Hittudományok Doktori Iskola
Állandó link (URI) ehhez a gyűjteményhez
Debreceni Református Hittudományi Egyetem
Hittudományok Doktori Iskola
Dr. Fazakas Sándor
Doktori iskola weboldala: http://drhe.hu/doktori-iskola
D133
Doktori programok:
- Biblikus tudományágak (Ószövetség, Újszövetség, Bibliai teológia és Vallástörténet)
- Rendszeres teológiai és egyháztörténeti tudományágak (Dogmatika, Etika-szociáletika, Egyháztörténet)
- Gyakorlati teológiai tudományágak (Gyakorlati teológia, Misszió és Felekezettudomány)
Hírek
Debreceni Református Hittudományi Egyetem
Hittudományok doktori iskola
Dr. Fazakas Sándor
Doktori iskola weboldala: http://www.drhe.drk.hu/drhe/index.php?option=com_content&view=article&id=99&Itemid=114
D133
Doktori programok:
- Biblikus tudományágak (Ószövetség, Újszövetség, Bibliai teológia és Vallástörténet)
- Rendszeres teológiai és egyháztörténeti tudományágak (Dogmatika, Etika-szociáletika, Egyháztörténet)
- Gyakorlati teológiai tudományágak (Gyakorlati teológia, Misszió és Felekezettudomány)
Böngészés
Hittudományok Doktori Iskola Szerző szerinti böngészés "Baráth, Béla Levente"
Megjelenítve 1 - 3 (Összesen 3)
Találat egy oldalon
Rendezési lehetőségek
Tétel Szabadon hozzáférhető "Evangélizációt szerveztünk az Isten országa terjesztése céljából"Mészáros, Kálmán; Baráth, Béla Levente; Hittudományok doktori iskola; Debreceni Református Kollégium--Debreceni Református Hittudományi Egyetem„EVANGÉLIZÁCIÓT SZERVEZTÜNK AZ ISTEN ORSZÁGA TERJESZTÉSE CÉLJÁBÓL” A kutatás eredményeinek összefoglalása A Felvidék baptista missziója Említés történik a reformáció idején ezen területen megjelenő anabaptista mozgalom egyes eseményeiről. Ezt követően az újabb kori baptista misszió megjelenésével foglalkozik, amely először a Tátra vidékén Poprád, Liptószentmiklós, Késmárk, Pozsony, Komárom, Losonc, Besztercebánya és Kassa környékén indult el. Ezeken a területeken kibontakozó baptista misszió központja az első világháborúig Budapest volt. Az első világháború idején súlyos próbák érik a felvidéki fiatal baptista missziót. A trianoni határmódosítások után nehezen szerveződött újjá a misszió. A Felvidéket bekebelező Csehszlovák államalakulatban hivatalossá tett cseh és szlovák nyelv mellett, a magyar, mint államnyelv megszűnt. A meglévő gyülekezeteket a mesterségesen létrehozott Cseh-szlovák Baptisták Szövetsége tagolta be. A magyar nyelvű gyülekezetekre az évek során nyomást gyakoroltak anyanyelvük föladására. Felvidék déli, magyarok által lakott területét 1938-ban ismét visszacsatolták Magyarországhoz. Ez új fellendülést hozott a felvidéki magyar és vegyes anyanyelvű baptista gyülekezetek számára. Ezen a földrajzi területen található közösségek ismét az anyaországi baptista szövetség részévé váltak. Igehirdetők, gyülekezeti munkások indultak a Felvidékre az itt található, elég nehéz helyzetben lévő gyülekezetek megsegítésére. Ezt a föllendülést a második világháborút lezáró 1947-es Párizsi békekötés fékezte le, ugyanis a Trianonban elhibázott határokat állították ismételten vissza. A tragédiát súlyosbította a „Benes dekrétum” erőszakos lakosságcsere rendelete, melynek következtében közel 80 ezer felvidéki magyar honfitársunknak kellett minden vagyonát hátrahagyva elhagynia szülőföldjét. A lakosságcsere a felvidéki baptista gyülekezeteket is érintette. Több gyülekezetben ekkor szűnt meg véglegesen a magyar nyelvű igehirdetés. Igaz, hogy volt olyan közösség, ahol a Magyarországról önként távozó szlovák anyanyelvű baptisták jelentettek megerősödést a felvidéki gyülekezetekben. A kommunista diktatúra idején tovább sorvadtak a felvidéki gyülekezetek és a velük kialakult korábbi kapcsolatok. Az állami kontrol alatt, beszűkült mozgástere volt a gyülekezetek missziójának. Új helyzetet az 1989-es rendszerváltás, illetve Csehszlovákia 1993-as szétesése és az önálló szlovák állam létrejötte idézett elő. Ettől az időponttól kezdve a szlovák nacionalizmus soha nem látott erősséggel jelentkezett, ami sajnos a gyülekezetekben is tapasztalhatóan fölerősödött. Ennek csak a Komárom környékén található gyülekezetek álltak ellene és maradtak istentiszteleteiken a magyar nyelv használata mellett. Baptista misszió Kárpátalján Másfél évszázados magyar baptista missziónk kezdeti szálai erősen kötődnek ehhez a vidékhez. A 19. század utolsó évtizedétől eleven közösségi élet bontakozott ki az említett településeken. A trianoni tragédia váratlanul érte ezt az országrészt is. Az első világháború győztes nagyhatalmai a cseh katonai invázió előtt nyitottak utat és ezzel a korábbi észak-magyarországi Felvidék és Kárpátalja Csehországhoz való csatolásával egy rövidéletű mesterséges államot hozott létre. Kárpátalja 18 évig a csehszlovák államalakulat megszállási övezeteként sínylődött annak ellenére, hogy csehek szinte egyáltalán nem, szlovákok pedig elenyésző százalékban éltek csak ezen a területen. Az akkor még virágzó magyar kultúrával és vallási élettel rendelkező országrész egyre hátrányosabb helyzetbe került az évek során. A magyar baptista misszió 1939 és 1944 között ismét föllendült Kárpátalján, miután a bécsi döntés értelmében a terület ismét Magyarország szerves részévé vált. Számos magyar anyanyelvű igehirdető és evangélista látogatta az itteni ősi településeket és tartottak hitmélyítő konferenciákat és evangelizációkat. A gyülekezetek megerősödtek és létszámukban is gyarapodtak. Sajnos a szovjet csapatok inváziója letiporta az ígéretesnek látszó lelki növekedést. Az igehirdetők közül többeket letartóztattak, bebörtönöztek, szibériai lágerekbe hurcoltak. A közel 40 éves szovjet megszállás súlyos lelki károkat okozott a baptista gyülekezetek életében. Az 1991-ben függetlenné vált Ukrajna nagyobb vallási szabadságot biztosított Kárpátaljának is. A területén lévő közel 50 baptista gyülekezetből csak 8 településen őrizték meg a magyar nyelvet az istentiszteleten. Magyar baptisták Erdélyben Az újkori baptista misszió a 19. század közepén, a magyarországival egy időben indult el. Először Kolozsváron, később Nagyszalontán, Nagyváradon, Brassóban, Aradon, Temesváron terjedt a baptista tanítás. Különösen Kornya Mihály „parasztapostol” megtérése és fáradhatatlan evangélista munkája nyomán lendült fel látványosan a missziómunka. Még a román nyelvet is megtanulta, hogy közéjük is elvihesse az evangéliumot. A századfordulón tapasztalt páratlan létszámnövekedést és újabb gyülekezetek szerveződését a trianoni határmódosítás fékezte le és akadályozta sokáig. A legnépesebb baptista területek ugyanis az újonnan létrehozott magyar-román határ két oldalán alakultak ki. A románok által megszállt területeken élő magyar baptisták ettől kezdve nem tarthattak kapcsolatot az anyaország gyülekezeteivel és a budapesti központtal. Újból kellet szervezniük