Hallgatói dolgozatok (Épületgépészeti és Létesítménymérnöki Tanszék)
Állandó link (URI) ehhez a gyűjteményhez
A Műszaki Karon készült szakdolgozatok és diplomamukák gyűjteménye.
Böngészés
Hallgatói dolgozatok (Épületgépészeti és Létesítménymérnöki Tanszék) Megjelenés dátuma szerinti böngészés
Megjelenítve 1 - 20 (Összesen 23)
Találat egy oldalon
Rendezési lehetőségek
Tétel Korlátozottan hozzáférhető Műemlék jellegű irodaház gépészeti felújításaPenke, Szabolcs; Bodó, Béla; DE--Műszaki KarA szakdolgozat első fejezetében részletesen bemutattam a választott épületet, kitérve annak földrajzi elhelyezkedésére, történelmi múltjára és jelentőségére. Ezt követően részletesen ismertettem az épület felépítését és a szinteken található helyiségek elrendezését. A második fejezetben a szerkezetek hőátbocsátási tényezőinek számítási módjait mutattam be. Utána jártam a helyi védelem alá tartozó, épületrészekre vonatkozó előírásoknak. Ezeket alkalmazva megvizsgáltam szerkezeteinek belső oldali hőszigetelhetőségét hőtechnikai és páradiffúziós szempontból is. Megoldásként az Ytong Multipor terméket találtam erre megfelelőnek. Majd a régi kapcsolt szárnyú gerébtokos ablakok hőhidasságának csökkentésére kerestem megoldást. Az ablakok utólagos hőszigetelésével és üvegeinek cseréjével sikerült a problémát megoldanom. A harmadik fejezet arról szólt milyen szabványok és számítási metódusok alapján határoztam meg az építmény téli hőszükségletét és nyári hőterhelését. A számítások elptt felvettem a belső és külső méretezési hőmérsékleteket is. Végül bemutattam helyiségek listáját. Az irodaház hőszükséglete: Qf = 35 [kW], hőterhelése pedig Qh = 39 [kW]. Az ezt követő pontban ismertettem betervezett gépészetet. Az irodaház tájolása és egyéb adottságai miatt a hőenergia előállítójaként polivalens (négycsöves) hőszivattyút választottam. Ennek a berendezésnek az a sajátossága, hogy átmeneti időszakban, amikor egyszerre jelentkezik az épületben fűtési és hűtési igény (pl. március), ezeknek egy időben eleget tud tenni. A hőszivattyúhoz ideális választások voltak a négycsöves fan-coil-ok. Ezek nagy hatékonysággal tudnak együttműködni és az üzemeltetési költségeket tekintve is kedvező helyzetet teremtenek. A beltéri egységek kiválasztása után következtek a gépházi kiválasztások. Elsőként a fogyasztói hálózatokat megfelelően kiszolgáló kapcsolást kellett méreteznem. A különböző körök ellátására a (be)keverő kapcsolás bizonyult hatékonynak. A tervezési folyamat a puffer és a hőcserélő méretezésekkel folytatódott. A puffertartály kiválasztásánál a hőszivattyú kompresszorának védelme volt a cél. Miután megvolt a rendszer összes eleme, ezek ismeretében meg tudtam határozni nyomásokat és a tágult térfogatot. Ezt követte a tágulási tartályok és a biztonsági lefuvató szelepek méretezése. Szakdolgozatom utolsó fejezetében szembe állítottam egymással a felújítás előtti és utáni állapotot. Az új, hőszivattyús rendszer környezetbarátabbank bizonyult, mint gázkazános elődje. Az ökológiai lábnyom és a CO2 kibocsátás csökkentése mellett az új rendszerrel kevesebb primerenergia felhasználást lehet biztosítani, ezzel energiát megtakarítva.