Alkarcsontok könyökízületi végének ficamos törései
Fájlok
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
A könyökízületi ficammal, instabilitással járó proximális alkarcsonttörések viszonylag ritkák, ugyanakkor az ízület komplexitása és az egyidejű lágyrész sérülések miatt ellátásuk nem egyszerű, gyakoriak a szövődmények. A tanulmány során retrospektív vizsgálat keretében 4 év alatt kezelt 32 sérült medikai rendszerben rögzített dokumentációját, és röntgenfelvételeit áttekintve kerültek beválogatásra a betegek. Monteggia sérülés, izolált radius proximális vég instabilitás és a könyök stabilitását nem érintő ulnatörés nem került a tanulmányba. Feltétel volt továbbá a minimum egy éves utánkövetés. A funkcionális eredmények értékelése az Oxford Elbow Score (OES) alapján telefonos interjúval történt. A legfiatalabb sérült 18, a legidősebb 86 éves volt. A betegek háromnegyede 50. életévét betöltötte. A 32 sérült közül 10-et nem sikerült elérni sem postai úton, sem telefonon. Egy sérült meghalt, egy pedig elutasította a vizsgálatban történő részvételt. A 20 beteg OES pontszámának átlaga 34,4 volt, a leggyengébb 11, a legjobb 48 pont. Utóbbi az elérhető maximum, ami a normál könyökfunkciót reprezentálja. A kimenetelek között 3 páciens a „gyenge”, 2 páciens a „közepes”, 8 páciens a „jó”, 7 páciens pedig a „kiváló” kategóriába esett. A betegeket kétcsoportba soroltuk: 1. korai funkcionális kezelést lehetővé téve korai OS és szalagrekonstrukció, 2. kiterjesztett műtét nem történt, az ízület átmeneti elmerevítésére került sor, dróttűzéssel. Szerencsés módon, a vizsgálatba aktívan bevont betegek fele-fele esett a két kategóriába. Az eredmények az utánkövetett sérültek esetében megfelelnek az irodalmi adatoknak. Az OES pontszámok jobbak voltak a korai funkcionális kezelés után, de a különbség nem volt szignifikáns (Shapiro-Wilk teszt, Student’s T-próba). Ez részben a kis esetszámnak, részben az idős betegek nagyobb arányának tudható be. Következtetésként megállapítható, hogy különösen a fiatal, aktív sérültek esetében törekedni kell a korai anatómiai rekonstrukcióra, hogy a funkcionális kezelést mihamarabb megkezdhessék. Idősebb korban a könyök ízület átmeneti áttűzése kompromisszumos megoldásként elfogadható eredményt ad.