Molekuláris Sejt- és Immunbiológia Doktori Iskola
Állandó link (URI) ehhez a gyűjteményhez
Általános Orvostudományi Kar
Molekuláris Sejt- és Immunbiológia Doktori Iskola
(vezető: Dr. Balogh István)
Orvostudományi doktori tanács
D183
tudományág:
- elméleti orvostudományok
Böngészés
Molekuláris Sejt- és Immunbiológia Doktori Iskola Szerző szerinti böngészés "Bácsi, Attila"
Megjelenítve 1 - 7 (Összesen 7)
Találat egy oldalon
Rendezési lehetőségek
Tétel Szabadon hozzáférhető 8-Oxoguanine DNA glycosylase-1 links DNA repair to cellular responses via the activation of the small GTPases, Ras and Rac1Hajas, György; Bácsi, Attila; Molekuláris sejt- és immunbiológia doktori iskolaDNA is a frequent target of oxidative agents from both inner and outer sources. One of the most studied DNA adduct among the oxidized bases is 8-oxoG and determination of its level can be used as a reliable gauge of the oxidative stress load of an organism. The 8-oxoguanine DNA glycosylase 1 is the dedicated enzyme to excise the 8-oxoG during the DNA base excision repair process from nuclear and mitochondrial genomes. Accumulation of 8-oxoG in the DNA connected to various disorders like cancer, aging, Alzheimer disease, although OGG1 knock-out mice have normal life span, show only moderate increases in tumor formation, have an increased tolerance to chronic oxidative stress and are less susceptible to inflammatory processes. In this work we describe that OGG1 can exert non-repair functions after binding its excised product, 8-oxoG. We demonstrated that OGG1 has a non-catalytic binding site for 8-oxoG. In a complex with its product, OGG1 not only becomes more efficient removing oxidized guanine, but also goes through sterical changes, which enable its physical interaction with small GTPases, Ras and Rac1 proteins. These interactions result in GDP to GTP exchange activating these small GTPases. We found that intranasal administration of 8-oxoG increases both Ras-GTP and Rac1-GTP levels in the lungs of experimental mice. Our results also show that both externally added and intracellularly generated 8-oxoG bases are able to form a complex with OGG1 leading to Ras activation. We revealed that OGG1/8-oxoG complex formation can lead to MEK/ERK phosphorylation via Ras or a NOX4-mediated increase in cellular ROS levels via Rac1. While the biological significance of our findings has yet to be fully elucidated, it appears that activation of the small GTPase Rac1, leading to localized ROS generation could be part of a physiological DNA damage/repair response initiated by OGG1. As the OGG1/8-oxoG not only activates Rac1 but also the canonical Ras family GTPases, it could be considered that Rac1/NOX4/ROS and Ras-mediated signaling are involved in maintaining cellular homeostasis. We also speculate that a failure in the control of OGG1 activity may lead to excessive release of 8-oxoG from DNA, resulting in unscheduled activation of Rac and Ras family GTPases that could result in pathophysiological cellular responses, contributing to diseases, cellular senescence, and aging processes.Tétel Szabadon hozzáférhető Characterization of vessel wall-derived mesenchymal stromal cells and investigation of the effects of mesenchymal stromal cell-like cells on the differentiation of monocytesTürk-Mázló, Anett; Bácsi, Attila; Mázló, Anett; Molekuláris sejt- és immunbiológia doktori iskola; DE--Általános Orvostudományi Kar -- Immunológiai IntézetA mezenchimális őssejtek ígéretes terápiás lehetőséget kínálnak. Ez részben relatíve széles, multipotens differenciálódási képességének, részben pedig jelentős immunmoduláló képeségének köszönhető. Számos kórkép hátterében nem megfelelően szabályozott immunválasz húzódik meg, ami pedig a sejtek között zajló kommunikációs zavar