"A magyar ember mindig respektálta a könyvet. Volt valami sejtelme, hogy abban lélek lakik. De ez a lélek nemigen akart megszólalni az ő számára" - írja Móricz Zsigmond 1940-ben a könyv és az olvasás jelentőségéről elmélkedve. Gondolatai szinte előrevetítik azt a furcsa kettősséget, ami az utóbbi másfél, két évtizedben az ő műveinek a fogadtatását jellemezte. Miközben ugyanis az olvasói köztudat vagy az irodalomoktatás a legjelentősebb magyar alkotók között tartja számon a szerzőt, addig rendkívül színes és sokrétű életművéről az irodalomkutatás mintha szép lassan elfeledkezett volna. Jelen kötet azon törekvéseknek a sorát igyekszik gazdagítani, amelyek ezt cáfolva próbálják bizonyítani a móriczi próza korszerűségét. A kötet nem hagyományos értelemben vett monográfia, hanem olyan tanulmánygyűjtemény, mely Móricz különböző alkotásainak értelmezésével közelít az életműhöz. A vizsgált regények sorában találunk közismert, népszerű Móricz-szövegeket (Légy jó mindhalálig, Árvácska), a tényirodalom sajátos formáiként számon tartott műveket (Boldog ember, Életem regénye) és mára feledésbe merült, felfedezésre váró alkotást is (Árvalányok). Az elemzések többféle szempontrendszert és megközelítési lehetőséget szem előtt tartva hívják fel a figyelmet a regények összetettségére. A szövegértelmezések így nem a megértés befejezettségét hangsúlyozzák, hanem arra mutatnak rá, hogy milyen további lehetőségek rejlenek még a móriczi próza újraolvasásában.