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Panzió vízellátása-csatornázásaDuró, Barbara; Kalmár, Tünde Klára; DE--Műszaki KarA dolgozatomban, adott panzió épületének a vízellátását-csatornázását igyekeztem az adott feltételek mellett az igényeknek megfelelően tervezni. A vízellátás során nagy figyelmet fordítottam a csővezetési módszerek megvizsgálásával a vízhigiéniára, és a baktérium-elszaporodás lehetőségeinek minimalizálására. Cél volt a panzió lakosainak maximális komfort biztosítása, a zajcsökkentett víz- és csatornarendszerrel. Az éttermi konyha szennyvize magas hőmérsékletűnek számít, feladatom volt meghatározni, és alkalmazni az ezt tűrő, ennek megfelelő lefolyó cső típust. A konyha mosogatásból eredő szennyvize folyamatosan zsírokkal szennyezett, emiatt a rendszert egy zsírleválasztóval kell ellátni. Megvizsgáltam a lehetőségeimet, és alkalmaztam a legmegfelelőbbet. A melegvízellátás során nagy kihívás a panzió fürdőszobáinak, és az éttermi konyhának együttes ellátása. A napkollektorral, és a gázkazánnal előállított melegvíz tárolása a lehetőségekhez mérten legoptimálisabban készül. A cirkulációval ellátott rendszer biztosítja azt, hogy mindig rendelkezésre álljon megfelelő mennyiségű és minőségű melegvíz.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Napelem villamos energia teremelésének, és hőszivattyú fogyasztásának szinkronizálásaJuhász, Tamás; Bodó, Béla; DE--Műszaki KarA szakdolgozat padlófűtés es mennyezet hűtéssel foglalkozik. A hőtermelő talajszondás hőszivattyőval lett megoldva. Az épületen lévő napelemes termelés vizsgálata, a hozzá tartozó hőszivattyú fogyasztásának vizsgálata. Folyamatoptimalizálás, a hőtermelés szempontjából.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Üzemcsarnok épületgépészeti tervezéseNagy, Dániel; Hámori, Sándor; DE--Műszaki KarSzakdolgozatomban egy ipari parkban épülő, gyártócsarnokot és irodákat tartalmazó, üzemcsarnok fűtési és hűtési rendszerének épületgépészeti tervezése volt a feladatom. A dolgozat első fejezetében a tervezett épület helyszínét és helyiségeit mutattam be. Ez a rész tartalmaz két táblázatot. Az elsőből megtudható az adott helyiségek alapterülete, térfogata, valamint a hozzájuk tartozó belső méretezési hőmérséklet. A második táblázatot az épületet határoló szerkezetek rétegrendjeiről, valamint a hőátbocsátási tényezőiknek megfelelőségi vizsgálatáról készítettem. A hőveszteségek vizsgálata című fejezetben a külső hőmérséklet vizsgálata után a transzmissziós, majd a filtrációs hőveszteségi értékeket határoztam meg a WinWatt nevű program segítségével. Ezek felhasználásával számítottam ki az épület teljes fűtési igényét. A hőterhelések című rész tartalmazza a nyári hőterhelés számítást, mely az MSZ-04.140-4/78 alapján történt. Vizsgáltam az emberi és a gépi hőleadást is. A negyedik fejezetben a hőleadók csoportosítása után különböző hőleadó típusokat mutattam be: padlófűtés, falfűtés, radiátoros fűtési rendszer, Fan-coil rendszer. Mivel a hőtermelést megújuló energiaforrást használó hőszivattyúval szerettem volna megoldani, ezért összehasonlításokat végeztem az egyéb szóba jöhető hőtermelőkkel, a gázkazánnal és pellet kazánnal. A tervezett rendszer egy Fan-coilos rendszerből és egy vele párhuzamosan működtethető radiátoros rendszerből áll. A rendszer ismertetése a Daikin Altherma 3 készülék kültéri és beltéri egységének és műszaki paramétereinek bemutatásával indult. Majd a puffertartály méretezése és kiválasztása következett. A rendszer zavartalan működése érdekében a légtelenítést és szűrést is meg kellett oldanom. A méretezés alapján a Daikin EHKWS-D3V3 200 használati melegvíz tárolót választottam. A Fan-coil egységek kiválasztása a Galetti hivatalos katalógusából történt a hűtés-fűtési igények alapján. Számításokkal ellenőriztem a hangintenzitást, hogy a készülékek akusztikus szempontból is megfelelőek legyenek. A radiátoros hálózat megtervezése a radiátorok kiválasztásából és a hidraulikai méretezésből állt. A biztonsági szerelvényekről, azok méretezéséről, valamint a rendszer szabályozásáról is írtam. Végül a gyártórész fűtésének tervezése következett. Erre a részre TopVent TP készülékeket terveztem.