az életüket és a missziójukat. Az erdélyi magyar baptisták szellemi körpontja Nagyváradon összpontosult. A hatalom azonban arra kényszerítette a magyar gyülekezeteket, hogy csatlakozzanak a román nyelvű szövetség ernyője alá. Az új román hatalom ellenségesen bánt a magyar baptistákkal. Rendszeres üldözésben részesítette őket, megzavarva sokszor istentiszteleteiket és a szabadban megtartott bemerítési ünnepeiket. Mindennek ellenére jelentős lelki ébredés és létszámnövekedés volt tapasztalható a Szilágyságban, az Érmelléken, Bihar megyében, a Székelyföldön, Arad megyében, a Bánságban, a Zsil völgyében, Kolozsvár és Kalotaszeg régiójában. Új helyzetet jelentett az 1940-ben bekövetkezett történelmi változás, Észak-Erdély visszacsatolása Magyarországhoz. Ismét elevenné váltak az anyaországgal korábban megszakadt kapcsolatok. Az erdélyi magyar gyülekezetek újból a magyarországi szövetség kötelékéhez csatlakoztak. Amíg az észak-erdélyi baptisták szorosabbra fűzhették anyaországi testvéreikkel viszonyaikat, sajnos a dél-erdélyi gyülekezetek kiszolgáltatott helyzetbe kerültek. Ez idő alatt szinte tömeges elvándorlás indult el délről északra. Ennek következtében igen meggyengültek a dél-erdélyi gyülekezetek. Újabb sorscsapásként élték meg erdélyi testvéreink az 1946-ban történt határzár bekövetkezését, a trianoni ország-csonkítás ismételt érvényesítését. Amíg lehetett ezrek menekültek sokáig a zöldhatáron Erdélyből Magyarországra, ezzel újabb veszteségeket okozva az otthon maradt gyülekezetek számára. Ennél már csak a negyven éves vörös uralom és a vallásüldöző kommunista diktatúra okozott még súlyosabb megpróbáltatásokat az erdélyi magyar baptista missziónak. Igazi vallási felszabadulásként élte meg az erdélyi baptista misszió a kommunista rendszer összeomlását. 1990-től önállósult az erdélyi magyar baptista gyülekezetek szövetsége. Önálló központot hoztak létre Nagyváradon, ismét kiadhatták egyházi lapjaikat, ifjúsági tábort, idősek otthonát nyithattak, lelkészképzésüket is maguk oldották meg. Az anyaországgal is szorosabb kapcsolatokat építhettek ki. Délvidék baptista missziója A Trianon előtti Magyarországhoz tartozó délvidéki Vajdaságban és Horvátországban a baptista misszió kezdete Meyer Henrik baptista misszionárius munkásságához kapcsolódik. Zágrábban, Újvidéken, Belgrádban, Bácska több településén nevéhez kötődik a baptista misszió elindulása. A magyar és német lakosság körében terjedő baptista tanítás nyomán sok helyen alakultak népes gyülekezetek. Az első világháborút lezáró trianoni békediktátum súlyos következményekkel járt a baptista misszió korábbi lendületes fejlődésében. A vajdaság területe az újonnan létrejött Jugoszláv államalakulat része lett. A baptista misszió is elszakadt az anyaországi szövetségtől. 1920-tól a délvidéki gyülekezetek vezetését laikus lelkipásztorok vették át. Tárgyalásokat kezdtek a különböző etnikai szövetségek egyesítéséről, amelyet magyar nyelven tartottak. Az újonnan létrehozott baptista szövetség elnöke horvát, alelnöke magyar, titkára pedig német anyanyelvű volt. Tervbe vették egy baptista öregotthon létrehozását is. 1941-ben a délvidéki Vajdaságot visszacsatolták Magyarországhoz. Az észak-bácskai gyülekezeteket a bajai körzethez kapcsolták. Végül 1943-ban a délvidéki magyar gyülekezetek egységesen hivatalosan is kérték visszakapcsolódásukat az anyaországi hitközséghez. Sajnos 1945-ben ismét elszakították Délvidéket Magyarországtól. A német lakosság kitelepítésével sok gyülekezet létszáma csökkent, sőt egyes helyeken meg is szűnt. A kommunista diktatúra idején a vajdasági baptisták kapcsolata a magyarországi anyaegyházzal hosszú időre megszűnt, vagy a minimálisra csökkent. Ahogy erre lehetőség adatott a gyülekezetek tagjai közül nagyon sokan kivándoroltak, nagyrészt Németországba, Svájcba, Kanadába, az Egyesült Államokba, és Ausztráliába. A vajdasági baptista gyülekezetek helyzete tovább romlott az 1990-es évek polgárháborús nehézségek időszakában. A közel 10 évig tartó háborúskodás után napjainkban tapasztalható némi javulás a délvidéki magyar baptisták missziómunkájában. A nyugat-európai és a tengerentúli magyar baptisták helyzete A nyugat-európai magyar baptisták közül a Stuttgartban és környékén élő hittestvéreinket kell megemlítenem. Az 1960-as évek elején szerveződött a stuttgarti nemzetközi baptista gyülekezet, ahol 20 csoportban folyik vasárnapi iskolai tanítás melyek között magyar nyelvű tagozata is alakult. A vasárnap délelőtti istentisztelet angolul és németül folyik szinkrontolmácsolással. A látogatók kötött 15-20 nemzetiséget is számon tartanak. A nyugat-európai baptisták kezdeményezésére a „vasfüggöny” fönnállásáig a Trans World Radió magyar adása jelentett nagy segítséget a hazai baptisták hitének ébrentartásában. Azóta a 6-8 évenként megrendezésre kerülő magyar baptisták világtalálkozója jelent összekötő kapcsolatot a hazai és határontúli magyar baptisták között. A magyar baptista emigráció elsődleges célpontja Észak-Amerika volt. Az újonnan alapított gyülekezetek elsősorban a nagyobb amerikai városok magyar kolóniáiban alakultak meg. A legelső magyar baptista gyülekezet Clevelandban jött létre 1899-ben. Ezt követően a többi amerikai nagyvárosokban létrejött gyülekezetekkel együtt 1908-ban létrehozták az Amerikai Magyar Baptisták Szövetségét. Itt határozták el a tengerentúli magyar baptisták összefogását és informálását célzó Evangéliumi Hírnök havilap kiadását. A trianoni határmódosítás után ismét sokszázezer magyar távozott az utódállamok területéről Amerikába, akik között számos magyar baptista is volt. Újabb menekült hullám a második világháború alatt, illetve a kommunista diktatúrák vallásüldöző időszaka idején is folyamatosan tapasztalható volt. Az 1956-os szabadságharc leverését követően ismét nagyobb számban érkeztek magyarok Amerikába, illetve Ausztráliába. A hatvanas években gyors asszimiláció kezdődött el az emigrációban. Képzett lelkipásztorok hiányában a gyülekezetek megmaradása is veszélybekerült. Ennek ellensúlyozására 1972-ben az amerikai, illetve magyarországi baptista szövetség közötti megállapodás értelmében „Lelkipásztorcsere-programot” hoztak létre, melynek eredményeként 10 lelkipásztor végzett szolgálatot Toronto, Kipling, Kelowna, Cleveland, Detroit magyar gyülekezeteiben. Dél-Amerikában a brazíliai Sao Pauló környékén telepedtek le nagyszámban magyarok. Itt alakult meg 1924-ben az első dél-amerikai magyar baptista gyülekezet. Ezen kívül Carapicuiban, Árpádfalván, Apucarana nevű településeken alakultak magyar gyülekezetek. Argentínában pedig, Buenos Aires városában alakult magyar baptista gyülekezet. Szervezett formában, 1952-ben lendült fel a magyar misszió. A dél-amerikai Boliviában pedig magyar baptista misszionárius kezd