A nevelés hozzátartozik az emberi léthez, hiszen egyidős az emberiséggel. A mai társadalom számára nagyon fontosak a formális nevelést ellátó intézmények, amelyek olyan törvényi előírásoknak felelnek meg, melyek ezáltal lehetővé teszik, hogy minden gyermek életkorának, fejlettségi szintjének megfelelően, a legsokoldalúbb minőségi változások érjék. A köznevelés elsődleges mérföldköve az óvoda, amely a gyermekek egyéni érdekeit figyelembe véve, személyiségüket fejlessze, mely a családi neveléssel kiegészülve, a kettő egységében éri ezt a célt el. A szakdolgozatom a roma és nem roma családok nevelési szokásait és kapcsolatukat az intézménnyel tárja fel, melynek jelentőségét az óvodai csoportokban való mindennapi jelenlét támasztja alá. Ahhoz, hogy a szociokulturális környezetből származó hátrányokat a pedagógus mérsékelni tudja, a személyiségfejlesztést és a személyiség kibontakozását kell szem előtt tartani. Ezek a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek, sajnos, több kudarccal találkoznak az intézményes nevelés során. A Lippai Balázs Roma Szakkollégium tagjaként fontosnak tartom azt, hogy ezzel a témával, mi, leendő óvodapedagógusok is komolyabban és mélyebben foglalkozzunk, hiszen ez által az ismeretszerzés által lehet a gyermekek és szülők intézménnyel kialakított kapcsolatának minőségén javítani. Dolgozatom aktualitásához az is hozzájárul, hogy a gyermekek óvodába lépése már hároméves korukban megtörténik, így a szülőkkel való együttműködés és kapcsolattartás hosszabb időszakot ölel fel, mint a korábbi években.