következménye lehet. A szöveti rezidens sejtek, mint az MSC-ek meghatározó szerepet töltenek be a homeosztázis fenntartásában, képesek lehetnek azonban a kialakult patológiás állapotok támogatására is. Bár legnagyobb számban a csontvelőben fordulnak elő, az MSC-ek számos szövet, így az erek esszenciális sejtes alkotóelemei is. Az MSC-ket nem kezelhetjük egységes populációként, a különböző egyénekből származó sejtek ugyanis különbözhetnek fenotípusukban, epigenetikai hátterükben, életképességükben és a termelt oldott faktorok minőségében. A nagyfokú diverzitás megismerése érdekében célul tűztük ki egy izolálási módszer optimalizálását az érfalakban található MSC-ek (SV-MSC) kinyerésére. Megfigyeléseink alapján az izolálást követően a sejteket karakterizálnunk kell, ugyanis az MSC-ek fenotípusos tulajdonságaikban átfedést mutatnak az erek endothél rétegéban és az érfalak subendotheliális régiójában lokalizált egyéb sejttípusokkal. A részletes karakterizálás mellett az SV-MSC-eket összehasonlítottuk a széles körben használt és jól ismert csontvelői MSC-kel (BM-MSC). Az összehasonlító analízis során számos hasonló tulajdonságot találtunk, feltárásra kerültek azonban különbségek is, melyek összességében alátámasztják az eltérő állapotban lévő donorokból nyert, illetve azok különböző szöveteiből izolált MSC-ek alapos karakterizálásának fontosságát. Az MSC sejtvonalakkal történő kísérletes munka segíthet a frissen izolált MSC-ek diverzitásából fakadó nehézségek kiküszöbölésére. Munkánk során vizsgáltuk az MSCl sejtek direkt és indirekt hatását a monociták dendritikus sejtekké (DS) történő differenciációjára. A DS-ek hídként teremtenek kapcsolatot az öröklött és szerzett immunválasz között. Rendkívül plasztikus sejtekről révén szó, a monociták differenciációja számos ponton és módon befolyásolható, ezáltal biztosítva a monocitákból differenciálódó sejttípusok alkalmazkodását az adott szöveti környezethez. Az MSCl sejtek indirekt módon, ATRA (RARα ligandum) termelés révén elősegítik CTLA-4 molekulát kifejező DS-ek kialakulását, melyek képesek kiváltani az allogén, naiv T-limfociták IL-10 és IL-17 termelő sejtekké történő polarizációját. Munkánk során új mechanizmusokat sikerült feltárni, melyek szerepet játszanak az MSC-ek által kifejtett immunmoduláció során, és felhívhatják a figyelmet a sejt-mentes őssejtterápiák előnyeire.Tétel Szabadon hozzáférhető Human plasmacytoid dendritic cells: from identification to specific antiviral functionMagyarics, Zoltán; Bácsi, Attila; Molekuláris sejt- és immunbiológia doktori iskola; DE--Általános Orvostudományi Kar -- Immunológiai IntézetA természetes immunitás egy konzervált védelmi mechanizmus, melynek legfontosabb feladatai: 1) a káros, illetve ártalmatlan antigének közötti különbségek felismerése; 2) az immunválasz első védvonalának aktiválása; 3) valamint az adaptív immunrendszer sejtjeinek toborzása, illetve aktiválása. Ezen folyamatok kulcsfontosságú koordinátorai az antigén prezentáló sejtek (APS) hálózatához tartozó dendritikus sejtek (DS). A mieloid DS-ek felfedezését követően, több mint, egy évtizeddel később a kutatók azonosították a DS-ek egy igen kicsi populációját, a plazmacitoid dendritikus sejteket (pDS). Ezen sejtek ritka előfordulása miatt, illetve igen rossz fenntarthatósága végett ex vivo kultúrákban, számos modell rendszert használnak a sejtek tanulmányozására, úgymint a sejtek kevert sejtpopulációkban (pl: PBMC vagy teljes vér) történő vizsgálata, malignus vagy pDS eredetű sejtvonalak alkalmazása. Hasonló nehézséget jelent, hogy specifikus, illetve megfelelő sejtfelszíni antigének hiányában a pDS-ek teljes vérből történő azonosítása igen bonyolult. Munkánk során a két színnel történő azonosítási módszerekhez hasonlóan, kifejlesztettünk a pDS-ek „Blood Dendritic Cell