A történelmi regény műfaji változatai és a tragikum kérdései Kemény Zsigmond írásművészetében

Dátum
2009-03-09T15:39:26Z
Szerzők
Bényei, Péter
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
A disszertáció egyszerre vállalkozik néhány műfajelméleti kérdés megválaszolására, valamint a Kemény-életmű egy meghatározó szeletének az interpretálására. A súlypont elsősorban ez utóbbira esik, azonban Kemény Zsigmond szépirodalmi szövegkorpuszának újraértését két – műfajelméleti jellegű – kérdés szervezi a dolgozat egészében. A történelmi regény műfajának valamint a tragikum jelenségének a vizsgálata lehetőséget teremtett a Kemény-recepció felkínálta életműkonstrukciók, interpretációs javaslatok újragondolására, a Kemény-szövegek újraolvasására. „A történelmi regény kétségkívül nagyon kényes műfajváltozat” – írja Szegedy-Maszák Mihály egyik Kemény-elemzésében, ezért a történelmi regény létformájának, poétikájának, hatásmechanizmusának felvázolására irányuló előzetes vizsgálódást egyszerre motiválta a műfajjal kapcsolatos anomáliák felszínre hozása és részleges megválaszolása, valamint a Kemény-szövegek interpretációját előkészítő, adekvát szempontrendszer körvonalazásának kísérlete. A vizsgálódás elsődleges érdekeltsége az volt, hogy a nehezen behatárolható szövegkorpuszt jelölő, értelmezések sokaságával terhelt műfaji fogalomnak – mindvégig a Kemény-szövegek olvasási tapasztalatát és értelmező megszólításának szándékát szem előtt tartva – poétikai és funkcionális szempontból egyaránt tartalmat adjak. A Kemény-recepcióban a kérdéskör átfogó tárgyalására mindeddig még nem került sor: mennyiben és hogyan befolyásolja a Kemény-szövegek szerveződését a történelmi múlt reprezentációja; milyen létértelmezési érdekeltségek húzódnak meg a műfajválasztás mögött; a történelmi regény műfajában rejlő potenciális világteremtő és jelentésképző mechanizmusok közül melyeket alkalmazza Kemény különböző regényeiben: ilyen jellegű kérdések megválaszolásának elméleti és szemléleti hátterét igyekszik az első bevezető fejezet megalapozni, a szövegelemzések pedig a gyakorlatban kibontani. Mind a drámaiságot, mind a tragikum hatástényezőinek jelenlétét a Kemény-regények meghatározó sajátságaként tárgyalja a recepció: Beöthy Zsolt, Péterfy Jenő és Barta János behatóan és magas színvonalon értekezik a jelenségről, de szinte alig találunk olyan Kemény-interpretációt, amely ne érintené a kérdést. A recepció azonban számos, ma is helytálló és alkalmazható megállapításon túl igen sok sematikus jellegű, kellően ki nem bontott belátást is megfogalmaz. A vissza-visszatérő tragikus képletek, a bűn–bűnhődés-elv (Gyulai, Beöthy stb.) valamint a végzetszerűség legkülönfélébb változatai (Péterfy, Sőtér, Martinkó, Barta stb.) nem képesek teljesen lefedni a Kemény-szövegek tragikus hatásmechanizmusának jellemzőit, s gyakoriak a fogalmi pontatlanságok, illetve a gondolati ellentmondások is: mindez a kérdéskör újratárgyalását motiválta. Akárcsak az, hogy a recepció legalább annyi kérdést hagyott nyitva, mint amennyit megválaszolt a Kemény-tragikum jellemzésekor. Elméletileg alátámasztható-e a tragédia egyes formaelveinek átléptetése a regénybe? Ha igen, mi motiválja – poétikai, kortörténeti, műfajelméleti szempontból – az ötvöződést? Hatásmechanizmusát, általános jellemzőit tekintve mennyiben tér el a regényekben létesített tragikum a tragédiák meghatározó tragikus képleteitől? Milyen, eddig még kiaknázatlan lehetőségeket kínál a műfajötvöződés és a tragikum szempontja a Kemény-regények újraolvasásában? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket próbál körüljárni a második elméleti fejezet, három kontextust teremtve a problémafelvetés köré. Az első rész a regény és a tragédia műfaji ötvözésének (főként kortárs) elméleti lehetőségfeltételeivel vet számot, majd azt követően a két műfaj kereszteződésének műfajtörténeti összefüggései kerülnek sorra, végül a Kemény-féle tragikum kérdéseit igyekszem némileg új megvilágításba helyezni. A műinterpretációk szorosan kötődnek az elméleti részekben felvázolt szempontrendszerhez, mivel az elméleti jellegű vizsgálódást elsősorban a szövegolvasás tapasztalata generálta: az elméleti felvetések a Kemény-regények többszöri újraolvasásának tapasztalatára támaszkodtak, míg a szöveginterpretációs stratégiák kibontását és alkalmazását nagyban segítették az elmélet felől érkező nézőpontok, javaslatok. Természetesen mindhárom elemzés a szöveg, a szöveghez kötődő hatástörténet és saját előfeltevéseim, olvasói élményem összetett dialógusában jött létre, így értelemszerűen az elméleti keretekben körvonalazott szempontokon túl ezen dialógus tapasztalata is beépült a dolgozatba.
Leírás
Kulcsszavak
Kemény Zsigmond, Zsigmond Kemény, történelmi regény, historical novel
Forrás