Hittudományok Doktori Iskola
Állandó link (URI) ehhez a gyűjteményhez
Debreceni Református Hittudományi Egyetem
Hittudományok Doktori Iskola
Dr. Fazakas Sándor
Doktori iskola weboldala: http://drhe.hu/doktori-iskola
D133
Doktori programok:
- Biblikus tudományágak (Ószövetség, Újszövetség, Bibliai teológia és Vallástörténet)
- Rendszeres teológiai és egyháztörténeti tudományágak (Dogmatika, Etika-szociáletika, Egyháztörténet)
- Gyakorlati teológiai tudományágak (Gyakorlati teológia, Misszió és Felekezettudomány)
Hírek
Debreceni Református Hittudományi Egyetem
Hittudományok doktori iskola
Dr. Fazakas Sándor
Doktori iskola weboldala: http://www.drhe.drk.hu/drhe/index.php?option=com_content&view=article&id=99&Itemid=114
D133
Doktori programok:
- Biblikus tudományágak (Ószövetség, Újszövetség, Bibliai teológia és Vallástörténet)
- Rendszeres teológiai és egyháztörténeti tudományágak (Dogmatika, Etika-szociáletika, Egyháztörténet)
- Gyakorlati teológiai tudományágak (Gyakorlati teológia, Misszió és Felekezettudomány)
Böngészés
Hittudományok Doktori Iskola Szerző szerinti böngészés "Debreceni Református Kollégium--Debreceni Református Hittudományi Egyetem"
Megjelenítve 1 - 2 (Összesen 2)
Találat egy oldalon
Rendezési lehetőségek
Tétel Szabadon hozzáférhető "Evangélizációt szerveztünk az Isten országa terjesztése céljából"Mészáros, Kálmán; Baráth, Béla Levente; Hittudományok doktori iskola; Debreceni Református Kollégium--Debreceni Református Hittudományi Egyetem„EVANGÉLIZÁCIÓT SZERVEZTÜNK AZ ISTEN ORSZÁGA TERJESZTÉSE CÉLJÁBÓL” A kutatás eredményeinek összefoglalása A Felvidék baptista missziója Említés történik a reformáció idején ezen területen megjelenő anabaptista mozgalom egyes eseményeiről. Ezt követően az újabb kori baptista misszió megjelenésével foglalkozik, amely először a Tátra vidékén Poprád, Liptószentmiklós, Késmárk, Pozsony, Komárom, Losonc, Besztercebánya és Kassa környékén indult el. Ezeken a területeken kibontakozó baptista misszió központja az első világháborúig Budapest volt. Az első világháború idején súlyos próbák érik a felvidéki fiatal baptista missziót. A trianoni határmódosítások után nehezen szerveződött újjá a misszió. A Felvidéket bekebelező Csehszlovák államalakulatban hivatalossá tett cseh és szlovák nyelv mellett, a magyar, mint államnyelv megszűnt. A meglévő gyülekezeteket a mesterségesen létrehozott Cseh-szlovák Baptisták Szövetsége tagolta be. A magyar nyelvű gyülekezetekre az évek során nyomást gyakoroltak anyanyelvük föladására. Felvidék déli, magyarok által lakott területét 1938-ban ismét visszacsatolták Magyarországhoz. Ez új fellendülést hozott a felvidéki magyar és vegyes anyanyelvű baptista gyülekezetek számára. Ezen a földrajzi területen található közösségek ismét az anyaországi baptista szövetség részévé váltak. Igehirdetők, gyülekezeti munkások indultak a Felvidékre az itt található, elég nehéz helyzetben lévő gyülekezetek megsegítésére. Ezt a föllendülést a második világháborút lezáró 1947-es Párizsi békekötés fékezte le, ugyanis a Trianonban elhibázott határokat állították ismételten vissza. A tragédiát súlyosbította a „Benes dekrétum” erőszakos lakosságcsere rendelete, melynek következtében közel 80 ezer felvidéki magyar honfitársunknak kellett minden vagyonát hátrahagyva elhagynia szülőföldjét. A lakosságcsere a felvidéki baptista gyülekezeteket is érintette. Több gyülekezetben ekkor szűnt meg véglegesen a magyar nyelvű igehirdetés. Igaz, hogy volt olyan közösség, ahol a Magyarországról önként távozó szlovák anyanyelvű baptisták jelentettek megerősödést a felvidéki gyülekezetekben. A kommunista diktatúra idején tovább sorvadtak a felvidéki gyülekezetek és a velük kialakult korábbi kapcsolatok. Az állami kontrol alatt, beszűkült mozgástere volt a gyülekezetek missziójának. Új helyzetet az 