Diplomamunkám elején a törvényi tényállások alapján tisztázok fogalmakat, majd általánosságban szeretném bemutatni a büntetőeljárást, melyben a szereplőket, szerveket és szakaszokat részletezem. A bizonyítást már az élet elleni bűncselekmények bizonyítása során vizsgálom. A bizonyítási cselekmények és bizonyítási eszközök felsorolását, valamint részletezését követően bírósági határozatokat felhasználva néhány példát ismertetek. Az elmélet és gyakorlat összehasonlításával szeretném szemléltetni a hasonlóságokat, vagy az esetleges különbségeket. Szakdolgozatomban arra keresem a választ, hogy hogyan járnak el a hatóságok egy emberölés kapcsán, mi az eljárás folyamata, hogyan gyűjtik össze és ki vizsgálja a bizonyítékokat, hogyan befolyásolja a lefolytatott bizonyítási eljárást egy-egy bizonyíték előkerülése. Továbbá hogyan, mi alapján végzik a munkájukat például az emberölési cselekmény eljárásának egyik legjelentősebb szereplői, a szakértők. Számomra mégis a legérdekesebb kérdés az, hogy miben tér el a gyakorlat az elmélettől és vajon mi ennek az oka? A dolgozatom célja ugyanis, hogy rávilágítsak az elmélet és a gyakorlat közötti kapcsolatra, hiszen valószínűnek tartom, hogy néhol hasonlóságot, néhol pedig eltérést fogunk konstatálni. Az általam vizsgált két jogesetből láthatunk példát arra, hogy milyen, amikor a hatóságoknak nem áll rendelkezésükre kellő mennyiségű és érdemben felhasználható bizonyíték, így ezek hiányában nem ítélhető el a gyanúsított személy. A másik bírósági határozat elemzése során éppen ennek ellenkezőjére találtam példát, ugyanis ez ügyben az elsőfokú bíróság eljárása feltehetően hiányos volta miatt szimpla feltevésre – miszerint csak a vádlottnak volt indoka az ölési cselekményre – és túl nagy jelentőséggel nem bíró kamerafelvételre hivatkozva jogerős ítéletet hozott. Ezek alapján csekély mennyiségű és érdemben alig felhasználható bizonyítékra támaszkodott az eljáró bíróság.