„Botrány Debrecenben: újabb tanárverés - megdöbbentő részletek!” (Stop, 2010), „Fegyverrel fenyegette tanárát” (RTL Híradó, 2011), „Öngyilkosságot követett el két húsz év körüli lány” (Népszava online, 2011), „Öngyilkos lett az eltűnt diák” (Tények, 2011). Az utóbbi időben az újságok címlapjain és az internetes hírportálok kezdőoldalain egyre több alkalommal jelennek meg ilyen és ehhez hasonló című, a diákok agresszív megnyilvánulásairól szóló hírek, riportok. A cikkek egy része az események hátterében meghúzódó vélt vagy valós okokat sorolja, legtöbbször azonban nagy hangsúlyt a már bekövetkezett cselekmény, a tettlegességig fajult konfliktus kap. Diákok bántalmazzák egymást, tanáraikat, olykor családtagjaikat. Gyakoriak a serdülőkori szuicid kísérletek, hazai és külföldi hírességek öngyilkosságairól szóló tudósítások. Arról azonban nem szólnak a hírek, hogy mi húzódik meg a gyermek- és serdülőkori agresszió hátterében, milyen lehetőségek állnak rendelkezésére a szülőknek és a pedagógusoknak. Ki és hogyan segíthet a felmerülő problémák megoldásában? A következőkben korábbi kutatásom, a hetero- és autoagresszív gyermekek megküzdési stratégiáinak vizsgálati eredményeit szeretném ismertetni, ami alapjául szolgált az érintettek prevenciós és rehabilitációs lehetőségeinek feltárásához. A Heim Pál Gyermekkórház Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Osztályán rehabilitációs tevékenység terapeutaként és viselkedéselemzőként dolgozva szeretnék segíteni; egyrészt hozzájárulni ahhoz, hogy a jövőben korábban felismerhetővé váljon a gyermekkori magatartás- és/vagy emocionális zavar, másrészt közreműködni a megelőzési és rehabilitációs tevékenységek kidolgozásában.