1989-es rendszerváltás, illetve Csehszlovákia 1993-as szétesése és az önálló szlovák állam létrejötte idézett elő. Ettől az időponttól kezdve a szlovák nacionalizmus soha nem látott erősséggel jelentkezett, ami sajnos a gyülekezetekben is tapasztalhatóan fölerősödött. Ennek csak a Komárom környékén található gyülekezetek álltak ellene és maradtak istentiszteleteiken a magyar nyelv használata mellett. Baptista misszió Kárpátalján Másfél évszázados magyar baptista missziónk kezdeti szálai erősen kötődnek ehhez a vidékhez. A 19. század utolsó évtizedétől eleven közösségi élet bontakozott ki az említett településeken. A trianoni tragédia váratlanul érte ezt az országrészt is. Az első világháború győztes nagyhatalmai a cseh katonai invázió előtt nyitottak utat és ezzel a korábbi észak-magyarországi Felvidék és Kárpátalja Csehországhoz való csatolásával egy rövidéletű mesterséges államot hozott létre. Kárpátalja 18 évig a csehszlovák államalakulat megszállási övezeteként sínylődött annak ellenére, hogy csehek szinte egyáltalán nem, szlovákok pedig elenyésző százalékban éltek csak ezen a területen. Az akkor még virágzó magyar kultúrával és vallási élettel rendelkező országrész egyre hátrányosabb helyzetbe került az évek során. A magyar baptista misszió 1939 és 1944 között ismét föllendült Kárpátalján, miután a bécsi döntés értelmében a terület ismét Magyarország szerves részévé vált. Számos magyar anyanyelvű igehirdető és evangélista látogatta az itteni ősi településeket és tartottak hitmélyítő konferenciákat és evangelizációkat. A gyülekezetek megerősödtek és létszámukban is gyarapodtak. Sajnos a szovjet csapatok inváziója letiporta az ígéretesnek látszó lelki növekedést. Az igehirdetők közül többeket letartóztattak, bebörtönöztek, szibériai lágerekbe hurcoltak. A közel 40 éves szovjet megszállás súlyos lelki károkat okozott a baptista gyülekezetek életében. Az 1991-ben függetlenné vált Ukrajna nagyobb vallási szabadságot biztosított Kárpátaljának is. A területén lévő közel 50 baptista gyülekezetből csak 8 településen őrizték meg a magyar nyelvet az istentiszteleten. Magyar baptisták Erdélyben Az újkori baptista misszió a 19. század közepén, a magyarországival egy időben indult el. Először Kolozsváron, később Nagyszalontán, Nagyváradon, Brassóban, Aradon, Temesváron terjedt a baptista tanítás. Különösen Kornya Mihály „parasztapostol” megtérése és fáradhatatlan evangélista munkája nyomán lendült fel látványosan a missziómunka. Még a román nyelvet is megtanulta, hogy közéjük is elvihesse az evangéliumot. A századfordulón tapasztalt páratlan létszámnövekedést és újabb gyülekezetek szerveződését a trianoni határmódosítás fékezte le és akadályozta sokáig. A legnépesebb baptista területek ugyanis az újonnan létrehozott magyar-román határ két oldalán alakultak ki. A románok által megszállt területeken élő magyar baptisták ettől kezdve nem tarthattak kapcsolatot az anyaország gyülekezeteivel és a budapesti központtal. Újból kellet szervezniük az életüket és a missziójukat. Az erdélyi magyar baptisták szellemi körpontja Nagyváradon összpontosult. A hatalom azonban arra kényszerítette a magyar gyülekezeteket, hogy csatlakozzanak a román nyelvű szövetség ernyője alá. Az új román hatalom ellenségesen bánt a magyar baptistákkal. Rendszeres üldözésben részesítette őket, megzavarva sokszor istentiszteleteiket és a szabadban megtartott bemerítési ünnepeiket. Mindennek ellenére jelentős lelki ébredés és létszámnövekedés volt tapasztalható a Szilágyságban, az Érmelléken, Bihar megyében, a Székelyföldön, Arad megyében, a Bánságban, a Zsil völgyében, Kolozsvár és Kalotaszeg régiójában. Új helyzetet jelentett az 1940-ben bekövetkezett történelmi változás, Észak-Erdély visszacsatolása Magyarországhoz. Ismét elevenné váltak az anyaországgal korábban megszakadt