Antigen” 4 (BDCA-4) pozitivitásán alapuló, egyszínű áramlási citometriás módszert, a pDS-ek teljes, perifériás vérből történő azonosítására. Eredményeink igazolták, hogy a BDCA-4 megfelelő és specifikus marker a pDS-ek frissen levett, perifériás vérből történő, egyszínű azonosításához, mivel expressziója nem változik a pDS-ek TLR7 agonistájával, imiquimoddal történő aktiválását követően sem, így a BDCA-4 önmagában elegendő a betegek pDS-einek számában történő változások nyomon követésére. Humán szisztémás lupus erythematosus (SLE) kapcsán kimutatták, hogy szervi érintettség esetében, főként a vesékben történő gyulladásos infiltráció során a pDs-ek száma lecsökken, mivel ezen sejtek a lupuszos léziókba vándorolnak, így szinte teljesen eltűnnek a vérkeringésből. Ezek alapján a pDS-ek számának meghatározása a perifériás vérben kevésbé invazív, ugyanakkor patológiailag releváns markere lehet az SLE-ben szenvedő betegek szöveti érintettségének, illetve státusza megítélésének. A pDS-ek professzionális I-es típusú interferont termelő sejtekként kiemelkedő szerepet játszanak az antivirális immunválaszban, valamint endoszómális Toll-szerű receptoraik (TLR) révén a vírusok felismerésében. Ezen felismerési mechanizmus független a vírusok replikációjától, és hatékonyan érzékeli a nem-replikálódó vírusokat is, szemben más sejtek citoplazmatikus RIG-I szerű helikázaival (RLH), melyek a virális replikáció termékeit képesek felismerni. Több tanulmányban is leírták, hogy a nyugvó pDS-ek kizárólag TLR-eket használnak a vírusok detektálására, ugyanakkor a TLR-ek és RLH-k közötti lehetséges együttműködést eddig még nem vizsgálták. Így munkánk során célul tűztük ki a pDS-ek TLR aktivációt követő RIG-I expressziós változásának, illetve funkcionális sajátosságainak vizsgálatát. Kísérletes eredményeinkkel demonstráltuk, hogy 1) a TLR7 és 9 liganddal aktivált pDS-ekben a RIG-I expresszió fokozódik; 2) a RIG-I expresszió fokózódása független az I-es típusú IFN-ok autokrin hatásától; 3) a TLR7 és TLR9 liganddal történő együttes aktiválás inkább gátló, mint szinergista hatással van a primer pDS-ek RIG-I expressziójának fokozódására. Eredményeink arra utalnak, hogy a TLR-ek és a citoplazmatikus nukleinsav szenzorok a vírusfertőzések során együttműködhetnek. A nem-replikálódó vírus részecskék TLR-ek általi felismerése valószínűleg indukálja a pDS-ek azon felismerési mechanizmusait, melyek által a sejtek képesek lesznek detektálni a citoplazmatikus, vírus replikáció során keletkező virális termékeket. Eredményeink tehát a természetes immunitásban résztvevő felismerő mechanizmusok közötti újfajta kollaborációs szabályozásra hívják fel a figyelmet.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Az oxidatív stressz hatása a humán dendritikus sejtek fenotípusos és funkcionális sajátosságairaPázmándi, Kitti Linda; Bácsi, Attila; Molekuláris sejt- és immunbiológia doktori iskola; DE--Általános Orvostudományi Kar -- Immunológiai IntézetA gyulladásos folyamatokban jelentős szerepet játszik az oxidatív stressz, így munkánk során átfogóbban kívántuk tanulmányozni a reaktív oxigéngyökök humán dendritikus sejtek (DC-k) működésére gyakorolt hatását. Eredményeink szerint a plazmacitoid DC-k (pDC-k), a konvencionális DC-khez (cDC-k) viszonyítva érzékenyebben reagáltak a kísérletesen kiváltott oxidatív stresszre, mivel már alacsonyabb hidrogén peroxid koncentráció mellett is jelentősen csökkent az életképességük. Kimutattuk továbbá, hogy pDC-k esetében a hidrogén peroxid kezelés csökkentette az antigén prezentációban résztvevő fehérjék expresszióját, nem váltott ki gyulladásos kemokin, illetve citokin termelést, nem indukált I-es típusú interferon szekréciót, illetve felfüggesztette a Toll-like receptor 7 agonista pDC-kre gyakorolt aktiváló hatását. Az