A XX. század második felétől kezdődően a világ felfigyelt a fogyatékossággal élő emberek hátrányos megkülönböztetésére, sorra születtek a nemzetközi egyezmények, nyilatkozatok, törvények a fogyatékkal élő személyek jogairól és az őket megillető különleges bánásmódról. A szakdolgozat összegyűjti az esélyegyenlőség biztosításának módjait a fogyatékossággal élők, azon belül is a kommunikációs zavarral élő emberekre vonatkozóan. Meghatározza a kommunikációs zavarral élő emberek csoportját és bemutatja a kommunikációs eszközeiket, az augmentatív és alternatív kommunikációs eszközöket. A hallássérültek az augmentatív és alternatív kommunikációs eszközök közül a magyar jelnyelvet, illetve a jelesített magyar nyelvet használják mások megértésére és önmaguk megértetésére, számukra elsődlegesen a jelnyelvi tolmácsok biztosítják az esélyegyenlőséget. A szakdolgozat központi kérdése: ténylegesen megvalósul-e a hallássérült személyek felé az esélyegyenlőség biztosítása a jelnyelv és a jelnyelvi tolmácsolás által? A kérdésre tíz jelnyelvi tolmács tapasztalatait összegyűjtve keressük a választ.