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Iroda épület légtechnikai rendszerének tervezéseBogyó, Attila; Szekeres, Szabolcs; DE--Műszaki KarAz utóbbi évtizedekben a légtechnika az épületgépészet egyik legbonyolultabb, legösszetettebb ágazatává nőte ki magát. Fontossága még kiemeltebb szerepet kapott a szomszédunkban kirobbanó háború okozta energiaválságnak köszönhetően, ami miatt minden vállalat a saját pénztárcáján érezheti, ha eddig nem fordított komolyabb figyelmet a létesítménye energiafogyasztására. Ez ma már emiatt az ipari létesítményektől a saját lakóházunkig kiterjedt figyelmet kap. A dolgozatom készítése során a célom mindvégig az volt, hogy a kapott iroda épület épületgépészettel kapcsolatos energia igényei a legköltséghatékonyabb módon valósuljanak meg. Emellett nem mellékes, hogy a friss levegő igényt is ki kell elégíteni, hogy a dolgozók a lehető legkomfortosabb munkakörnyezetben végezhessék napi munkafolyamataikat. Nem volt része a tervezési feladatomnak, hogy a légkezelőhöz hőszivattyús folyadékhűtőket illesszek, de nagyon fontosnak tartom a megújuló energiaforrások használatát. Az archimédeszi szám és a helyi adottságok miatt diffúz légvezetési rendszert alkalmaztam. A levegő mozgás a tartózkodási zónában nem zavarja a munkavállalókat és huzathatás sem tud kialakulni. A légbevezető elemekkel a nagyobb kiterjedésű irodákban és raktárakban is egyenletes hőérzet alakul ki és a levegőminőség is szabványokon belül tartható. A tervezési feladatot a Lindab CADvent programmal készítettem el, amellyel gyorsan és pontosan megrajzolható a légtechnikai rendszer és a hidraulikai méretezés is elvégezhető. A légkezelő kiválasztásában az Aeroprodukt Kft segített, akik gyors és részletes tájékoztatást adtak a szükséges berendezésekről. Mivel az épületben alacsonyan lettek elhelyezve a légcsatornák, ezért a helyiségekbe Lindab RS rotációs befúvókat helyeztem el a befúvási célra, amelyek az elszívási feladatot is el tudják látni légtechnikai oldalról. A frisslevegő igényt egy építőelemes légkezelő berendezés biztosítja a légcsatorna hálózaton keresztül, ahogy az épület fűtését, hűtését is. Mivel nem nagy kiterjedésű az épület és a felmerülő különböző igények (hőmérsékletek, páratartalom, stb..) sem eltérőek ezért egy géppel meg lehetett felelni az elvárásoknak. Az épületben folyamatos képernyős munkavégzés zajlik, emiatt indokolt, hogy a páratartalmat 40-50% között tartsuk, emiatt a légkezelőbe gőznedvesítést alkalmaztam. A légcsatornák anyagát horganyzott acélnak választottam meg a gazdaságosság és a strapabíróság miatt. A mellékhelyiségek levegő minőségről egyedi elszívók gondoskodnak, ezen helyiségek friss levegőjének pótlása azáltal biztosított, hogy a szomszédos teakonyha helyiségben megnövelt légmennyiséggel terveztem a szinteken, elkerülve a depresszió hatást. Bízom benne, hogy képzettségemnek megfelelően sikerült elvégezni a feladatomat.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Családi ház épületgépészeti rendszerének kialakítása, hőszivattyú segítségévelVass, Dávid; Kostyák, Ferenc; DE--Műszaki KarA szakdolgozatom során egy újonnan épülő, két szintes családi háznak végeztem el a teljes épületgépészeti tervezését. A fűtési rendszerben megmutatom miként tudjuk alkalmazni a szilárdtüzelésű kazánt, és hőszivattyút is egy rendszerben. Az előállított hőt padló, és mennyezetfűtés segítségével adjuk át a környezetnek a maximális komfort eléréshez. A tervezés során fő szempont volt