adaptív immunválasz polarizálódásának vizsgálatára irányuló kísérleteink alapján elmondható, hogy in vivo a gyulladásos sejtek által termelt reaktív gyököknek kitett pDC-knek a gyulladásokat csökkentő hatása lehet, az oxidatív stressz hatására főként inflammatórikus választ indukáló cDC-kkel szemben. További kísérleteinkben a cDC-k fenotípusos, illetve funkcionális sajátosságait vizsgáltuk pollen allergének által kiváltott allergiás folyamatokban. Korábbi megfigyelések szerint a pollenszemekből felszabaduló allergének, illetve a pollen NAD(P)H oxidázok által termelt reaktív oxigéngyökök súlyos légúti allergiás gyulladás kiváltására képesek atópiás egyénekben. Ugyanakkor az intakt pollenszemek méretüknél fogva nem jutnak le az alsóbb légutakba, ahol közvetlen kapcsolatba kerülhetnek a DC-kkel, így a pollen-indukált allergiás reakciók szenzitizációs fázisának mechanizmusa még tisztázatlan. Munkánk során igazoltuk, hogy a pollenszemekből a hidratáció során felszabaduló szubpollen partikulák jelentős szerepet játszhatnak ezekben a folyamatokban. A cDC-k ugyanis képesek voltak a parlagfű szubpollen partikulákat fagocitálni, mely megemelkedett intracelluláris reaktív oxigéngyök koncentrációval, megnövekedett antigén prezentációval, citokin és kemokin szekrécióval, valamint fokozott T sejt aktiváló képességgel társult. Megállapítottuk továbbá, hogy a szubpollen partikulák NAD(P)H oxidázai által termelt reaktív oxigéngyökök részt vehetnek a légúti DC-k aktiválódásában, és ezáltal fontos szerepet játszhatnak az allergiás reakciók szenzitizálódási szakaszában. Munkánk során sikerült részletesebben megismernünk a humán DC-k egyes altípusainak oxidatív stresszre adott válaszreakcióit, mellyel reményeink szerint hozzájárulunk olyan immunológiai kórképek patomechanizmusának jobb megértéséhez, melyekben az oxidatív stressz jelentős szereppel bír. Several lines of evidence indicate that inflammatory processes are associated with oxidative stress. Thus, in this work we have focused on the possible effects of reactive oxygen species on the function of human dendritic cell subsets. First, we have observed that plasmacytoid dendritic cells (pDCs) are more sensitive to cell death induced by oxidative stress than conventional dendritic cells (cDCs). Furthermore, we have found that hydrogen peroxide treatments decreased the expression of molecules associated with antigen presentation on pDCs, and did not induce chemokine and cytokine including type I interferon production of the cells. In addition, exposure to hydrogen peroxide totally suppressed the Toll-like receptor 7 ligand-induced pDC activation. Results of our experiments on the T-cell-polarizing abilities of hydrogen peroxide-treated pDCs suggest that pDCs exposed to oxidative stress in vivo may have an anti-inflammatory role in regulating adaptive immune responses in contrast to oxidative stress-exposed cDCs displaying pro-inflammatory properties. In our further experiments we have studied the phenotypic and functional changes of cDCs in allergic reactions induced by pollen allergens. It has been previously described that the pollen allergens and oxidative stress generated by pollen NAD(P)H oxidases act together to initiate robust airway inflammation in sensitized individuals. Although there is evidence that pollen antigens can induce allergic inflammation throughout the respiratory tract, whole pollen grains are considered too large to reach the lower airways and to interact with the lung cDCs. Thus, several unresolved questions remain relating to the development of adaptive immune responses against pollen-derived proteins. In our work we have proved that subpollen particles (SPPs) of respirable size released from hydrated pollen grains are fully capable of activating human