gyülekezet szervezésbe a bennszülött lakosság körében. Ausztráliában Melbourne városába 1960-as években érkeztek magyar baptisták az akkor Jugoszláviához tartozó Vajdaságból. A gyülekezet alapítására 1969-ben került sor. 2004-ben ünnepelték a gyülekezet fönnállásának 35 éves jubileumát. Ezen kívül Sydney, Adelaide, Brisbane, Gelong, városában élnek magyar baptisták, akik alkalmanként tartanak közös istentiszteleteket magyar nyelven.Tétel Szabadon hozzáférhető „Föl barátim!”Molnár, Sándor Károly; Baráth, Béla Levente; Hittudományok doktori iskola; Debreceni Református Kollégium --; Debreceni Református Kollégium --; Debreceni Református Kollégium --; Debreceni Református Kollégium --; Debreceni Református Kollégium --A disszertáció fő célkitűzése annak vizsgálata és bemutatása, milyen változások jelentkeztek az 1880-as évtizedben a magyar reformátusság belső egyházi életében. A korábbi kutatások eredményei és a forrásadottságok alapján ehhez a Skót Szabad Egyház (Free Church of Scotland) moderátora, Alexander Neil Somerville 1887-88-as, evangelizációs és missziói céllal végrehajtott útja hatásainak mélyfúrásszerű vizsgálatát választottuk. A 19. század második felében már a Brit Birodalom jelentős területét bejáró Somerville ekként nemzetközileg is a kor ismert protestáns egyházi személyiségei közé tartozott. Hitterjesztő körútjai során eljutott az Amerikai Egyesült Államokba és többször német nyelvű területekre is. A Magyar Királyságot élete utolsó missziói útjával célozta meg. Az ennek hátterét jelentő budapesti „skót misszió” történetével, megtelepedésével, hatásaival, a magyar teológiai hallgatók számára biztosított ösztöndíjas lehetőségeivel az utóbbi években több kutató is foglalkozott. Ezekhez az eredményekhez kapcsolódva, a hazai forrásanyag egy újabb szeletének feldolgozásával a skót és magyar egyházi kapcsolatok kutatásához is igyekszünk hozzájárulni. A kutatás kezdetén az ifj. Révész Imre 1943-ban írt tanulmányában hivatkozott korabeli sajtóforrásokat olvastuk újra. Ezekhez társítottuk a missziói út során érintett települések helyi sajtótermékeinek, valamint a református, evangélikus és zsidó felekezeti lapokban található beszámolók, cikkek és kritikák szisztematikus áttekintését. A kutatásba korábban bevont nyomtatott primer forrásanyag mennyisége így jelentősen kibővült. A levéltári források tekintetében korántsem volt ennyire jó a helyzet. Az anyagfeltárás folyamatában sajnálattal kellett megállapítani, hogy a korszak számos meghatározó református egyházi személyiségének az adott időszakra vonatkozóan nincs, vagy csak jelentős hiányokkal kutatható hagyatéka (pl. Balogh Ferenc, Szalay József, Garzó Gyula). A korabeli levéltári anyag igen szétszóródott, a 20. század folyamán sok forrás értékű dokumentum pedig megsemmisült. Az egyes résztémák eredményeinél ebből következően felértékelődtek az újabb olvasási lehetőséget biztosító és szintén rendszerezetten feltárt levéltári forrásanyagok. A korábban széttagolt egyházszervezetben élő magyar reformátusság számára az 1880-as évtized leginkább a szervezeti értelemben vett egységesülés időszakaként értelmezhető. A kutatás számára ez azt jelenti, hogy ebben a sorban mind az intézménytörténet, mind az azzal összefüggő kérdések taglalása kapott és kap jelentős szerepet. Emellett szinte teljesen eltörpültek a reformátusság korabeli belső életének feltárására vonatkozó kísérletek. Ennek okaként természetesen több magyarázatot lehet adni, de legjelentősebbnek vagy leginkább hatónak mégis a vizsgált korszak „nyugalmi jellegét” tarthatjuk. A magyar református egyház lelkészei és az egyházigazgatás szereplői ugyan mind teológiai, mind társadalmi szinten reagáltak a mindennapi eseményekre, kihívásokra, azonban ezek nem keltettek nagyobb vitákat. A kialakult „status quo” azt jelentette, hogy a jelentősebb egyházi és teológiai hírlapi viták helyébe operatív ügyek kerültek. Természetesen megmaradtak, sőt talán jobban meg is merevedtek a különböző egyházi irányzatok közötti határvonalak, de ezek csak később éreztették majd hatásukat. Somerville utazásának időpontja 1887-88 telére esett. A magyar társadalomtörténettel foglalkozók számára – Szekfű Gyula „Három nemzedéke” óta – ismert, hogy ezen évek kiemelten is fontosak voltak, és korszakhatárnak tekinthetőek. Ebben az esetben itt csak véletlenszerű egybeesésről beszélhetünk. Sajnos a missziói utat előkészítő hazai levelezés nem maradt fenn (pl. a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöki iratai között), pedig ebből jobban megérthetnénk azt, hogy miért pont ekkor jött a Skót Szabad Egyház moderátora az Osztrák-Magyar Monarchiába. A dolgozat első része Somerville missziói útja magyarországi szakaszának rekonstruálását adja. A korábbi adatok és a helyi lapok tudósításainak figyelembevételével összeállított táblázat alapján az eddigieknél pontosabb képet adunk Somerville 1887. december 1. és 1888. március 13. közötti tartózkodási helyeiről és az alkalmak jellegéről. Ezen információk rávilágítanak az első hazai országos evangelizációs körút szervezésének és alakulásának okaira, külső formáira. A felekezeti lapokban többnyire az egyes állomásokon történtekről leíró jellegű beszámolókkal találkoztunk, míg az evangelizációs és térítői alkalmakról az adott települések helyi sajtójában közölt híradásokra alapozva pontosabb képet kaptunk. Az út rekonstruálásához felhasznált sajtótermékek irányították figyelmünket arra, hogy az adott településeken élő zsidóság számát is vizsgálat tárgyává tegyük. Azon települések esetében, ahol jelentős számú zsidóság élt, visszatérő motívumként jelent meg némely jeles hitközségi elnök vagy elöljáró megemlítése. A Somerville és kísérete által felkeresett települések lakosságának áttekintéséből arra következtethetünk, hogy az útnak erőteljes zsidó missziós célkitűzése is volt. Somerville több alkalommal is elmondta „Mit köszönhet a keresztyénség a zsidóságnak” című beszédét, ami szintén beleillik a Free Church of Scotland célkitűzéseibe. A zsidómisszió tipikus példájának tekinthető Lichtenstein Izsák esete, aki áttérésének, vagy át nem térésének a kérdése mindig az adott forrásként szolgáló beszámolót író szerző, vagy az azt feldolgozó történész szemszögétől függ. Ezen eset további kutatásokat igényel, mely alapján feltételezhetően jobban megismerhetjük egy 19. századi, rabbiból keresztyénné váló személy lelki vívódásait. A disszertáció első részének visszatérő eleme Somerville magyar útja recepciótörténetének értékelése. Ennek kapcsán megállapítható, hogy ifj. Révész Imre 1943-as tanulmánya olyan időben készült el és került a szélesebb olvasóközönség elé, amikor a sorok közötti olvasás képessége egyre inkább a mindennapok részévé vált. Somerville utazása, mint az első református