kapcsolatok. Az erdélyi magyar gyülekezetek újból a magyarországi szövetség kötelékéhez csatlakoztak. Amíg az észak-erdélyi baptisták szorosabbra fűzhették anyaországi testvéreikkel viszonyaikat, sajnos a dél-erdélyi gyülekezetek kiszolgáltatott helyzetbe kerültek. Ez idő alatt szinte tömeges elvándorlás indult el délről északra. Ennek következtében igen meggyengültek a dél-erdélyi gyülekezetek. Újabb sorscsapásként élték meg erdélyi testvéreink az 1946-ban történt határzár bekövetkezését, a trianoni ország-csonkítás ismételt érvényesítését. Amíg lehetett ezrek menekültek sokáig a zöldhatáron Erdélyből Magyarországra, ezzel újabb veszteségeket okozva az otthon maradt gyülekezetek számára. Ennél már csak a negyven éves vörös uralom és a vallásüldöző kommunista diktatúra okozott még súlyosabb megpróbáltatásokat az erdélyi magyar baptista missziónak. Igazi vallási felszabadulásként élte meg az erdélyi baptista misszió a kommunista rendszer összeomlását. 1990-től önállósult az erdélyi magyar baptista gyülekezetek szövetsége. Önálló központot hoztak létre Nagyváradon, ismét kiadhatták egyházi lapjaikat, ifjúsági tábort, idősek otthonát nyithattak, lelkészképzésüket is maguk oldották meg. Az anyaországgal is szorosabb kapcsolatokat építhettek ki. Délvidék baptista missziója A Trianon előtti Magyarországhoz tartozó délvidéki Vajdaságban és Horvátországban a baptista misszió kezdete Meyer Henrik baptista misszionárius munkásságához kapcsolódik. Zágrábban, Újvidéken, Belgrádban, Bácska több településén nevéhez kötődik a baptista misszió elindulása. A magyar és német lakosság körében terjedő baptista tanítás nyomán sok helyen alakultak népes gyülekezetek. Az első világháborút lezáró trianoni békediktátum súlyos következményekkel járt a baptista misszió korábbi lendületes fejlődésében. A vajdaság területe az újonnan létrejött Jugoszláv államalakulat része lett. A baptista misszió is elszakadt az anyaországi szövetségtől. 1920-tól a délvidéki gyülekezetek vezetését laikus lelkipásztorok vették át. Tárgyalásokat kezdtek a különböző etnikai szövetségek egyesítéséről, amelyet magyar nyelven tartottak. Az újonnan létrehozott baptista szövetség elnöke horvát, alelnöke magyar, titkára pedig német anyanyelvű volt. Tervbe vették egy baptista öregotthon létrehozását is. 1941-ben a délvidéki Vajdaságot visszacsatolták Magyarországhoz. Az észak-bácskai gyülekezeteket a bajai körzethez kapcsolták. Végül 1943-ban a délvidéki magyar gyülekezetek egységesen hivatalosan is kérték visszakapcsolódásukat az anyaországi hitközséghez. Sajnos 1945-ben ismét elszakították Délvidéket Magyarországtól. A német lakosság kitelepítésével sok gyülekezet létszáma csökkent, sőt egyes helyeken meg is szűnt. A kommunista diktatúra idején a vajdasági baptisták kapcsolata a magyarországi anyaegyházzal hosszú időre megszűnt, vagy a minimálisra csökkent. Ahogy erre lehetőség adatott a gyülekezetek tagjai közül nagyon sokan kivándoroltak, nagyrészt Németországba, Svájcba, Kanadába, az Egyesült Államokba, és Ausztráliába. A vajdasági baptista gyülekezetek helyzete tovább romlott az 1990-es évek polgárháborús nehézségek időszakában. A közel 10 évig tartó háborúskodás után napjainkban tapasztalható némi javulás a délvidéki magyar baptisták missziómunkájában. A nyugat-európai és a tengerentúli magyar baptisták helyzete A nyugat-európai magyar baptisták közül a Stuttgartban és környékén élő hittestvéreinket kell megemlítenem. Az 1960-as évek elején szerveződött a stuttgarti nemzetközi baptista gyülekezet, ahol 20 csoportban folyik vasárnapi iskolai tanítás melyek között magyar nyelvű tagozata is alakult. A vasárnap délelőtti istentisztelet angolul és németül folyik szinkrontolmácsolással. A látogatók kötött 15-20 nemzetiséget is számon tartanak. A nyugat-európai baptisták kezdeményezésére a „vasfüggöny” fönnállásáig a Trans World Radió magyar adása jelentett nagy segítséget a hazai baptisták hitének ébrentartásában. Azóta a 6-8 évenként megrendezésre kerülő magyar baptisták világtalálkozója jelent összekötő kapcsolatot a hazai és határontúli magyar baptisták között. A magyar baptista emigráció elsődleges célpontja Észak-Amerika volt. Az újonnan alapított gyülekezetek elsősorban a nagyobb amerikai városok magyar kolóniáiban alakultak meg. A legelső magyar baptista gyülekezet Clevelandban jött létre 1899-ben. Ezt követően a többi amerikai nagyvárosokban létrejött gyülekezetekkel együtt 1908-ban létrehozták az Amerikai Magyar Baptisták Szövetségét. Itt határozták el a tengerentúli magyar baptisták összefogását és informálását célzó Evangéliumi Hírnök havilap kiadását. A trianoni határmódosítás után ismét sokszázezer magyar távozott az utódállamok területéről Amerikába, akik között számos magyar baptista is volt. Újabb menekült hullám a második világháború alatt, illetve a kommunista diktatúrák vallásüldöző időszaka idején is folyamatosan tapasztalható volt. Az 1956-os szabadságharc leverését követően ismét nagyobb számban érkeztek magyarok Amerikába, illetve Ausztráliába. A hatvanas években gyors asszimiláció kezdődött el az emigrációban. Képzett lelkipásztorok hiányában a gyülekezetek megmaradása is veszélybekerült. Ennek ellensúlyozására 1972-ben az amerikai, illetve magyarországi baptista szövetség közötti megállapodás értelmében „Lelkipásztorcsere-programot” hoztak létre, melynek eredményeként 10 lelkipásztor végzett szolgálatot Toronto, Kipling, Kelowna, Cleveland, Detroit magyar gyülekezeteiben. Dél-Amerikában a brazíliai Sao Pauló környékén telepedtek le nagyszámban magyarok. Itt alakult meg 1924-ben az első dél-amerikai magyar baptista gyülekezet. Ezen kívül Carapicuiban, Árpádfalván, Apucarana nevű településeken alakultak magyar gyülekezetek. Argentínában pedig, Buenos Aires városában alakult magyar baptista gyülekezet. Szervezett formában, 1952-ben lendült fel a magyar misszió. A dél-amerikai Boliviában pedig magyar baptista misszionárius kezd gyülekezet szervezésbe a bennszülött lakosság körében. Ausztráliában Melbourne városába 1960-as években érkeztek magyar baptisták az akkor Jugoszláviához tartozó Vajdaságból. A gyülekezet alapítására 1969-ben került sor. 2004-ben ünnepelték a gyülekezet fönnállásának 35 éves jubileumát. Ezen kívül Sydney, Adelaide, Brisbane, Gelong, városában élnek magyar baptisták, akik alkalmanként tartanak közös istentiszteleteket magyar nyelven.Tétel Szabadon hozzáférhető Református felsőoktatás ErdélybenPálfi, József; Gaál, Botond; Fazakas, Sándor; Hittudományok doktori iskola; Debreceni Református Kollégium--Debreceni Református Hittudományi EgyetemReformátus felsőoktatás Erdélyben (Pálfi József) A kutatás eredményeinek összefoglalása I Az erdélyi univeritas-kérdés tárgyalásánál nem lehet figyelmen kívül hagyni az európai összefüggéseket. A dolgozat éppen ezért az erdélyi egyetem-gondolat születését és történetét az európai egyetemek születésének és fejlődésének kontextusába helyezi. Kezdetben az itáliai, az oxfordi és a párizsi egyetemek Európa szerte megtermékenyítő impulzusokat adtak az universitas-ügynek. A tudományok fejlődésével, majd differenciálódásával a reformáció korára a „vén kontinensen” már kisebb-nagyobb universitasok sokaságával találkozunk. Erdélyben azonban a reformáció koráig egyetemnek bármilyen nyomát vagy a megvalósításra tett kísérletet nem találunk. A 16. század közepéig a legjelentősebb és legmagasabb szintű iskolaforma vagy szellemi műhely nyomát csak a káptalani központokban (Gyulafehérvár és Várad), illetve a jelentősebb városok iskoláiban lelhetjük föl. II A reformáció százada Erdélyben is jelentős változások megindulását eredményezte. A művelődés ügye