cDCs and initiating the sensitization phase of allergic reactions. We have demonstrated that phagocytosis of SPPs by cDCs resulted in an increase in the intracellular level of reactive oxygen species, improved the cytokine and chemokine secretion of the cells, and enhanced the antigen-presenting and T-cell stimulatory capacity of cDCs. Furthermore we have demonstrated that the oxidative stress generated by the SPPs’ NAD(P)H oxidase activity possesses a pivotal role in activation of airway cDCs, hereby it contributes to the initiation of adaptive immune responses against innocuous pollen proteins. In conclusion, here we provide a detailed characterization of the phenotypic and functional changes of different dendritic cell subtypes responding to oxidative stress. Our findings may contribute to better understanding the pathomechanisms of immune disorders closely associated with oxidative stress.Tétel Szabadon hozzáférhető Phagocytic efficiency of human monocyte-derived dendritic cells is affected by the peptidoglycan modifications in Lactobacillus casei BL23 and tumor-derived soluble factorsTóth, Márta; Bácsi, Attila; Molekuláris Sejt- és Immunbiológia Doktori Iskola; Debreceni Egyetem::Általános Orvostudományi Kar::Immunológiai IntézetConsidering the complex organizing functions of the different dendritic cell (DC) subsets, it is evident that these cell types are excellent targets for studying the symbiotic bacteria-exerted immunomodulatory effects, which are commonly context- and strain-dependent. In our work, we aimed to set up an in vitro experimental system in which the monocyte-derived DC-modulatory properties of Lactobacillus casei (L. casei) and its altered peptidoglycan (PG) can be analyzed. We found that the presence of WT L. casei induced more prominent inflammatory and Th1 and Th17 responses by monocyte-derived DCs than the mutant L. casei-induced ones. The morphological differences between the wild-type and mutant bacterial strains were behind these observations. Furthermore, phagocytosis is an essential element in the interaction between transformed cells and immune cells. Cancer cells efficiently evade the recognition and uptake by the immune cells due to their strong direct and indirect immunomodulatory actions, in which DCs are also excellent targets. In our work, we attempted to compare the regulatory actions of different adenocarcinoma- and melanoma cell line derived soluble factors on the differentiation and functions of moDCs. Our results stress the differences in the impacts of distinct tumor cell-lines in the regulation of moDC differentiation and phagocytic activity regardless of origin and primary or metastatic activity.Tétel Szabadon hozzáférhető RIG-I aktivációt és 8-oxoguanin által kiváltott szignálokat követő változások a humán dendritikus sejtekbenSütő, Máté István; Bácsi, Attila; Molekuláris sejt- és immunbiológia doktori iskola; DE--Általános Orvostudományi Kar -- Immunológiai IntézetEgyre több bizonyíték van arra, hogy a reaktív oxigéngyökök (ROS) megemelkedett szintje a légutakban képes aktiválni a dendritikus sejteket (DS-eket), a pontos mechanizmus azonban még nem tisztázott. Túlzott mennyiségben a ROS módosíthatja a makromolekulákat, így a DNS-t is. Az egyik leggyakoribb DNS bázis károsodás a 7,8-dihidro-8-oxoguanin (8-oxoG) kialakulása, amelyet a 8-oxoguanin DNS glikoziláz 1 (OGG1) által elindított bázis excíziós repair (BER) mechanizmus (OGG1-BER) javít ki. Nemrégiben derült ki, hogy az OGG1 az oxidált purinok javításában betöltött szerepe mellett guanin-nukleotid cserélő faktor aktivitással is rendelkezik, ha 8-oxoG-nal komplexet képez. Ebben a munkában közvetett bizonyítékokat szolgáltatunk arról, hogy az OGG1-BER specifikus termékének, a 8-oxoG-nak való kitettség a DC-k