egyházközségeket megcélzó, országos méretű evangelizációs körút vált ismertté. Mindeközben szembeötlő tény, hogy Sommerville és kísérete ismételten olyan településeket keresett fel, ahol a reformátusok mellett az országos átlagot meghaladó, jelentős számú zsidó közösség is élt. A dolgozat második fő részét az 1880-as évek magyar református sajtójának bemutatása teszi ki. A korszakkal foglalkozó szakirodalomban eddig olyan hivatalos jellegű országos és egyházkerületi lapok vizsgálatára került sor, mint a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, Debreceni Protestáns Lap, Dunántúli Protestáns Lap és a Sárospataki Lapok. Ezzel szemben az 1880-as évek magánkiadásban megjelenő „lelkipásztori lapjaira” (pl. Figyelő, Szabad Egyház, Keresztyén Evangelista) alig találunk a címeken túlmenő hivatkozásokat, pedig ezekben a lapokban éppen a reformátusság belső életének kutatása szempontjából jelentős, sőt megkerülhetetlen írások jelentek meg. A kutatómunkát nehezíti, hogy mindkét hivatkozott laptípushoz viszonylag nehéz hozzáférni, mivel szinte teljes évfolyamokkal csak az Országos Széchenyi Könyvtár rendelkezik. Az áttekinthetőség miatt dolgoztunkban táblázatokba foglalva tekintjük át a „lelkipásztori lapokat”, egyaránt összpontosítva a példányinformációkra, fellelhetőségükre, valamint a lapok szerkesztőinek levéltári hagyatékainak kutathatóságára. Somerville útjával kapcsolatosan megállapítható, hogy a „lelkipásztori lapok” szerkesztői közül többen is részt vettek az 1887-1888-as missziói út szervezésében és lebonyolításában. Ennek ellenére, amíg az egyházkerületek „hivatalos lapjaiban” jobbára leíró jellegű beszámolók találhatók, a „lelkipásztori lapokban” értékelő, kritikai hangú írások is helyet kaptak. Témánk kapcsán is megerősíthető az a korábbi megállapítás, hogy a magyar református teológiatörténetet lehet „folyóirat teológiának” tekinteni. Azt is megállapíthatjuk, hogy a dualizmus korának egyháztörténetével foglalkozók számára e sajtóorgánumok olyan forrásbázist jelentenek, mely az eddiginél részletgazdagabb és sokrétűbb rekonstrukcióra is lehetőséget ad. A dolgozat harmadik fő részét, szintén a „lelkipásztori lapokban” megjelent Somerville igehirdetések vizsgálata alkotja. A magyar egyház-, és homiletikatörténet eddig csak kevéssé foglalkozott az 1880-as évek magyar prédikációirodalmával. A jelenleg elérhető feldolgozások elemző munkát alig tartalmaznak, inkább csak az összegyűjtött anyag leírását végzik el. Sajnos a dualizmus teljes korszakára vonatkozóan is érvényes, hogy csak töredékes feldolgozásokkal rendelkezünk. Ennek ellenére kísérletet teszünk Somerville nyomtatásban is megjelent igehirdetéseinek a korszak magyar prédikációs irodalmában való elhelyezésére. A magyar igehirdetőkkel összehasonlítva Somerville jobbára saját élményeiből és evangéliumi ihletettségű történetekből építette fel mondandóját. Jellemző ezen igehirdetésekre a túlnyomórészt egyes szám első személyű és többes szám első személyű megfogalmazás. Ez mindenképpen újdonság lehetett a korszak magyar igehallgatóinak, akik leginkább egyes szám harmadik személyben megírt prédikációkat hallgathattak. Somerville a prédikáció összefoglalását is a megszólítás eszközének tekintette, melyben az evangelizációs stílusnak megfelelően, a személyes hitbeli döntés fontosságára hívta fel hallgatósága figyelmét. A tudósító lapok munkatársai és más beszámolókat írók is, felekezeti hovatartozástól függetlenül, a beszédek személyességének átütő erejéről adtak hírt. . A dolgozat negyedik részében az énekügy kerül a középpontba. A kulturális transzfer egyik tipikus példájának tekinthető a „Föl barátim” kezdetű ének története és magyarországi ismertségének alakulása. Az amerikai hadsereg gyalogsági indulójából átírt „lelki ének” a Kárpát-medencei protestáns egyházakban, különösképpen pedig a reformátusságon belül népszerű egyházi ének lett. Miközben a nyugati országokban a diktatúrák idején ennek az éneknek több népszerű kontextualizált változata keletkezett, addig Magyarországon a 20. században továbbra is megőrizte egyházi jellegét. Az énekkel kapcsolatos néhány ránk maradt anekdota bemutatása, a himnológiai kutatás eredményeit művelődéstörténeti adalékokkal egészíti ki. Ezek azt is értelmezhetővé teszik, hogy adott történelmi szituációban miként módosult az ének hatása. Összefoglalva az elvégzett munkát azt állapíthatjuk meg, hogy az 1880-as évekbeli, szervezetileg egységesülő magyar reformátusságot jelentős külföldi kegyességi hatások érték. Ezen hatások nyomainak feltérképezéséhez szükséges forrásoknak egy jelentős része megsemmisült, vagy csak nehezen kutatható. A rendelkezésünkre álló kútfők viszont mégis több ponton lehetőséget adnak arra, hogy analitikus vizsgálatok segítségével az eddiginél jobban és részletgazdagabban ismerjük meg a magyar reformátusság belső életének alakulását. This doctoral thesis aims to examine and present the changes of the internal life of the Hungarian Calvinist Church in the 1880s. Based on the sources and the results of previous researches, we chose an investigation—conducted by the moderator of the Free Church of Scotland, Alexander Neil Somerville—from 1887-88 focusing on evangelization and its mission. Somerville—as a result of several tours in the British Empire—was widely acknowledged as an important figure of the Protestant church in the second half of the 19th century. As a missionary, he could travel to the United States of America and several German-speaking regions as well. It was during his last mission when he could finally come to the Austro-Hungarian Monarchy. In recent years, several researchers dealt with the background of the "Scottish Mission" of Budapest, its effects, and the scholarships provided for Hungarian theological undergraduates. By reinforcing these results and processing a new piece of domestic sources at the same time, we aim to contribute to the research of Hungarian and Scottish ecclesiastic relations. At the beginning of our research, we recalled the contemporary press releases found in the study of Imre Révész Jr. written in 1943. We attached several things to the research: the local publications gathered from the towns of his journey; the systematic review of articles, and critiques found in Calvinist, Lutheran, and Jewish denomination newspapers. As a result, the previously established primary source-list expanded. Our case, regarding the sources available in archives, was however not that simple. During the research process we had to realize that information concerning several crucial Calvinist figures (e.g. Ferenc Balogh, József Szalay, Gyula Garzó) and their lives was barely researchable—we found either none or very little information of their legacy. Furthermore, contemporary