery in Barbarian communities, we also need to investigate the question of Sarmatian imitations of Roman vessels (Appendix 2). The unusually high number of Sarmatian red painted pottery (X) in the find material of Site Üllő 5–9 (296 fragments associated with 254 items) provides an unprecedented opportunity for a deeper understanding of this group of ceramic products. A number of factors (some of which have been suggested by previous research) suggest that the use of paint is rooted in a permanent demand for imported products: the smoothed surface is clearly intended to imitate the high quality coating of terra sigillata vessels with a simpler technique, while the earliest appearance of these vessels in the second half of the 3rd century can clearly be linked to the decline in imported pottery. A systematic analysis can reveal further layers of this phenomenon, too: in addition to types that can be directly originated from terra sigillata antitypes (e.g. hemispherical and conical-bodied cups/bowls), there are other forms that are related to provincial ceramic or glass vessels (e.g. plates and thin-walled vessel types), or groups that are mainly show Barbarian influences (e.g. bowls with a conical body).