funkcionális változásait indukálja az egerek tüdejében. Bemutatjuk, hogy a humán monocita eredetű DS-k (moDS-ek) 8-oxoG-nal való kezelése a sejtfelszíni molekulák (CD40, CD86, CD83, HLA-DQ) fokozott expresszióját eredményezi, és növeli a gyulladásos citokinek és kemokinek szekrécióját. Az OGG1 siRNS általi csendesítése megszűnteti a 8-oxoG aktiváló hatását a humán moDS-ekre. Számos megfigyelés szerint a DS-ek Toll-szerű receptor (TLR)-mediált aktiválása gyors glikolízis indukcióval jár; azonban a retinsavval indukálható gén I (RIG-I) receptor szignalizációjának metabolikus követelményei kevésbé ismertek. A vírusok érzékeléséhez és a korai I-es típusú interferon (IFN) válasz kialakításához a plazmacitoid DS-ek (pDS-ek) endoszomális TLR-eket használnak, míg a konvencionális DS-ek (cDS-ek) citoszólikus RIG-I receptort alkalmaznak, amely konstitutív módon jelen van bennük. Korábban kimutattuk, hogy a TLR aktiválás a RIG-I kifejeződését indukálja a pDS-ekben, ami hozzájárul az I-es típusú IFN válaszok késői fázisához. Jelen munkánkban igazoltuk, hogy a humán pDS-ek TLR9 általi aktiválása metabolikus váltást eredményez és glikolízist indukál, ami szükséges az I-es típusú IFN-ok termeléséhez. Ezzel szemben a pDS-ek RIG-I által kiváltott antivirális válaszai függetlenek a glikolízistől, inkább az oxidatív foszforilációra támaszkodnak. Eredményeink szerint, a glikolízist gátló 2-dezoxi-D-glükóz (2-DG) jelenlétében csak akkor csökkent a pDS-ek allogén, naív CD8+ T sejtek proliferációját kiváltó képessége, ha a pDS-ek előzetes aktivációja TLR9- és nem RIG-I-mediált módon történt. Érdekes módon a humán moDS-ekben - szemben a pDS-ekkel - a RIG-I által kiváltott válaszok glikolízis-függő módon alakulnak ki. Vizsgálatunkban elsőként sikerült kimutatnunk, hogy a RIG-I által kiváltott metabolikus változások inkább sejttípus-specifikus és nem receptor-specifikus események.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Role of reactive oxygen species in the sensitization and elicitation phase of pollen-induced allergic reactionsCsillag, Anikó; Bácsi, Attila; Molekuláris sejt- és immunbiológia doktori iskola; DE--Általános Orvostudományi Kar -- Immunológiai IntézetRagweed pollen (RWP) is one of the most important sources of aeroallergens in Central European countries because it is responsible for the majority and most severe cases of seasonal rhinitis, conjunctivitis, and allergic asthma. While many aspects of the pathogenesis of these allergic disorders are well defined, the initial steps are not fully understood. In the present work, first we investigated the effects of reactive oxygen species (ROS) produced by RWP on monocyte-derived dendritic cells (DCs), because DCs play pivotal role in the sensitization phase of allergic responses. Our findings show that exposure to RWP induces an increase in the intracellular ROS levels in DCs. Our data also indicate that besides the NAD(P)H oxidases, other component(s) of pollen grains contributes to this phenomenon. Elevated levels of intracellular ROS triggered the production of IL-8, as well as TNF-α and IL-6. Treatment with pollen grains initiated the maturation of DCs, strongly up-regulated the membrane expression of CD80, CD86, CD83 and HLA-DR. The pollen-treated DCs induced the development of naïve T lymphocytes toward effector T cells with a mixed profile of cytokine production. Antioxidant inhibited both the phenotypic and functional changes of DCs, underlining the importance of oxidative stress in these processes. Several lines of evidence demonstrate that oxidative stress contributes to the development of allergic inflammation. Because it has previously been reported that static magnetic field (SMF) acts on biological systems partly through mediating ROS levels, next we