Irodalom- és Kultúratudományok Doktori Iskola
Állandó link (URI) ehhez a gyűjteményhez
Bölcsészettudományi Doktori Tanács
Irodalom- és Kultúratudományok Doktori Iskola
(vezető: Dr. Bényei Tamás)
D47
tudományterület:
bölcsészettudományok
tudományág:
irodalom- és kultúratudományok
Doktori programok:
- Magyar irodalmi, modern filológiai és kultúratudományi program
(programvezető: Dr. Szirák Péter) - Angol és észak-amerikai irodalom- és kultúratudományi program
(programvezető: Dr. Rácz István)
Böngészés
Irodalom- és Kultúratudományok Doktori Iskola Szerző szerinti böngészés "Baranyai, Norbert"
Megjelenítve 1 - 2 (Összesen 2)
Találat egy oldalon
Rendezési lehetőségek
Tétel Szabadon hozzáférhető A peremlét zátonyán(2021) Csordás, László; Baranyai, Norbert; Irodalom- és Kultúratudományok Doktori Iskola; DE--Bölcsészettudományi Kar -- Magyar Irodalom- és Kultúratudományi IntézetAbsztrakt A peremlét zátonyán – Az idegenség dinamikája Szilágyi István regényeiben című doktori értekezésemben a huszadik század és kortárs magyar irodalom jelentős alkotójának regényírói életművét tekintem át, egy, a szakirodalomban eddig kevéssé vizsgált szempontot, az idegenség dinamikáját középpontba állítva. A disszertáció Szilágyi István regényírói életművére koncentrál elsősorban. Az elemzések azt kívánják bizonyítani, hogy a regényekben szemléletformáló, szerkezeti kérdéseket is felvető, visszatérően fontos szerepe van az idegenség dinamikájának. Ennek alátámasztására külön-külön fejezetben, kronologikus sorrendet követve elemzem az öt eddig megjelent regényt (Üllő, dobszó, harang; Kő hull apadó kútba; Agancsbozót; Hollóidő; Messze túl a láthatáron). A kritikailag meglehetősen alulértékelt, már-már elfeledettnek nevezhető első regény, az Üllő, dobszó, harang kapcsán amellett érvelek, hogy az elbeszélés kísérleti jellege, a többféle elbeszélői szint, az időkezelés és az alakok egymáshoz való viszonya miatt – bár kétségtelenül mutat rokonságot a Kő hull apadó kútba című regénnyel – nem első vázlatként (ahogyan például Mester Béla teszi), hanem önálló alkotásként olvasható, értékelhető a regény. Erre pedig az idegenség-tapasztalatok feltárása csak ráerősít. Az irodalmi alakok egymáshoz való viszonyának feltérképezése (például Gencsi Anna és Vura Feri, Béla pap, Őnyey Gábor, Tárnok Teri között kirajzolódó viszonyrendszer) arra enged következtetni, hogy a Gidrányba költöző tanítónő az itt töltött nem túl hosszú idő alatt nemhogy nem vált ittenivé, de végig konokul megőrizte idegenségét. A jövevény, a katonaszökevény megjelenése kapcsán azzal érvelhetünk, hogy két egymás és környezete számára egyaránt idegen ember közeledése figyelhető meg: mindkét kiemelt szereplő, Gencsi Anna és Karatna István is menekül saját múltja elől, menedéket – még ha a férfi Anna számára potenciális veszélyforrást jelent is – egymás közelében találnak. A regényszituáció tehát a következő: az idegen nő fogadja be az idegen férfit átmenetinek tekinthető otthonába a háború vége felé. Szilágyi legismertebb regényében, a Kő hull apadó kútba címűben Jajdon a rend és az értékek konzerválójaként jelenik meg. Így ez a helyszín az idő körkörösségének, szakadatlan körfogásának képzetét közvetíti az olvasó felé. A múlt állandó jelleggel jelen van a mostban, ahogy a jelen idő sem szabadulhat ki a múlt árnyékából, a múltban megtörtént események fogságából. Aki ennek ellenére megkísérli a kitörést, azt a szigorú rend ellehetetleníti vagy nevetségessé teszi. Ez a világ a regény elbeszélt jelenében már megérett a pusztulásra, Szendy Ilka tekintélyesnek tartott családi öröksége lassan darabokra is hullik. Értelmezésemben azt hangsúlyozom, hogy Szilágyi István az időt térbeliesíti, a teret pedig időben megtörténő folyamattá alakítja át egyszerre. Ez a kiasztikus szerkezetű tropologikus mozgás az, ami az idegenség-tapasztalatokat is felismerhetővé teszi. A folytonos bizonytalanságban-lét gondolatkísérleteként értelmezem az Agancsbozót