Absztrakt Az ADHD „attention deficit hyperacivity disorder” magyar nevén figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar az egyik leggyakoribb gyermekpszichiátriai kórkép. Egyre gyakrabban fordul elő a fejlett társadalmak gyermekpopulációjában, prevalenciája az iskoláskorúak közt 6-12%. A három meghatározó tünete a figyelemzavar, a hiperaktivitás és az impulzivitás. A hátterében komplex idegrendszeri fejlődési rendellenesség, illetve elmaradás áll. Kiemelkedő jelentőségű a praefrontalis kéreg, és annak gátló funkciója, aminek alulműködése az összes meghatározó tünet létrejöttében kulcsfontosságú. A tünetegyüttes komoly hátrányokat okoz a gyermek pszichoszociális és intellektuális fejlődésében. Bár másabb formában, de az esetek nagy részében ez az állapot felnőttkorban is megmarad. Ez főleg akkor fordulhat elő, ha a kellő odafigyelés hiányában diagnosztizálatlanul, ezáltal kezeletlenül marad az ADHD. Felnőttkorban a tünetek inkább a figyelemhiányra, rendezetlenségre koncentrálódnak, ezek alapot adnak más szociális, illetve pszichiátriai problémák kialakulására. A leginkább ajánlott kezelési forma a komplex intervenció, ami gyógyszeres és nem gyógyszeres komponensekből áll. A nem gyógyszeres kezelés pszichoedukáció, kognitív viselkedésterápia és szülőtréningek, családterápia formájában valósul meg. A diplomamunkámban irodalmi adatok alapján részletesen vizsgáltam a gyógyszeres kezelés lehetőségeit és hatását. Az alkalmazható gyógyszereket alapvetően két csoportra osztják: a stimulánsokra és nem simulásokra. Összességében fontos kiemelni, mind a diagnózis, mind a kezelés fontosságát. A megalapozatlan diagnózis fölöslegesen stigmatizál, ezzel szemben az elmulasztott diagnózis károsítja az intellektuális produktivitást és az emberi kapcsolatokat is. Mindamellett az ADHD nem annyira betegség, mint inkább egy krónikus állapot, amit gyógyszeres és nem gyógyszeres eszközökkel lehet karban tartani a későbbi súlyosabb problémák elkerülése érdekében.