investigated the impact of moderate SMF in a murine model of allergic inflammation and also in human provoked skin allergy. We found that even a single 30-min exposure of mice to SMF immediately following intranasal ragweed pollen extract (RWPE) challenge significantly lowered the increase in the total antioxidant capacity of the airways and decreased allergic inflammation. Repeated (on 3 consecutive days) or prolonged (60 min) exposure to SMF after RWPE challenge decreased the severity of allergic responses more efficiently than a single 30-min treatment. SMF-exposure did not alter ROS production by RWPE under cell-free conditions, while diminished RWPE-induced increase in the ROS levels in A549 epithelial cells. Results of the human skin prick tests indicated that SMF-exposure had no significant direct effect on provoked mast cell degranulation. Our findings draw the attention to the importance of pollen-derived oxidative stress in both sensitization and elicitation phases of allergic inflammation, and may contribute to the development of novel therapeutic approaches. A parlagfű pollen az allergiás megbetegedések – mint a rhinitis, kötőhártya-gyulladás és az allergiás asthma – egyik leggyakoribb és a legsúlyosabb tüneteket előidéző tényezője Közép Európában. Az allergiás megbetegedések patomechanizmusának számos részlete már jól ismert, de a folyamatokat elindító lépésekről még keveset tudunk. A dendritikus sejtek (DS-ek) kulcsfontosságú szereppel bírnak az allergiás reakciók szenzitizációs fázisában, így munkánk során először a pollenszemek által termelt reaktív oxigéngyökök monocita-eredetű DS-re gyakorolt hatását vizsgáltuk. Eredményeink azt mutatják, hogy a pollen-expozíció oxidatív stresszt váltott ki a DS-ekben, melynek kialakulásához a NAD(P)H oxidázok mellett a pollenszemek egyéb komponensei is hozzájárultak. A megemelkedett intracelluláris reaktív oxigéngyök szint elősegítette az IL-8, a TNF-α valamint az IL-6 citokinek termelődését. A pollenszemekkel történt kölcsönhatást követően a DS-ek felszínén fokozódott a CD80, CD86, CD83 és HLA-DR molekulák kifejeződése. A pollenkezelt DS-ek elősegítették a naïve T sejtek különböző citokineket (IL-3, IL-5, IL-10, IFN-γ) termelő effektor T sejtekké történő differenciálódását. Az antioxidáns hozzáadása a tenyészethez gátolta a DS-ek fenotípusos és funkcionális változásait. Ismert, hogy az oxidatív stressz hozzájárul az allergiás gyulladás kialalkulásához. Bizonyított, hogy a statikus mágneses mező (SMM) által kifejtett biológiai hatások részben szabadgyökök által mediáltak, ezért a továbbiakban közepes erősségű SMM hatását vizsgáltuk az allergiás légúti gyulladás egérmodelljében, valamint humán allergiás bőrteszt vizsgálatokban. Kimutattuk, hogy már egyetlen, 30 perces SMM expozíció közvetlenül az intranazális parlagfű pollenkivonat kezelés után jelentősen mérsékelte a légutak teljes antioxidáns kapacitásának pollen-indukálta növekedését, valamint szignifikánsan csökkentette az allergiás gyulladás mértékét is. Ismételt (3 egymást követő napon) vagy megnövelt időtartamú (60 perces) SMM kezelés a nazális pollenkivonat adását követően hatékonyabban csökkentette az allergiás reakciókat, mint az egyszeri 30 perces kezelés. A SMM expozíció sejtmentes körülmények között nem befolyásolta a pollenkivonat szabadgyök-termelő képességét, míg a pollenkivonat által indukált reaktív oxigéngyökök szintjét légúti hámsejtekben csökkentette. A humán allergiás bőrtesztek eredményei szerint a SMM expozíciónak nincs közvetlen szignifikáns hatása a hízósejt degranulációra. Eredményeink a pollen eredetű oxidatív stressz allergiás gyulladás szenzitizációs és kiváltási fázisában betöltött fontos szerepére hívják fel a figyelmet, valamint hozzájárulhatnak új terápiás eljárások kidolgozásához.