Dolgozatomban a munkajog egyik igen összetett és jelentős problémakörét, a hátrányos megkülönböztetés különböző formáit vizsgálom, különös tekintettel a közvetlen és közvetett alakzat elhatárolására és gyakorlati megjelenésére. A dolgozat során megkíséreltem elhatárolni egymástól a közvetlen és a közvetett hátrányos megkülönböztetés dogmatikai és gyakorlati sajátosságait, rávilágítva arra, hogy e két forma felismerése és pontos definiálása elengedhetetlen a hatékony jogvédelem szempontjából. Emellett elemzésem során a hazai és uniós joganyag összevetésével arra törekszem, hogy feltárjam, mennyiben felel meg a magyar szabályozás az Európai Unió által megfogalmazott egyenlő bánásmód követelményének, illetve hol mutatkoznak jogalkalmazási hiányosságok. A dolgozatban esetelemzéseken keresztül kísérletet teszek elhatárolni egymástól a hátrányos megkülönböztetés közvetlen és közvetett alakzatát, külön figyelmet fordítva az atipikus foglalkoztatási jogviszonyok – így a részmunkaidő, a határozott idejű munkaviszony és a munkaerő kölcsönzés – sajátos kockázataira. Három hipotézist állítok fel, amelyek a magyar jogvédelem gyakorlati hatékonyságára, a közvetett hátrányos megkülönböztetés fokozódó jelentőségére, valamint az atipikus munkavállalók sérülékenységére irányulnak. Célom, hogy a vizsgálat eredményeként átfogó képet adjak a hátrányos megkülönböztetés munkajogi kontextusban betöltött szerepéről és rámutassak azokra a területekre, ahol a jogalkotás vagy a jogalkalmazás további fejlesztést igényel.