általában, de az oktatás, nevelés kérdésének előtérbe kerülése Erdélyben is konkrétan jelentkezett ekkor. A tudományos művelődés 16. századi útkeresése az első jelentős protestáns felsőoktatási intézmény alapítási kísérletéhez vezet bennünket. Ezt nem tekinthetjük reformátusnak, mivel az 1560 és 70-es évek között János Zsigmond az első választott erdélyi fejedelem éveken keresztül próbálkozott előbb Gyulafehérváron, majd Szászsebesen kialakítani egy olyan európai mércével is mérhető tudomány központot, amely a legmagasabb szinten akarta kielégíteni a helyi igényeket és szükségeket. Azért sem nevezhetjük reformátusnak, mert az említett időszakban a fejedelem mindhárom új protestáns felekezethez – lutheránus, kálvinista és unitárius – mutatott közeledést. Az általa tervezett campus-szerű egyetemmel Erdélyt a kontinentális körforgásba is be akarta kapcsolni azok által, akiket ide meghívott. Ennek érdekében mindent elkövetett: meghozták a szükséges országgyűlési határozatokat, anyagi hátteret biztosítottak a szükséges infrastruktúra kialakításához, tudós külföldi szakemberekkel – Celsio Secundo Curio, Petrus Ramus – akarta emelni a tudományos szintet. A gondolat, az elkezdett és megtett lépések azonban a fejedelem korai halálával csakhamar félbeszakadtak. Az egyetem kérdés történetében már ekkor is az erdélyi sors sajátos forgatókönyve nyilatkozott meg. Az erdélyi trón felekezeti „hullámzásai” között is az iskola-ügy már ebben a században is azt mutatta, hogy az ország minden vallási felekezete számára létkérdést jelent. III A 16. század második felére széles körben kialakult és elterjedt református iskolarendszer a századforduló utáni első évtizedekre új helyzetet teremtett a hazai oktatás alakulásában. Ekkorra már az interkonfesszionális polémiák tüze is csendesedni látszott. Az osztrák és török, üllő és kalapács közé került erdélyi magyarság az adott történelmi viszonyok között is tudatosan törekedett a tudományos élet szervezésére. Ez a tudatos törekvés, újrakezdő útkeresés minden időben meghatározó sajátossága maradt az erdélyi szellemnek. Az elterjedt partikula rendszer, valamint a reformáció hatására átszerveződött városi humanista iskolák és az oppidiumok iskolahálózata országos szinten követeltek egy vagy több felsőoktatási intézményt. Az első két ilyen magas szintű tudomány művelést szolgáló intézmény a gyulafehérvári Collegium Academicum és a váradi Schola Illustris voltak. Az első közismertebb volt és több évszázadon keresztül működött, még ha más helyre is kellett elköltöztetni, de a két intézményt mégis joggal sorolhatjuk egymás mellé. A dolgozatban tények és konkrétumok sokaságát ismertetve mutattuk be a két kollégiumot. Sorrendben előbb a Gyulafehérvárit, amelyet Bethlen Gábor alapított. A bibliás fejedelem ezzel az országos főiskolával elérte az akkor elérhető és megvalósítható legmagasabb szintet. Megteremtette a jogi és anyagi alapokat, az infrastrukturális hátteret, majd előállította az oktató-nevelő testületet azáltal, hogy a hazaiak mellé tudós herborni professzorokat hívott. Így nagyon sok diák, hallgató számára teremtette meg a felső szintű erdélyi tanulás alternatíváját. Ez által egy új szellemi arisztokrácia kialakulásának alapjait rakta le Erdélyben. A 17. század 30-40-es éveitől felfejlődő váradi Schola az előbbivel szemben csak nagyon rövid időt kapott arra, hogy feladatát betöltse a Partium szívében. Ám, a hatalmas méretű büntető török hadjárat után sem tűnt el nyomtalanul. Bibliopolisz (Petrőczi Éva) skólájának teremtő szellemisége ott maradt Biharország és sok esetben az azon túli iskolák partikula rendszerében. Hitvalló és magas tudományos igényű professzorai, papjai elvégezték feladatukat, és a kor hangulatát feszegető bibliás-gondolatot megvalósították. A keresztyénség alapdokumentumának számító Szentírást