archives were scattered; during the 20th century a lot of precious sources were entirely wiped out. New ways of reading and systematically explored archival sources are thus re-evaluated as a result of the success of these side topics. The decade of the 1880s stands for the period of the constitutional unity in the previously divided Hungarian Calvinists Church. It means that the history of the institution and the questions in relation with this field play an important role throughout the whole research. In addition, those efforts that were aiming to reveal the life of contemporary Calvinists did not play a significant role. There are several explanations of course, but the most significant one is the "nature of peace" from the examined era. There meind be warious reasons, but the most significant one can be the “tranquuliti” carracterising the era. Although both ministers and major figures of the ecclesiastic management of the Hungarian Calvinist Church reacted upon the events and challenges of everyday life on theological and sociological levels, these did not evolve bigger disputes. Thus, a status quo was born which meant that operative issues replaced the most significant ecclesiastic and theological debates in newspapers. Albeit the borderlines of different church tendencies remained and even stiffened, the effects that these evolved only became important later. Somerville's journey occurred in the winter of 1887-88. Historians dealing with social history —ever since Gyula Szekfű's "Három nemzedéke"—consider these years to be of at most important, evan the boundary of an era. It is only mere coincidence. Unfortunately, the correspondence concerning the preparation of the mission did not survive (e.g. among the pontifical documents of the Calvinist Church District of Dunamellék). Thought this dokuments might help as understand better why the moderator of the Free Church of Scotland came to the Austro-Hungarian Monarchy et that time. The first part of the dissertation represents the reconstruction of Somverville's journey in Hungary. Taking into consideration the chart based on previous information and the reports of local newspapers, we can elaborate a more accurate picture of Somerville's residence and activity between December 1, 1887 and March 13, 1888. This information shed light upon the reasons and forms of the organization process of the first domestic nation-wide evangelization journey. While we can find accounts of descriptive stories about individual stations in denominational newspapers, we can establish a more profound picture based on the evangelization and missionary work in particular towns' local press. Denominational journals mostly present this reports on events which took place in eats station of the juorny whereas … besd on the reports of the local press. The publications used during the reconstruction thorn our attention to scrutinize the number of Jewish population in specific settlements. In those towns where Jewish population reached a grand scale, there was a reappearing motif, namely the mentioning of some leaders of the religious community or its superior members. We can conclude that the journey's aim was a Jewish mission as well; the towns visited by Somerville and his company support this idea. As we takce a loock at the population data of the settlements visitied by Somerville and his company, we can conclude that the journey's aim was a Jewish mission as well. Somerville delivered several times his famous speech "What Christianity can thank for the Jews"—which perfectly fits in the program of the Free Church of Scotland. The case of Izsák Lichtenstein is regarded as typical example of the Jewish Mission; the question of his conversion or not conversion has always depended on the historian’s and ousers point of view. Thus the actual case requires further research by which we could presumably understand the inner struggle of a 19th century rabbi who converted into a Christian. The evaluation of Somerville's Hungarian trip is a reappearing element of the first part of the dissertation. It is verifiable that Imre Révész Jr.'s study of 1943 was published at a time when the ability of reading between the lines was becoming an everyday custom. Somerville's journey became well-known as the first nationwide evangelization tour aiming at the Calvinist Church. Meanwhile, it is important to mention that Somerville and his company visited settlements that, besides Calvinists, had a significant Jews population (exceeding the nationwide average). The second part of the thesis deals with the demonstration of the Hungarian Calvinist Church's press during the 1880s. Until this point, technical literature dealt with official and nationwide ecclesiastic newspapers, for example: Protestant Paper of the Church and School, Protestant Journal of Debrecen, Protestant Journal of Transdanubia and Sárospatak. Whereas it is really hard to find further references to private-fund "pastoral papers" published during the 1880s (e.g. Observer, Free Church, Christian Evangelist)—it is all the more unfortunate, because these papers published crucial scripts of the internal life of the Calvinist Church. Our research is made even more complicated, because the journals mentioned above are really are hardly accessible—entire volumes are only available in the National Széchenyi Library. In order to understand everything, in this thesis we decided to review "pastoral papers" in different charts focusing on the information of the specific issues and their traceability, and the investigation of editors' archival legacy at the same time as well. Regarding Somerville's journey it is verifiable that from the board of "pastoral papers" several editors participated in the organization and arrangement of the 1887-88 trip. However, while there are mostly descriptive articles in the official papers of church districts, in "pastoral papers" there are critical texts, too. In regard of our topic the previous statement can be confirmed in a way that the Hungarian Calvinist theological history can be viewed as a "periodical theology". We can also confirm that for those who deal with the ecclesiastical history of the Dualism, these press releases establish a solid base of sources that provide a more detailed and subtle reconstruction of the examined era. evaluating and critical text to The examination of Somerville's sermons in "pastoral papers" is the third pillar of the dissertation. Hungarian church and homiletics barely dealt with the literature of preaching of the 1880s. The currently available elaborations barely contain any analytical work, instead they deal with the description of gathered material. Unfortunately, it