Egy halálosan mérgező növényfaj: adatok a gyilkos csomorika (Cicuta virosa L., Apiaceae) ismeretéhez

Abstract

A dolgozat egy Magyarországon megritkult, védett és veszélyeztetett, erősen mérgező növényfajt vizsgál. A munkában igyekeztem összefoglalni a gyilkos csomorika elterjedéséről, toxikológiai szerepéről, életmódjáról és ökológiájáról rendelkezésre álló információkat, amelyek hozzájárulhatnak ennek a gyógyszerésztudományban kevéssé kutatott, mérgező hatású növényfajnak ismeretéhez. Az eredmények egyrészt alátámasztják a nemzeti nyelveken közzétett források jelentőségét gyógynövények és mérgező hatású növényfajok ismertében. Nem csupán a tudományos folyóiratok, hanem digitális archívumokban elérhető hírlapokban, napi- és hetilapokban megjelenő, cikkek, bűnügyi és bírósági beszámolók, gyászjelentések is hozzájárulhatnak e fajok korábbi elterjedésének, használatának, hatásainak jobb megismeréséhez. Esetünkben a 18–20. századi nyomtatott sajtó forrásai segítségével a gyilkos csomorika számos olyan etnomedicinai és előfordulási adata került elő, melyek a tudományos szakirodalom eddig nem volt ismert (például a Duna–Tisza közéről, Hanságból, Rétközből, Nagy-Sárrétről). A gyilkos csomorika korábban jóval elterjedtebb lehetett hazánkban, de a lecsapolások és folyószabályozások miatt megfogyatkozott. Ugyanakkor dokumentáltuk, hogy napjainkban az öntözőcsatornákban áramló víz segítségével hatékonyan terjed a Tiszántúlon. Ezen csatornák vizüket a Felső-Tisza-vidékről (Tiszalök: Keleti- és Nyugati-főcsatorna), illetve a Tisza-tóból (Abádszalók: Nagykunsági-főcsatorna) kapják. A korábban ismert 33 flóratérképezési négyzettel szemben munkám során 49 új kvadrátban mutattam ki a faj előfordulását. A szövettani vizsgálat alapján elmondható, hogy a növény gyökere, rizómája, szára és termése egyaránt tartalmaz olajszerű, cicutoxin tartalmú tejnedvet. A gyökér és a rizóma, továbbá az üreges szár teljes mértékben a vízi életmódhoz való alkalmazkodást segíti. A csíráztatási kísérlet eredményeként a faj csírázásának egyik legfontosabb limitáló tényezője a fény jelenléte. A csíráztatási kísérlet eredménye TATÁR (2010) és CHO et al. (2018) korábbi eredményeit erősíti meg.