A koros fák számának fogyatkozásával egyes odúlakó fajok állományának csökkenése tapasztalható. A klímaváltozás következtében még azok az erdőállományok is kiszáradásnak indultak, amelyek jobban elviselik a melegebb, szárazabb periódusokat. Az éghajlatváltozás jelenlegi tendenciáját figyelembe véve sík-domb-és hegyvidékeken is megfigyelhetőek a kiszáradási folyamatok. Az érintett területeken a fauna különbözőképpen reagál a bekövetkezett változásokra. A fajok többségére nézve ezek a változások negatívak, de vannak azonban kivételek, mint a harkályok, akik szemben más fajokkal jobban preferálják a kiszáradóban lévő, vagy már kiszáradt fákat, hiszen ezek fészkelő-és táplálkozóhelyként szolgálnak számukra. A harkályfélék (Picidae) a magyar madártani szakirodalomban kevesebb figyelmet kapnak az utóbbi időben, néhány ritkább faj, a fekete harkály, vagy a fehérhátú fakopáncs kivételével. Munkámban arra kerestem a választ, hogy az egyre melegebbé és szárazabbá váló éghajlat milyen hatással van a Bükk-hegység néhány tipikus erdőállományára, illetve, hogy ezekben az erdőkben milyen harkályegyüttesek fordulnak elő. A kutatás módja a harkályfajok természetes viselkedés közbeni megfigyelése volt, továbbá adatgyűjtés végeztem az egyedek által látogatott fákról, valamint opcionális és valós költőhelyek feltérképezése is történt a területen. A vizsgálatot a Mindennapi Madaraink Monitoring protokoll alapján végeztem, továbbá a Bükki Nemzeti Park szakemberei által megtervezett felmérést is folytattam, amely szerint egy általuk készített terepnaplóba kellett feljegyezni a felfedezett odúkat, harkályok táplálkozására utaló jeleket, a véséseket vagy hántolásokat. Az eredmények alapján megállapíthatók a fakopáncsok fészkelési jellemzői, van-e, és ha van, milyen hasonlóság vagy különbözőség van az egyes fajok által választott fafajban, annak törzskerületében, vagy akár az általuk készített vagy elfoglalt odú magasságában.