is also relevant in the case of the literature of the entire Dualism—we do not possess enough sources. Nevertheless, we decided to attempt placing Somerville's printed sermons in the era's Hungarian preaching literature. Comparing with Hungarian sermons, Somerville established his message on his own experiences and evangelical stories. The peculiarity of such sermons is the use of first person singular and 3 person plural. The use of such style was a novelty for Hungarian people because they most commonly listened to preaching in the third person singular before. For Somerville, the summary of the homily was a way to address people in which—staying faithful to evangelization—he called attention to the choices of personal faith among his audience. Reporters and co-workers of other denominational papers reported on the strength of personal speeches, regardless of their belief. In the fourth part of the thesis the central issue is the matter of songs. One typical example of the cultural transfer is the history and acknowledgement of the song "Föl barátim" (Hold the fort!) in Hungarian folklore. This spiritual song was a re-interpretation of the American army's infantry march and became immensely popular in Protestant Churches (especially in the Calvinist Church) throughout a Carpathian Basin. While in Western countries there were several popular contextualized versions under dictatorships, in Hungary it preserved its canonical role in the 20th century. There are several remaining anecdotes from this period in connection with this song that contribute to the results of hymnological research with cultural supplements. These also help us understand the way the song and its influence upon people changed in specific historical situations and periods. Summarizing the task accomplished, we can state that the Hungarian Calvinist Church of the 1880s was significantly influenced by the effects of foreign piety. The majority of significant sources to map these effects were destroyed, or they are extremely difficult to investigate today as well. Nevertheless, the available wellheads provide a possibility to reveal the internal life of the Hungarian Calvinist Church more successfully via analytical research. to soursees wich are avaible can still provide as thought getailed analyiyis with the possibility to reweall the in a life av the Hungarian Calvinist Church more successfully.Tétel Szabadon hozzáférhető A strassburgi lelkészfeleség, Katharina Zell munkásságának bemutatása iratai tükrébenBernátné Somogyi, Márta; Baráth, Béla Levente; Somogyi, Márta; Hittudományok doktori iskola; Debreceni Református Kollégium --; DE--ATC--Mezőgazdaság- Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar --; DE--ATC--Mezőgazdaság- Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar --; DE--ATC--Mezőgazdaság- Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar --; DE--ATC--Mezőgazdaság- Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar --; DE--ATC--Mezőgazdaság- Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar --; DE--ATC--Mezőgazdaság- Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar --; DE--ATC--Mezőgazdaság- Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar --Összegzés A strassburgi lelkészfeleség, Katharina Zell élete során hét iratot hozott nyilvánosságra. Egész életét átkaroló munkássága kiváló bepillantást enged a reformáció hétköznapjaiba. A forrásokat elemezve megjelenik előttünk rendkívüli alakja és egyháztörténeti jelentősége is. A dolgozatban megjelenő öt témakör – amelyek a források alapján kerültek meghatározásra – kibontja előttünk ránk hagyományozott életművének egészét. Katharina Zell a lelkészfeleségek első generációjának képviselőjeként új szereplőként jelent meg a társadalomban és a gyülekezetben. Nem viselt önálló egyházi hivatalt. Nem volt igehirdető, diakónus, tanító vagy egyházkormányzó – nem is lehetett volna. Laikusként és lelkészfeleségként mégis testközelből élte meg a reformálódó gyülekezet mindennapi kihívásait. A lelkészfeleség részt vállalt menekültek és szükséget szenvedők ellátásában és lelkigondozásában. Erről tesz bizonyságot a kentzingeni asszonyokhoz és Felix Armbrusterhez írt levele. A diakónia és lelkigondozás gyakorlása egyszerre volt jelen mindennapi tevékenységei között. A reformálódó városban és gyülekezetben, reformátori talajon gyökereztek eme tevékenységei. Jogosan vállalta fel a betegek látogatását és lelkigondozását. Bucer „Von der wahren Seelsorge …” című irata szerint minden keresztyén feladata ez. Saját habitusából kiindulva nem érezte magát illetéktelennek a szolgálat gyakorlatában, de korának és környezetének vezető teológusa, Bucer Márton és a lelkészek is bátoríthatták erre. Bucer egyértelmű kijelentése, miszerint minden keresztyén kötelessége a lelkigondozás, nem tesz különbséget férfi és nő, hivatalos személy és laikus között. A szenvedést, üldöztetést elviselők között ott volt a lelkészfeleség. Katharina Zell hitüket megerősítendő szólt hozzájuk, ugyanakkor nem leplezte bűnös voltukat sem. Igaz bűnbánatra tanított. E felismerése nélkül nincs valódi lelki gyógyulás. Felebaráti szeretettel hirdette számukra a megerősítő Igét. Katharina Zell igeközpontúsága a vigasztalásban nem hagyható figyelmen kívül. Bucer mellett a kálvini tanítást is követve, lelkigondozói tevékenységének középpontjában Isten Igéje állt. Nem másban, csakis az evangéliumban kereste a támaszt. Az Úr beszédével vigasztalt, és azt lehetőség szerint látogatással is egybekötötte. Bibliahasználata rendkívül alapos bibliaismeretről tanúskodik. Megfelelő helyen alkalmazta a Szentírás szavait. A kentzingeni asszonyokhoz szóló levélben az igeversek gazdag idézetéből is (összesen 43 darab), következtethetünk erre. Az Írásban kereste a bátorító szót, nem azon kívül. Nem saját szavaiban látta a vigasztalás erejét, hanem egyedül Isten igéjében. A közösségi élet formálása és gondozása mellett Katharina Zell a személyes boldogságát is ápolta, és kiállt házassága mellett is. Boldog házasságban élt férjével, Matthäus Zellel. Közös életük példaadónak számított a korban, mivel a házas lelkészek a reformáció eredményeként jelentek meg. A reformátorok házas életükkel is jelezték, hova tartoznak, melyik irányzat követői. A korábban elképzelhetetlen életforma természetes lett az új hit megjelenésével, és a gyülekezetek középpontját képezte a lelkészcsalád. Egyedülálló a Zell házaspár szerepe abban a tekintetben is, hogy esetükben nem két hajdani szerzetes házasságkötéséről, hanem egy pap és egy polgárleány közös életéről van szó. A nagy korkülönbség – húsz esztendő – ellenére szerelmen alapuló házasság volt köztük. Erről tanúskodik Katharina Zell két írása is az „Entschuldigung” és a „Klag und