Hongaarse literatuur in Nederland

Dátum
2014-05-13T19:34:00Z
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Ez a végzős szakdolgozat magyar írók műveinek holland fordításával foglalkozik. A kutatás alapját az általam összeállított adatbázis képezi, melynek segítségével megismerkedhetünk a lefordított regényekkel, íróikkal, a kiadókkal, a fordító személyével, és egyes esetekben témáikkal illetve egyéb fontos keletkezéssel vagy a mű utóéletével kapcsolatos információval is. Egy egész fejezet tér ki a magyar írók személyére, kifejti, hogy miért éppen őket fordították, és miért tartották őket különlegesnek. Az adatbázisból olyan következtetéseket vonhatunk le, mint például, hogy a művekben közös az, hogy társadalmi, illetve politikai témákat és problémákat feszegetnek, nyíltan vagy rejtett formában. Kíváncsiak lehetünk továbbá a kiadók indíttatására, hogy miért pont ezeket az írókat publikálták és publikálják. Megtudhatjuk, hogy a legfőbb tényező nem más mint a haszon, és általában azokat a műveket fordítják le, melyeknek előzetes fordításai már sikert arattak más országokban. A fordítások nemesebb célja persze az, hogy az adott ‘idegen‘ kultúrát, gondolkodásmódot a ‘befogadó‘ ország megismerhesse. Ha egy regényt végül érdemesnek találnak a fordításra, az is érdekelhet bennünket, hogy hogyan fogadták külföldön, esetünkben Hollandiában. Ez a szakdolgozat mindenekelőtt azonban a fordítás elméletének bizonyos részleteibe nyújt betekintést, így például azt boncolgatja, hogy tulajdonképpen mi a fordítás célja, vagy, hogy hogy alakult a fordításelmélet önálló tudománnyá. Tudtommal ilyen összegző esszét ebben a témában még nem írtak, ami érthető is, hiszen nagyon nehéz aktuálisnak maradni, mivel a könyveket évről-évre, immár megállás nélkül publikálják. Hiszem, hogy ennek ellenére, ezzel a dolgozattal egy kis betekintőt nyújthattam azok számára akiket érdekel, hogy mégis mely írókról van szó, mely műveiket tartották érdemesnek a holland fordításra. Habár szívesen elmélyedtem volna egy-egy részletben, ezt mégsem tehettem, hiszen egy BA diplomamunkáról van szó, viszont remélem, hogy tanulmányaim során még lesz lehetőségem ezzel a témával foglalkozni.

Leírás
Kulcsszavak
fordítás, holland
Forrás