A szakdolgozat megírásának fő motivációja, hogy a magyar néphagyomány ápolása, gyermekjátékok és a néptánc az életem szerves részét képezik. Hiszem, gyakorlom és vallom, hogy a bennük rejtőző fejlesztési lehetőségeket ki kell használnunk a különleges bánásmódot igénylő gyermekek mindennapos iskolai fejlesztése során. A kutatás során célom rávilágítani, hogy az általános iskola alsó tagozatában a magyar nevelési – oktatási rendszerében felvállalják a néphagyományőrzést, a hagyományápolást. Továbbá a gyógypedagógusok nagy része meglátja a népi játékokban, néptáncban rejlő fejlesztési lehetőségeket. A különbség e tekintetben abban érzékelhetjük, hogy milyen mélységben, mennyire átfogóan, vagy alkalomszerűen foglalkoznak e témával, valamint milyen tanórákon látják meg azoknak fejleszthetőségét. A kérdőíves felmérés során 100 gyógypedagógus véleményét összegeztük. A kérdőíves felmérés 19 kérdést tartalmaz, amely mind arra irányult, hogy a gyógypedagógusok, hogyan, milyen módon, mennyire átfogóan, milyen mélységben foglalkoznak a népi játékokkal, néptánccal. Továbbá ezek segítségével milyen képességterületeken látják és alkalmazzák a fejlesztést, a sajátos nevelési igényű gyermekek iskolai nevelése-oktatása során. Véleményeik alapján gondoljuk, hogy tiszta szívvel megállapíthatjuk, hogy a felmérésben résztvevő gyógypedagógusok többsége mélyrehatóan foglalkoznak a néphagyomány ápolásával. Felvállalják a közvetítést a gyermekek felé. Fontosnak tartják és alkalmazzák a néptánc és népi játékok egyes elemeit a tanítási-tanulói folyamatba ezzel fejlesztve a gyermekeket valahány képességterületen.