Önfejlesztés és otthonkeresés a Meggyőző érvekben és a Jane Eyre-ben
Absztrakt
Jelen dolgozatomban arra vállalkoztam, hogy áttekintést adjak arról, hogyan lettek a nők az irodalmi élet aktív részesei a tizennyolcadik század végén, és miként jelentek meg a fejlődésregényekben, valamint, hogy azoknak milyen jellegzetességei vannak. Ezek után két korabeli írónő, Jane Austen és Charlotte Brontë munkásságát mutatom be, és amennyire szükségesnek érzem, a magánéletükre is reflektálok, a továbbiakban pedig áttérek egy-egy regényük konkrét elemzésére. Austen esetében a Meggyőző érveket, míg Brontë kapcsán a Jane Eyre-t veszem górcső alá. Ezen írásokat fejlődésregényekként kezelem az elemzésem során, épp ezért első körben a hősnők önfejlesztését és önnevelését helyezem a középpontba. Igyekszem kiemelni, hogy bár teljesen különböző rangú és családi hátterű karakterekről van szó, mégis számos hasonlóságot véltem felfedezni Austen és Brontë regényében. Ennél a fejezetnél Mary Wollstonecraft, Roland Barthes és Rousseau szolgálják számomra az elméleti hátteret. A folytatásban egy külön részt szánok Jane Eyre és a schellingi zseni-fogalom kapcsolatának a boncolgatására. Az ezt követő fejezetben pedig amellett igyekszem érvelni, hogy a hosszú út során, mely ahhoz vezetett, hogy Anne Elliot és Jane Eyre megállapodjanak szerelmük oldalán, egyúttal ő maguk és párjaik is önismereti úton vettek részt, amihez az is kellett mindkét esetben, hogy bizonyos időre elszakadjanak kedveseiktől, és azt higgyék, többé nem találnak egymásra. Ebben a fejezetben Lord Shastesbury egyes gondolatmeneteit használom fel. Majd zárásként az otthon és otthontalanság problematikáját mutatom be a két főhősnő és a két főhős szempontjából.