a tudós Köleséri Sámuel irányítása mellett javítva újra fordították és Szenczi Kertész Ábrahám nyomdászmester kitartó és szolgálatkész küzdelmével kinyomtatták. Harmadszor a váradi exodus után a tudományos élet képviselői Debrecenbe mentek, ahol a kollégiumi életet még magasabb szintre emelték. IV A törökök az 1650-es évek végi büntető hadjáratukkal szinte egész Erdélyt felperzselték. Az ország szellemi központjai is áldozatául estek a kegyetlen pusztításnak. Nagyvárad mint tudományos központ teljesen megszűnt. Gyulafehérvár pedig átköltözött Nagyenyedre. Közben Marosvásárhely és Kolozsvár csendben megerősödött. Ez utóbbi annak az Apáczai Csere Jánosnak köszönhető, akit II. Rákóczi György száműzött a fejedelmi központból. Azonban a rendkívüli képességű, saját kora és társadalma fölé magasodó enciklopédikus tudású professzort így sem lehetett eltéríteni az Istentől számára rendelt útról. Rákóczi halála után Apáczai, Barcsay Ákos fejedelem asztalára tette azt a részletesen kidolgozott Bethlen Gábor-i országos célokat szolgáló tudományegyetemtervezetet, amely egészen addig precedens nélküli volt. Akadémia koncepciójában a legapróbb részletekig mindent kidolgozott. Azonban Apáczai terve, csakúgy mint sok minden más Erdélyben, ez is csak vágyálom maradt. V A 17-18. század fordulójától új összefüggésekbe került Erdély teljes élete. Az új történelmi, politikai helyzet, a Habsburgvilággal érkező kemény rekatolizációs hullám viszontagságos időket hozott. Az egyetem kérdése hosszú évtizedekig nyilvánosan napirendre sem kerülhetett. A meglévő kollégiumok nehezen bírták az ütközeteket, csatákat, a szisztematikusan szervezett kemény ellenszélben. Volt, hogy némelyiket bezárták vagy lefokozva visszaminősítették. De ezzel együtt mégsem mondhatjuk azt, hogy a tudományművelés kontinuitása valaha is megszakadt volna. Az ellenállásban a kollégiumok elkötelezett és bátor fáklyavivői voltak a szellemi életnek. Ebben kulcsszerepet játszottak azok a személyek, akik a Főkonzisztórium tagjaiként öntudatosan felvállalták az őrző-védő, fenntartó és koordinációs szerepet közel 150 esztendőn keresztül. A kollégiumok tanárai, fenntartói és diákjai mellett mindvégig meghatározó személyei maradtak az erdélyi iskolázásnak és tudomány-képviseletnek azok a peregrinusok, akik összekötötték Erdélyt Európával. VI A 18. század második harmada nem arról nevezetes Erdélyben, hogy a tudományos művelődés szárnyra kapott volna. Mégis sok tudós tanár és lelkipásztor küzdött az adott körülmények között az oktatás színvonalának fenntartásáért. Volt ennek a vallásszabadságot félre taszító negatív előjelű kornak egy olyan enciklopédikus tudósa, mint Bod Péter, akinek nem lehetett része abban, hogy valamely kollégium katedráján tanítsonneveljen. Életműve azonban mégis arról győz meg bennünket, hogy azokat a határozott küldetéstudattal rendelkező, mélyen hívő és magas szintű tudományos igénnyel bírókat még a falusi parókiák magánya, távolsága vagy eldugottsága sem tudta visszatartani a művelődéstől vagy annak szervezésétől, gyakorlásától. A magyar tudományművelés iránt elkötelezett erdélyi szellem sajátos képviselője volt Felsőcsernátoni Bod Péter. VII A felvilágosult racionalizmus, mint a 18. század korszelleme, a század utolsó negyedére, mégis változások folyamatát indította el Erdélyben. Politikában, társadalmat átalakító folyamatokban egyházi életben, tudományos gondolkodásban, mindenütt racionális a korszellem hatott. A fény századának is nevezett korszakban az oktatás, a nevelés, az iskola, a hallgatóság, a tananyag kérdése állandóvá vált. A filozófia mint anyatudomány fészkéből önálló útra kelő reáltudományok egyre szélesedő skálán mozogtak. Ezeket elsősorban a kollégiumok intermissziós szíjszerepet betöltő peregrinusai szerveztek és műveltek. A század végére és a 19. század