egyszerre abszurdnak és nagyon is reálisnak ható világát. A kiemelt szereplő, a „potenciális vándor”, Deres egy olyan idegen, különös helyen, sziklahámorban találja magát – múltja, hétköznapi élete elől menekülve –, melyben lehetősége nyílik a mesterség és művészet összekapcsolására, ezzel együtt pedig eddigi identitásának leépítésére és újbóli összerakására. A munka nem a hasznosság elvét követi: eredménye rendszerint olyan tökéletességre törekvő kard-másolat, amely raktárban végzi. Eredeti rendeltetésüknek megfelelően soha nem használják az elkészült eszközöket. Viszont felbukkan a regényben a kamera-motívum, a filmes utalások és értelmezések által feltárul a keretfikció, mely arra utal: valaki távolról megfigyeli a barlanghámorban dolgozó férfiakat. A regény megköltött világa a valóság és illúzió közötti térben terül el: a valóságot egyrészt illuzórikussá igyekszik tenni, másrészt pedig az illúziót valószerűvé. A barbárnak nevezett törökök színrelépésével, illetve ezzel szorosan összekapcsolva, saját és idegen dinamikájával foglalkozik a Hollóidőt középpontba állító értelmezés. Regény és történelem, fikció és tény egymáshoz való viszonyának körvonalazása után a Lovat és papot egy krónikáért című első rész kapcsán az elbeszélés rétegzettségével, a regényben felbukkanó, identitásformáló, önfeltárást erősítő írásfolyamattal, az időközben alkotóvá váló, „megbízhatatlan” főszereplőnek, a deáknak a szereplehetőségeivel, múltjával és a múltból felidézett történetek, históriás mesék „hihetőségével” foglalkozom. A Revekről menekülni kényszerülő ifjak, „a történelem árvái” a második részben (Csontkorsók) saját idegenségükkel szembesülnek – ez a tapasztalat pedig nézőpontváltáshoz és elbeszélői pozícióhoz kötött. A fiakat Bajnaköves várában állandó provokáció éri. A történelmi léttapasztalat pedig átvezet az új regény, a Messze túl a láthatáron világába. Tompay Wajtha Mátyás II. Rákóczi Ferenc bizalmasaként, szekretáriusaként éli meg a szabadságharc, a kuruc „zajdulás” bukását. Rákóczi felkérésére elkezdi írni emlékiratait, de sorsát egy tragédia árnyékolja be: feleségét elcsalták, az úton baleset érte, leszakadt a szán alatt a jég. Felesége elcsalásának és halálának titka egészen a regény végéig fogságban tartja. A tragédia után Tompay „tovaidegenül” környezetétől, otthonától az első részben. A regény második része jó harminc évvel később veszi fel a történet fonalát, amikor is Tompay már Tipród vármegye főbírájaként ítél az elé kerülő ügyekben. Életét titok és idegenség veszi körül, a párbeszédekben pedig feltárulnak a korát is megelőző „elmekonstrukciók”.Tétel Korlátozottan hozzáférhető "...valóságból táplálkozik s mégis költészet"(2007) Baranyai, Norbert; Görömbei, András; Irodalomtudományok doktori iskola; DE--TEK--Természettudományi Kar -- Magyar és Összehasonlító Irodalomtudományi IntézetA célkitűzéseknek megfelelően az értekezés hat nagyobb részre tagolódik. A négy elemző fejezetet egy olyan bevezetés előzi meg, amelyben a legfontosabb befogadástörténeti, elméleti kérdések tisztázása mellett az alapvető értelmezői szempontokat összegzem. Ezt követi a négy regény újraolvasási kísérlete, amelyekben a hasonló alapkiindulás mellett minden esetben igyekeztem más aspektusból megvilágítani az egyes szövegek értelmét. Mind a négy regény kapcsán arra próbáltam felhívni a figyelmet, hogy a móriczi próza összetettebb jelentéseket foglal magába annál, hogy a valóság tökéletes reprezentációját lássuk benne. A disszertáció alapvető módszertani célkitűzése, hogy a szövegek befogadásának problémáit előtérbe helyezve és egy nyelvi-retorikai irányultságú vizsgálatból kiindulva immáron az olvasás aktusára irányítsa rá a figyelmet. Ez azonban nem jelenti szükségszerűen azt, hogy teljes mértékben el kellene határolódnunk a más nézőpontú kérdéseket előtérbe állító értelmezésektől. Nem tehető ugyanis semmissé az olvasói törekvés, mely a szövegek értelmét a valósághoz, az életrajzhoz