A distalus humerus törések napjainkban is diagnosztikus és terápiás kihívást jelentenek, az implantátumok és műtéti technika ugrásszerű fejlődése ellenére. A terápia célja a megfelelő könyökízületi funkció visszanyerése és a sérüléshez mérten a legkedvezőbb életminőség biztosítása. Diplomamunkámban áttekintettem a distális humerus törések kialakulásának mechanizmusát és epidemiológiai sajátságait. Kitértem a törések diagnosztikájára valamit a gyermek és felnőtt törésosztályozási rendszerekre. Továbbá bemutattam a törések kezelésének leggyakoribb konzervatív illetve műtéti megoldásait. Emellett retrospektív vizsgálatot végeztem a Kenézy Gyula Kórház Traumatológiai- és Kézsebészeti Osztályán. A vizsgált időszakban (2018.01.01-2019.12.31) a betegek distalis humerus törésének dokumentációját, röntgen leleteit és kontroll vizsgálatai elemeztem és hasonlítottam össze szakirodalmi és nemzetközi adatokkal. A vizsgálat során három korcsoport specifikus vizsgálati csoportot hoztam létre, amely a 0-14, 15-65 és 65 év fölötti korosztály. Összesen 107 osztályos felvételre került beteg adatait osztályoztam a következő kategóriák szerint: AO töréstípusok, dislocatio irányultsága, a törés kialakulásához vezetető erő behatás nagysága, a konzervatív illetve műtéti kezelés típusa és a terápia kimenetele. A vizsgálati eredményeket tekintve a gyermekkorban bekövetkezett sérülések több mint felénél nagy energia behatás vezetett a törés kialakulásához, ezzel ellentétben az idős korosztály kevesebb, mint egy harmadánál volt az erőbehatás nagy erejű. A törések típusát vizsgálva az életkor előrehaladtával egyre nagyobb számban jelennek meg a C3 típusú törések ezzel párhuzamosan az invazív beavatkozások száma is jelentősen nőtt. A témához kapcsolódó tanulmányok és eredményeim azt igazolják, hogy az intraarticularis törések bekövetkezéséhez nagymértékben hozzájárult az idős betegek rossz csontállománya. A műtéti megoldások tekintetében a vizsgált betegek között nem találtam jelentős eltérést a minimál-invazív beavatkozások (percután tűzés, feltárásban végzett K-drót, csavaros osthesynthesis), és a lemezes rekonstrukciók között. Bár a törés kezelés eredményében elsődleges az anatómiai viszonyok helyreállítása, de amennyiben ez lehetséges a kevésbé invazív eljárás választandó, mivel a terápiás eredményben releváns eltérés nem volt észlehető.