A tapasztalatok szerint egyre inkább erősödő igény a pedagógusokkal szemben a gyermekek személyiségéhez, munkatempójához, képességeihez alkalmazkodó oktatás megvalósítása. A szülők is elvárják a megkülönböztetésnek ezen formáját annak érdekében, hogy gyermekeik a lehetőségeikhez képest minél jobban teljesítsenek, teljesíthessenek és a későbbiekben megállhassák a helyüket a munkaerőpiacon. A megkülönböztetett, vagyis differenciált oktatást csupán a „régi” módszerekkel nem lehet megvalósítani. Új szemlélet kialakítására, szemléletmód váltásra van szükség a közoktatásban. Dolgozatomban utánajárok, hogy milyen reformpedagógiai és alternatív módszerek, kísérleti iskolák képviselték ezt az újfajta(?) szemléletet, és hol tart most az új módszerek beépülése a tömegoktatásba. Megvizsgálom, hogy a jövő pedagógusai, a jelenlegi tanárjelöltek milyen korai pályaszocializációs háttérrel rendelkeznek ahhoz, hogy a differenciáló módszereket hatékonyan és magabiztosan tudják alkalmazni tanításuk során, valamint azt, hogy igénylik-e a tanítási gyakorlatukat felügyelő mentortanárok segítségét az ebben a témában való elmélyüléshez. A megfelelő feltételek biztosítása elengedhetetlen, ha sikeresek akarunk lenni. Munkámban felvázolom a tanórai differenciálás alapvető feltételeit és módszereit, melyekre véleményem szerint mentortanárként meg kell tanítanunk a tanárjelöltjeinket. Legvégül néhány példával is szolgálok annak érdekében, hogy bizonyítsam, nem a teljes eddigi, megszokott tanítási stratégiánkat kell megváltoztatnunk, hanem kis lépésekben elkezdeni és véghezvinni a változtatást. Ennek a változásnak az elindításában vizsgálati eredményeim szerint kulcsszerepet kapnak a mentortanárok.