Ermahnung”. Az „Entschuldigung”–ból megtudhatjuk mennyire fontossá vált a reformáció során a papok házassága és ennek védelme a római katolikus felfogással szemben. Mindez már nemcsak a lelkészek feladata volt, hanem feleségeiké is. Katharina Zell kivételes módon, írott formában is ránk hagyta ennek egyik nem mindennapi példáját. Művében nő létére szokatlan módon oltalmazza a Luthertől származó új tanokat és ennek egyik következményét. Saját házasságát is kemény hangon védelmezi. Nem tűr semmiféle hamis vádaskodást személyes életét és férjét illetően. A házasságot helyes, Istentől rendelt keresztyén életformának tekinti. A „Klag und Ermahnung” című iratában további részletek bont ki előttünk az írónő házaséletére vonatkozólag. Férje ravatalánál mondott beszédében bebizonyosodik előttünk iránta érzett igaz szerelme, és az elvesztése következtében érzett keserű fájdalom. Élete párját mindvégig őszintén tisztelte, és felnézett a strassburgi prédikátorra. Tudatában volt az egyházban folytatott úttörő tevékenységének, és elismerte azt. Büszkén vállalta az új hitet övező küzdelmet férje oldalán, akinek nemcsak a háztartásban, hanem a gyülekezetben is hűséges segítője volt. Katharina Zell férje oldalán a Szentírás magyarázatát folyamatosan hallgatta. Életének zsinórmértéke a Biblia volt. Nemcsak a Szentírásból vett idézeteket használta vigasztalásra, hanem magyarázta is Isten igéjét. Krisztus áldozatának reformációkorabeli értelmezését adja az 51. zsoltár magyarázatában és két zsoltárparafrázisban. Mindezt Dávid példáján keresztül teszi, aki már Krisztus születése előtt megtapasztalta, milyen az igazi bűnbánat. A házasságtörés bűnéből kiindulva tudtunkra adja, hogy mindent csak Krisztus bocsáthat meg. Az ember képtelen saját erejéből megigazulni. Nem segítenek ebben a különféle áldozati állatok, semmiféle kultikus áldozattal nem lehet hozzájárulni a megtisztuláshoz. Az egyszeri és mindig (már az idők kezdetétől fogva) érvényben lévő áldozat Krisztus kereszthalála. Katharina Zell két parafrázist hagyott ránk. Az irodalomban a 16. századi protestáns zsoltárparafrázis önálló műfajjá lett. Katharina Zell vizsgált parafrázisa a műfaj kritériumainak megfelel. Írása fejlécét olvasva arra következtethetünk, hogy tudatosan választotta ezt a műfajt. Célja az elesett ember vigasztalása volt. Ennek tett eleget alkotásával, és azokat Luther magyarázatával egybevetve megállapítható, hogy helyesen interpretálta a szöveget. Katharina Zell a keresztyén hit megélést mind a gyülekezi közösségében, mind az egyéni kegyességgyakorlásban fontosnak tartotta. Ez utóbbi elősegítésére egy énekeskönyv kiadása is köthető a nevéhez. Ennek segítségével a hívő ember hitét kívánta mélyíteni, és az egyszerű gyülekezeti tagok mindennapjainak istenimádatát akarta elősegíteni. Egy korábban megjelent énekeskönyvet saját szerkesztésben, magyarázataival ellátva adott ki. Nem számított teljesen egyedülállónak ez a tette a reformáció korában, mivel más hölgyek nevéhez is köthető imaéletet segítő irodalom kiadása, sőt énekszerzés is, mégis ritkaságszámba ment. Katharina Zell otthoni használatra szánta az énekeskönyvet. A célcsoport az egyszerű hívők közössége és a gyermekek voltak. A strassburgi írónő hitvalló életet élt. Ez legvilágosabban a Schwenckfeldhez és Strassburg polgáraihoz címzett levelében rajzolódik ki előttünk. Az elsőben elhatárolódik a szélsőséges schwenckfeldi irányzattól, és egykori barátját nem megbántva, kiáll a férje által képviselt protestáns hit mellett. A másodikban élesebb hangot megütve, átfogó magyarázatot ad, és részletesen fejti ki saját hitvallását. Az egész várost döntőbíróul hívja, és írásával megkoronázza életművét. Mondd meg kinek tartod Jézus Krisztust, mit gondolsz a keresztségről és az úrvacsoráról, és megmondom ki vagy. A reformáció korában a Jézusról szóló tan az antitrinitáriusoktól határolt el, a keresztségről szóló az anabaptistáktól, az úrvacsora tana pedig a misztikusoktól. Katharina Zell ezt tudta, ezért választotta hitvallásának bázisául ezt a három témát. Eme két írását tanulmányozva megállapítható, hogy a strassburgi lelkészfeleség élete végéig a Luthertől kiinduló, reformációs úton haladt. Találkozott a reformáció radikális áramlataival, de azokat bibliai alapon elutasította. Viszonya a keresztyénségüket másként megélőkkel szemben mindig is toleráns volt. Az embert és a személyes hitet soha nem kritizálta. Csakis a saját magára vonatkozó hamis vádakat igyekezett elhárítani, viszont azokat nyelvének éles fegyverével tette. Nem a másik hívő kritizálásából indult ki, de saját tanításával közelített a másként gondolkozókhoz. A két levele alapján megállapítható, hogy nem zárta ki az igazságból az újrakeresztelkedőket és Schwenckfeldet, azt kereste, ami egybeköt. Katharina Zell hitvallása biblikus, reformátori talajon nyugvó, gondolatai nem mutatnak rokonságot a radikális irányzatokkal. Hivatkozásának elsődleges alapja a Szentírás és Luther Márton teológiája. Strassburg városában Matthäus Zell özvegye élete végéig hű maradt az evangéliumhoz és a reformáció ügyét képviselte. Zusammenfassung 1. Das Thema der Arbeit Die vorliegende Dissertation beschäftigt sich mit den Schriften von Katharina Zell (1497/98 – 1562). Katharina Zell war die Frau von Matthäus Zell, der der erste Reformator in der Stadt Strassburg war. Sie war die erste Pfarrfrau in der Geschichte, die mehreren Schriften hinterließ. Mit der Untersuchung dieser Schriften erhalten wir einerseits ein weiteres Bild über die Reformation in Strassburg, andererseits lässt sich sehen, wie eine Zeitgenosse die Geburt des neuen Glaubens erlebte. Katharina Zell veröffentlichte sieben Schriften. Sie umfassen ihr ganzes Leben und bieten eine Einsicht in die Alltage der Reformation. Durch die Quellentexte erscheinen vor uns Ihre außergewöhnliche Gestalt und ihre kirchengeschichtliche Relevanz. Durch die in dieser Arbeit auftretende fünf Themenkreise – so wie Seelsorge und Diakonie, Ehe, Schriftauslegung, Frömmigkeit, Glaubensbekenntnis – wird ihr ganzes Lebenswerk entfaltet. Katharina Zell, als Vertreter der ersten Generation der Pfarrfrauen verwirklichte eine neue Rolle sowie in der Gesellschaft als auch in der Gemeinde. Sie führte kein kirchliches Amt. Sie war keine Predigerin, Diakonisse, Lehrerin oder Alte – hätte auch nicht sein können. Sie war eine Laientheologin und Pfarrfrau, die die reformatorischen Ereignisse hautnah erleben durfte. 