Az Üdvözlégy, örök Úristen, ki vagy foghatatlan fölségben kezdetű gyülekezeti énekben a bevezetés retorikai egységét kérés váltja fel: ezt a felszólító mód és a második személyű odafordulás jelzi. Ebben az áttűnésben a nyomorúság és a megváltottság közti átmeneti állapotot testi valóságnak, a lelki közösség lényegi jelentésének érzi a könyörgő gyülekezet. A kátéból szerzett ének és az imádság széttartó műfaji sajátságai ez által észlelhetővé teszik a tételes tanítás és a lelki történés feszültségét. E két összetevő az istentisztelet teljes antifónikus folyamatában is egymás értelmezőjévé válik. A sokrétű kölcsönhatás teológiáját és liturgikus kereteit bontja ki ez a könyv. Pál apostol szavaira (lKor 14,15-16) támaszkodva: „Micsoda tehát? Ha imádkozom a Szentlélek indításából, értelemmel imádkozzam, ha éneklek a Lélek által, értelemmel énekeljek. Mert ha a Szentléleknek ajándéka által hálákat adsz a gyülekezetben, a tudatlan paraszt ember mi módon mond a hálaadásodra Áment?" Az opus Dei és az opus hominum kölcsönhatásában nem tervezhető meg előre a tanítás és az átlelkesülés aránya. Ami a katekizálás során nem nyilvános (mert a gyülekezet által átélt) megigazító cselekedet, az hermeneutikai szempontból tudásanyagként is közvetítődhet. Ez a feszültség az esztétikai tapasztalat keresztény történetében Szent Ágoston óta az istenélmény lényeges vonatkozása. Poetológiai vizsgálataim erre irányulnak. Bornemisza Péter 1582-ben reprezentatív kötetbe rendezte a hitújítás korának hazai magyar nyelvű énekeit. Az anyagból kihagyta a szigorúan csak tanismertető igényű hitvalló énekeket. Döntése esztétikai megfontolásokat fed föl. A szövegek körüli ügyködés során a lelki haszon biztosítékát egyszerre feltételezte a gyönyörszerző megértés lehetőségeiben és a letisztult tanítás tételességében. Közelítésünk érdekétől, igényeitől függ, észrevesszük-e: a reformáció énekei úgy szépek, hogy a szövegben mint erősen megszőtt szövedékben meg is jelenítik a hitélményt. Példa az isocolon retorikai művelete: az ismétlődő szerkezetekben a második személyű birtokos személyrag közösségivé változik át. Gyakori a szinonímia alakzata is: krisztológia elnevezéseket egyező szerkezetű tagmondatokban sorolnak az énekek, s ez által a távollevő Krisztus csodálatos módon szinte jelenvalóvá lesz a gyülekezetben. Ezt a jelenlétet e költészetelméleti távlatú könyv a megbékélés, a megváltás, a megigazulás szavaival írja körül, és bőven szól annak liturgikus kereteiről is.