való viszonyban keresve szerzőelvű interpretáció kidolgozására törekedett. Nemcsak azért, mert ez általánosságban is a befogadás mai napig meghatározó elvárása, hanem azért sem, mert e szempontrendszer — új alapokra helyezve és mintegy újraértelmezve — Móricz alkotásainak megértésében továbbra is kulcsfontosságú szerepet játszhat. Ennek köszönhetően a disszertáció első fejezete a recepciótörténeti áttekintés mellett olyan fogalmak (realizmus, valóság-fikció, szerzőelvű olvasás) irodalomelméleti áttekintésére vállalkozik, melyek a móriczi epika befogadását hosszú évtizedekig meghatározták. Az elméleti tisztázás szándékának persze a disszertáció alapvető célja korlátokat szab: épp ezért a fejezet a Móricz prózájának újraolvasásához termékenynek tűnő teóriákra koncentrál elsősorban, míg az esetleges további problémákra csak vázlatosan utal. Az általam elemzésre választott négy regény pedig az olvasástörténet során hagyományozódott önéletrajziságnak (mely nem műfaji jellegű terminus: sokkal inkább a szerzőelvűséggel rokonítható olvasásmód vagy olyan funkció, mely az alkotásokat egy „önéletrajzi térben” értelmezi) egy-egy sajátos változatát reprezentálja. Így esett a választásom az önéletírásként számon tartott Életem regényére, az interjúk alapján születő Árvácskára és A boldog emberre, illetve az önéletrajzi ihletettségűként emlegetett, de fiktív regényként értékelt Légy jó mindhaláligra. Mivel az egyes fejezetek alapvetően egy-egy szöveg újraolvasását tekintik elsődleges feladatuknak, ebből következően a kiválasztott regények értelmezésére nem valamiféle „fejlődéstörténeti” modellnek megfeleltetve, hanem a megjelenés kronológiai sorrendjében kerül sor... ----- Accordingly, the discourse is broken up into six major parts. The introduction, which clears up the most important reception theoretical questions and summarizes fundamental questions and aspects of interpretation, is followed by four interpretative chapters. Then I attempt to reinterpret the four novels, using a similar starting point for each but striving to throw light upon the meaning of the texts from different aspects. The analyses draw attention to the observation that Móricz’s prose includes such complex meanings that the perfect presentation of reality cannot be seen in it. Each interpretation is based on the concepts of myth criticism, deconstruction and hermeneutics. They emphasize that, due to their linguistic-poetic process of creation, the texts have various meanings, consequently, their possible meanings cannot be concluded obviously. I intend to carry out the examination of these works as a dialogue of genres’ discourse. Accordingly, in connection with Légy jó mindhalálig I try to disprove that the novel can only be approached as a juvenile novel. In order to prove this I take into account the possible meanings and roles of parables and biblical motives in the text and their connection to the genre of an education novel. In the survey of A boldog ember the subject-matter of the analysis includes two apparently distant genres; the documentary autobiography based on interviews and the genre of a tale create a specific alloy. I wish to point out that due to the parabolic meanings of the text, the narration of the protagonist’s life story can also be read as the author’s self-interpretation. I approach Életem regénye as a rewriting of autobiography, saga and sociography, in which I strive to examine the relationship between referentiality and linguistic foundation, as well as the connection between memory and the narration of past in the novel. Finally, I interpret Árvácska as a prayer of lament on the basis of comparison with biblical psalms, I go round the aesthetic features of expressing suffering. The last chapter is an outlook, a summary of the analyses, which sums up sketchily, without demanding entirety, the possible hidden ways in the proposals of the thesis to re-read Móricz’s works.