A hivatalbóliság elvének érvényesülése a büntetőeljárásban

Abstract

A doktori értekezés a hivatalbóliság (officialitás) elvének érvényesülését és funkciójának átalakulását vizsgálja a magyar büntetőeljárásban. Kiindulópontja, hogy az officialitás és az ügyféli rendelkezési jog viszonya a funkciómegosztás elvének erősödésével folyamatosan változik. A dolgozat különösen a bizonyítás, a másodfokú és a jogerő utáni eljárások vizsgálatán keresztül elemzi e folyamatot, kitérve a tisztességes eljárás garanciáinak érvényesülésére is. A kutatás történeti, dogmatikai, jogesetelemző és empirikus módszerekre, valamint a hazai és európai bírósági gyakorlat feldolgozására épül. Az első hipotézis szerint a hatályos szabályozás az officialitás korábbi domináns szerepének szűkítésével erősíti az ügyféli rendelkezési jogot és a funkciómegosztás elvét, ez azonban a jogalkalmazói szemléletben nem eredményezett azonnali és teljes körű változást. A második hipotézis szerint az officialitás visszaszorulása nem lehet korlátlan, mivel a tisztességes eljárás egyes garanciáinak érvényesülése hivatalbóli bírói kötelezettségeket tesz szükségessé. A kutatás egyik legfontosabb eredménye ezért annak megállapítása, hogy az officialitás a modern büntetőeljárásban nem megszűnő, hanem átalakuló elvként ragadható meg. A hivatalbóliság szerepe egyre kevésbé kapcsolódik a materiális igazság korlátlan hivatalbóli feltárásának klasszikus modelljéhez, és egyre inkább a tisztességes eljárás garanciális minimumainak biztosítása felé tolódik el. The doctoral dissertation examines the application and functional transformation of the principle of officiality in Hungarian criminal proceedings. Its starting point is that the relationship between officiality and the parties’ rights of disposition is continuously evolving alongside the strengthening of the principle of the division of functions. The dissertation analyses this process primarily through the examination of evidentiary proceedings, appellate proceedings and proceedings following the finality of a judgment, with particular attention to the enforcement of fair trial guarantees. The research is based on historical, doctrinal, case-law and empirical methods, as well as an analysis of Hungarian and European judicial practice. The first hypothesis posits that the current regulatory framework, by limiting the previously dominant role of officiality, strengthens the parties’ rights of disposition and the principle of the division of functions, while this has not resulted in an immediate and comprehensive change in judicial practice. The second hypothesis is that the retreat of officiality cannot be unlimited, as the enforcement of certain fair trial guarantees requires judicial obligations to be exercised ex officio. One of the key findings of the research is therefore that officiality in modern criminal proceedings should not be understood as a disappearing principle, but rather as a principle undergoing functional transformation. The role of officiality is becoming increasingly less connected to the classical model of the unlimited ex officio ascertainment of material truth and is increasingly shifting towards ensuring the minimum guarantees of a fair trial.