Bán Imre (1905-1990) professzor a régi magyar irodalom és művelődés történetének kiemelkedően eredményes kutatói közé tartozott, tanulmányai mind hazai, mind nemzetközi tudományos fórumokon magas szakmai színvonalukkal váltottak ki elismerést. A debreceni KLTE Régi Magyar Irodalmi Tanszékének vezetőjeként megalapozója volt - professzortársával, Barta Jánossal együtt - a debreceni irodalomtörténészi iskolának, munkásságával példát mutatott a filológiai alaposság és az esztétikai érzékenység egyidejű érvényesítésének lehetőségére. Szinte minden esetben hasznosította és gazdagította a rokon tudományterületeket is, többek között a könyvészetet, egyháztörténetet s a művészettörténetet. Tanulmányainak ezen kívül legfontosabb jellemzője, hogy a magyar jelenségeket mindig európai összefüggésrendszerben vizsgálta, ezáltal a hazai irodalom nemzetközi megismertetésében is igen fontos szerepet játszott. Széles körű nyelvtudása és hét évszázad irodalmát átfogó oktatói tevékenysége segítette elő kutatói sokoldalúságát, amelynek révén a korai középkortól egész a romantika koráig szakértőként szólt hozzá szinte minden lényeges irodalom- és művelődéstörténeti kérdéshez. Most közreadott tanulmányai életének utolsó másfél évtizedében keletkeztek, többnyire szakfolyóiratokban jelentek meg, s ma már nehezen hozzáférhetőek. Közülük több mindeddig publikálatlan volt, vagy csupán idegen nyelvű változatának közreadására került sor. Jelen kötet ilyen módon szerves tartozéka Bán Imre életművének, s noha önállóan is koherens egységet alkot, ugyanakkor több ponton kapcsolódik is korábbi munkáihoz, részint kiegészítve, részint továbbfejlesztve azokat (Apáczai Csere János, 1958; A barokk, 1962; Irodalomelméleti kézikönyvek Magyarországon a XVI-XVIII. században, 1971; A Karthausi Névtelen műveltsége, 1976; Eszmék és stílusok, 1976; Dante-tanulmányok, 1988).