2. Die Methode der Arbeit Ausgegangen von den Schriften von Katharina Zell werden die Schwerpunkte gesucht, mit denen sie sich, als Laientheologin an die Reformation knüpfte. Ihre Schriften sind zu dem Alltagsleben der Reformation ansatzweise angebunden, weil sie bei den Wendepunkten ihres Lebens erschienen wurden. In dieser Arbeit führen die Quellentexte zu der Begriffsbestimmung der Themen. Sie berichten über zentrale Geschehnisse des Menschenlebens. Sie sind die Eheschließung, der Tod ihres Mannes, der Zuspruch, das Verständnis der heiligen Schrift und die Versorgung der Vertriebe. Durch die Quellentexte und durch die Sichten eines Laien lässt sich einige interessante Punkte der Strassburger Reformation vorstellen. Die Errungenschaften der Reformation werden dadurch aus einem neuen Blickwinkel geprüft. Diese Schriften sind einmalig in der Reformationsgeschichte, weil aus denen mehrere Einzelheiten der Strassburger Reformation auftreten. Die Dogmen, Lehren und die Geschichte der Reformation sind aus der Verfassung von Männern zu lesen, aber Katharina Zells Schriften zeigen uns wie eine Frau die Reformation erlebte und was sie aus dem Vorgang wichtig fand. Es wird auch danach getrachtet, ihre Schriften mit den Gedanken der zeitgenössischen „großen“ Reformatoren (Luther, Calvin, Bucer) zu vergleichen und zu beschauen ob ihre Gedanken selbstständig waren, in wie fern sie die Reformatoren beeinflussten und ob ihre Äußerungen auf dem Boden der neuen Lehre stehen, weil Katharina Zell am Ende ihres Leben von Vielen als Ketzer betrachtet wurde. 3. Der Aufbau der Arbeit In der Einleitung lässt sich zuerst die bisher erschienene Literatur über Katharina Zell lesen. Die Präsentation der Forschungsliteratur recherchiert die Ergebnisse der bisherigen Forschung. Dann folgt die Vorstellung des historischen Hintergrundes, die Geschichte der Reformation in der Stadt Strassburg, damit der Leser sich zu der Welt von der besondere Katharina Zell annähern kann. In ihrem Lebenslauf gebettet werden Ihre Werke aufgezeigt, die ihr ganzes Leben umfasst. In dem Hauptteil der Arbeit befinden sich fünf Kapitel. Die Hauptzüge der Reformation werden nicht verallgemeinert betrachtet, sondern aus den Schriften von Katharina Zell beschrieben, die sich für die Botenfrau des neuen Glaubens hielt. So wird über die Seelsorge und Diakonie, über die Ehe, die Schriftauslegung, die Frömmigkeit und über das Glaubensbekenntnis geschrieben. Diese in der Reformation neuformulierte Themen sind durch die Schriften von Katharina Zell neuartig und anregend wiederspiegelt. 4. Das Ergebnis der Arbeit Katharina Zell knüpfte sich mit mehreren Fäden an die Reformation. Als Pfarrfrau nahm sie an der Versorgung und Seelsorge der Vertriebene teil. Darauf weist der Brief an den Frauen in Kentzingen und ein anderer Brief an Felix Armbruster hin. Die Praxis und die Reflexion sowohl diakonischen Handelns als auch der Seelsorge waren selbstverständlicher Bestandteil von Katharina Zells Alltag. Ihre Tätigkeiten standen auf dem Boden der Reformation in einer reformierten Stadt. Katharina Zells wortgebundne Haltung in der Tröstung ist bemerkenswert. Sie folgte die Lehre von Calvin und Luther, weil im Mittelpunkt ihrer Arbeit Gottes Wort stand. Sie nutzte und kannte die Bibel vorbildlich und verwendete das Wort gerecht. Die Kraft des Trostes fand sie nicht in ihren Worten sondern in Gottes Wort. Die Heirat in der Zeit der Reformation wurde zum Glaubensbekenntnis. Die Reformatoren kennzeichneten mit der Eheschließung ihre Zugehörigkeit. Die Mitte der Gemeinde wurde die Pfarrfamilie. Alleinstehend ist die Rolle des Ehepaares Zell, weil sie nicht das Klosterleben auf die Ehe gewechselt haben. In diesem Fall geht es um die Ehe eines Priesters mit einer Bürgerin. Über ihre Ehe berichtet uns die Schriftstellerin von zwei Schriften. In der Schrift „Entschuldigung“ verteidigt sie die Priesterehe, die nicht nur die Aufgaben der Priester sondern auch das Pensum ihre Frauen ist. Katharina Zell schützt in dieser Schrift die Lehre von Luther und deren Folge die Ehe. Sie kann keine unbegründete Anklage leiden. Die Ehe ist eine richtige, von Gott bestimmte Lebensform. Aus der Schrift „Klag und Ermahnung“ werden weitere Einzelheiten der Gedanken der Pfarrfrau entfaltet. Aus der Grabrede, die bei der Beerdigung ihres Mannes gehalten wurde, wird eindeutig, dass Matthäus Zell in der Strassburger Reformation eine bahnbrechende Rolle hatte. Katharina Zell nahm diese Aufgabe und diesen Kampf mit Ihrem Mann auf sich. Sie wurde zur Helferin sowohl in dem Haushalt als auch in der Gemeinde. Katharina Zell hörte regelmäßig die Predigten. Die Bibel war der Leitfaden ihres Lebens und sie erklärte selbst die Bibel. Sie interpretierte den Psalm 51. und veröffentlichte dazu zwei Paraphrasen. Ihre Auslegungen sind reformatorisch, deren Ziel die Tröstung der Leidende war. Mit Luthers und Calvins Schriften zu verglichen, kann man feststellen, dass sie den Text richtig interpretierte. Katharina Zell fand die Manifestation des Glaubens sowohl in der Gemeinde als auch in der eigenen Frömmigkeit sehr wichtig. Um die eigene Frömmigkeit zu üben, veröffentliche sie ein Gesangbuch. Mit Hilfe dieses Gesangbuches konnten die Gottesgläubigen ihr Glauben vertiefen und es wurde auch zur Hilfe der Gottesanbetung. Dieses Gesangbuch wurde schon früher erschienen. Die Pfarrfrau arbeitete es um und schrieb Erläuterungen zu. Diese Tätigkeit war Seltenheit in dieser Zeit, obwohl einigen Frauen gelang es geistliche Gesänge zu verfassten und diese Lieder auszugeben. Die Strassburger Pfarrfrau führte ein bekennendes Leben. Am deutlichsten kommt es aus dem Brief an Schwenckfeld und aus einem anderen Brief vor, der an die ganze Bürgerschaft zu Strassburg adressiert wurde. In dem ersten grenzt sie sich von Schwenckfelds Lehre ab und sie engagiert sich für die Lehre ihres Mannes. In dem zweiten Brief schreibt sie schärfer und erklärt detailliert woran sie glaubt. Sie ruft die ganze Stadt als Richter und mit diesem Glaubensbekenntnis krönt ihr ganzes Lebenswerk. In der Zeit der Reformation grenzte die Lehre von Christus von den Antitrinitariern, die Lehre von der Taufe von den Täufern, und die Lehre des Abendmahls von den Mystikern ab. Katharina Zell wusste es und sie wählte deshalb diese drei Themen zur Basis ihres Glaubensbekenntnisses. Nach der Untersuchung dieser zwei Schriften ist festzustellen, dass die Strassburger Pfarrfrau lebenslang auf dem Weg des Evangeliums gegangen ist. Dieser Weg stammte aus Luther und wurde der Pfad der Reformation. Die Schriftstellerin begegnete den radikalen Richtungen der Reformation, aber sie lehnte sie auf Grund der neuen Lehre ab. Trotzdem war sie sehr tolerant mit den Andersdenkenden. Sie kritisiert nie die Menschen und ihr Glauben, sie wollte nur sich selbst von den unwahren Anklagen verteidigen. Das Glaubensbekenntnis von Katharina Zell ist biblisch, reformatorisch und hat mit den radikalen Richtungen nichts zu tun. Die Witwe von Matthäus Zell vertrat in ihrem ganzen Leben die Angelegenheit der Reformation.