A vesedaganat a hetedik leggyakrabban előforduló rosszindulatú elváltozás a nyugati világban. Az utóbbi évtizedekben az egyre elterjedtebben alkalmazott, modern képalkotó eljárásoknak köszönhetően az incidencia évente átlagosan 2%-os emelkedést mutat. A malignus vesetumor gyanúja miatt végzett műtéteket követően, a szövettani vizsgálat az esetek 5-33%-ban benignus elváltozást igazol, melyek közül leggyakoribb az oncocytoma. A renális tumorok etiológiáját alapvetően genetikai és környezeti tényezőkre bonthatjuk. A genetikai okok között duplikációk, deléciók, transzlokációk, hypermetilációk és a szignalizációs útvonalakat aktiváló mutációk szerepelnek. A környezeti tényezők esetében, számos olyan faktorral találkozunk, amely nemcsak a vesetumorok hanem más malignus folyamatok kialakulásában is szerepet kapnak (dohányzás, táplálkozás, nehézfémek). Hozzávetőlegesen a herediter vesedaganatos szindrómák, az esetek kevesebb, mint 4%-ban igazolhatók. A vesesejtes daganatok szövettani klasszifikációja, a terápiás útvonal megtervezése, kivitelezése és a prognosztika szempontjából is kiemelkedő jelentőséggel bír. A világossejtes, a papilláris, valamint a chromophob típus a három leggyakoribb entitás a vesetumorok között. Az utóbbi években sikerült néhány új, rendkívül változatos biológiai háttérrel és klinikai tünetekkel rendelkező csoportot leírni és definiálni (Xp11.2 transzlokációs carcinoma, többrekeszes cisztikus világossejtes RCC, neuroblasztomával szövődött carcinoma).