Háttér: Az önsértő magatartás számos mentális zavarban előfordul, ugyanakkor önállóan, szubklinikai szinten is létező jelenség. A nem-szuicidális szándékos önsértés élettartamprevalenciája nem-klinikai felnőtt mintán a nemzetközi kutatások alapján 4,5-6%. Öngyilkos magatartással való gyakori együttjárása e maladaptív viselkedés motivációinak feltárása irányába ösztönöz, mivel az intraperszonális és/vagy interperszonális funkciók azonosítása lehetőséget ad a hatékonyabb prevenció és intervenció végrehajtására.

Célkitűzés: A kutatás célja felnőtt nem-klinikai populációban az önsértő magatartás prevalenciájának és jellemzőinek felmérése, valamint a viselkedés hátterében álló domináns funkciók azonosítása. Hipotézisként fogalmaztam meg, hogy a vélt két vezető funkció – érzelemszabályozás és önbüntetés – hátterében feltételezett pszichológiai konstruktumok, az érzelemszabályozási nehézségek és önkritikus tendenciák, különböznek az önsértéssel érintettek és nem érintettek között.

Módszer: A keresztmetszeti vizsgálatban nem-klinikai populációból származó felnőtt személyeket céloztam (N=167). A kérdőívcsomag a demográfiai kérdések mellett az Állítások az Önsértés Kapcsán Kérdőívet (ISAS-HU), Érzelemszabályozási Nehézségek Skálát (DERS), valamint Önkritikusság és Önmegerősítés Skálát (FSCRS-HU) tartalmazta.

Eredmények: A mintán az önsértő viselkedésre vonatkozóan 55,1% élettartam-prevalencia és 31,5% pontprevalencia, korrigált gyakoriságként 45,5% élettartam-, és 11,7% pontprevalencia mutatkozik. Vizsgálataink alapján – a nemzetközi kutatásokkal összhangban – az intraperszonális körbe tartozó érzelemszabályozási és önbüntető funkciók a meghatározóak. Az ezek hátterében álló érzelemszabályozási nehézségek és önkritikusság statisztikailag szignifikánsan eltérnek az önsértéssel érintettek és kontroll csoport között.

Következtetés: Eredményeink rámutatnak, hogy az önsértő viselkedést illetően ritkábban kutatott felnőtt nem-klinikai populációban nagyon magas az előfordulási gyakoriság. Mivel a szándékos önsértés erős prediktora a későbbi szuicid cselekedeteknek, annak alapos megértése, hogy az az adott személy életében milyen funkciókat tölt be, kritikus fontosságú a beavatkozási területek meghatározása és a személyre szabott terápiás terv kidolgozása érdekében.