kezdetére új szellem bontotta a régi tartalmat és kereteket, illetve építette az újat. Az ébredő nemzeti gondolat, az anyanyelvűség, a szociális kérdések iránti érzékenység megnyitották a humán tudományok kibontakozása és fejlődése előtt a kapukat. Nyilván a tudományos élet anyahajói mindvégig a kollégiumok maradtak. De mellettük egyre nagyobb számban jelentkeztek az új egyesületek, társaságok, intézmények, ám egy erdélyi országos egyetemre még mindig várni kellett. A 19. században voltak ugyan javaslatok, tervek, pályadolgozatok, de az erdélyi sors e téren nem változott. Több évszázados próbálkozás után, 1872-ben végre létrejött az első felekezetek felett álló országos célt szolgáló universitas Kolozsváron. VIII Az utolsó fejezettel elérkeztünk a dolgozat legfontosabb részéhez, az elvi összegzéshez. Eddig az „erdélyi református universitas-gondolat több évszázados sorsának folyamatos, elkötelezett és öntudatos küzdelméről nyújtottunk átfogó szintézist”. Nyomon követtük az erdélyi református művelődési próbálkozásokat, konkrétabban a magas szintű oktatás-képzés formák kísérleteit, a terveket, az elképzelést, a részleges megvalósításokat. Dolgozatunkban rámutattunk arra is, hogy alig múlt el hosszabb-rövidebb időszak a nélkül, hogy ne tettek volna valamilyen formában kísérleteket az egyetem, vagy akadémia alapítására. Következtetéseket vonunk le. A négy történelmi felekezet közül egyik sem tudott 1872-ig tartós egyetemet alapítani. A római katolikus Báthori István féle 1581-es alapítású egyetem is csak tiszavirág életű volt. Témánk szempontjából fontos református egyetem nem jött létre. Ismerjük a tágabb értelemben vett elhatározásokat, próbálkozásokat. Ismertettük a részleges megvalósításokat, amelyek „csak” főiskolai szintet tudtak elérni, bár többször is volt olyan tanár, vagy tanári kar, amelyek ideig-óráig, nem deklarált módon, de mégis egyetemi szintre emelte az oktatást némely kollégiumban. Bár egyetem nem jött létre, de a gondolat, a szándék, a terv az mindig készen állt a megvalósításra. Az egyetem szerepét betöltő és feladatát „átvállaló” kollégiumok a gazdag reformátori örökséget, szellemi-lelki aktivitást, magas szintű tudományos igényességet soha nem herdálták el, hanem minden körülmények között ápolták, gyarapították és átörökítették. Ez az örökség sokak személyében vált valóra. Az erdélyi kiválóságok közül a következőkben csak néhányat említünk meg jelzés értékűen: Apáczai Csere János, Pápai Páriz Ferenc, Bethlen Miklós, Bod Péter, ifj. Kölesséri Sámuel, Bolyai Farkas és János, Kőrösi Csoma Sándor, Kemény Zsigmond, Jósika Miklós, Sipos Pál. A tudományt sem öncélúan művelték, hanem Isten dicsőségére és a nép, az ország javára, hasznára. Ez a tudat és meggyőződés a biblikus hitükből, Istentől nyert mandátumos küldetéstudatukból táplálkozott, mely szüntelen cselekvésre, az újrakezdés bátorságos tettére sarkallta a sajátos erdélyi szellemet. Az erdélyi református egyház tudományművelőinek szilárd meggyőződésük volt, hogy az ország jövőjét, Erdély és a magyarság megmentését jobban szolgálná egy olyan egyetem, amely a reformáció hitvallásos és tudományos szabadságra nyitott kálvini eszmeiség jegyében szerveződne. A magas szintű oktatás vállalására kapott mandátumos kálvinista jelleget pedig négy pontban fogalmaztuk meg, melyek karakteresen mutatják be azokat a sajátos jellemző vonásokat, amelyek az egyetem gondolat református jellegét hangsúlyozzák. „Az egyetem, illetve a felsőbb szintű oktatás vállalására kapott mandátum kálvinista jellegét először is biblicitásában és hitvallásosságában, másodszor individuális és kollektivista jellegében, harmadszor az iskolák felépítési rendjében érvényesülő szervezeti jellegben látjuk, és negyedszer a mindenkori konzisztoriális egyházat tekintjük a történtek egyik kulcsszereplőjének”.