számomra a nyári melegben is a hőszivattyú hasznosítása, a már korábban említett mennyezet fűtést, nyáron mennyezet hűtésre is szerettem volna használni. A felület hűtés önmagában, nem bizonyult elegendőnek egy extrém meleg nyári napom, így az összes szobában split klímák segítségével tudtam elérni a kívánt hőmérsékletet. A továbbiakban bemutatom a használati melegvíz (HMV) előállítását is, és annak cirkulációját. Valamint a ház igényeire szabva a lágyított, és kemény vizes csapolókat hoztam létre, és ebből adódóan a csatornarendszer, és szikkasztó tervezését is elvégeztem.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Társasház épületgépészeti tervezéseSimon, Csaba Márk; Hámori, Sándor; DE--Műszaki KarSzakdolgozatomban egy társasház fűtési-és hűtési rendszerének tervezésével foglalkoztam. A vonatkozó szakirodalom áttekintését követően, egyetemi tanulmányaimat felhasználva és kamatoztatva, egy korszerű, környezettudatos épületgépészeti rendszert szerettem volna létrehozni. A tanulmányomban részletesen vizsgáltam a megújuló energiaforrások alkalmazásának lehetőségét. Kutatásomban a különböző napelemes technológiák és hőszivattyús rendszerek működésének, előnyeinek és hátrányainak megismerését tűztem ki célul. Kitértem a különböző napelemes megoldások kifejezetten társasházak esetén történő alkalmazásának lehetőségeire is. A hagyományos, széles körben alkalmazott napelem modulok mellett, tanulmányoztam a feltörekvő, innovatív „újdonságokat” úgy, mint a napelemes tetőcserép, az erkélyre szerelhető napelem és az okos inverter technológia. Tanulmányomban áttekintettem a különböző típusú hőszivattyúk működését, alkalmazásának lehetőségét, valamint ezek előnyeit és hátrányait is. A kutatást követően elkészítettem a kiviteli terveket.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Társasház Vízellátás-Csatornázás tervezéseFilep, Dávid; Verbai, Zoltán; DE--Műszaki KarSzakdolgozatom témáját tekintve, tervezési feladatmegoldás a fő szempont. Egy meglévő lakóépülethez szükséges megterveznem az épület számára biztosított ivóvíz ellátást, használati melegvízzel. Továbbá az ebből adódó szennyvíz elvezetési rendszert. A tervezésemhez kapcsolódik még a csapadékvíz elvezetés és a tűzivíz hálózatból adódó pangóvíz problémák megoldása. Elkészítve hozzá a tervezési rajzokat.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Társasház fűtési rendszerének tervezéseBódi, Ákos; Szekeres, Szabolcs; DE--Műszaki KarSzakdolgozatomban két debreceni társasház fűtési rendszerének tervezése volt a feladatom. Meghatároztam a szerkezetek hőátbocsátási tényezőjét, majd ezen adatok függvényében meghatároztam a téli hőszükségletet. A hőtermelő berendezésnek a levegő-víz hőszivattyút választottam,ennek működése bemutatásra is került. A helyiségek fűtési igényét padlófűtési rendszerek fogják kiszolgálni. Ennek típusait, valamint más fűtési megoldásokat is jellemeztem. A gépházban helyet kapó rendszerelemeket jellemeztem, bemutattam méretezésüket és kiválasztásukat. A gépházban helyet kapó keverési típust bemutattam, elemei kiválasztását ismertettem. Továbbá szót ejtettem a szabályozási, beszabályozási módokról. Végezetül ismertettem a teljes rendszer működését.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Óvoda épület filtrációs hőveszteségeinek vizsgálataKállai, Zoltán; Bodó, Béla; DE--Műszaki KarSzakdolgozatomban mérésekkel alátámasztva vizsgálom a filtrációs , transzmissziós hőveszteségeket illetve a szabályozatlan légcserét. A vizsgálat során Blower-Door méréssel illetve hőkamerás vizsgálatokkal igyekszem feltárni mekkora veszteségekkel szükségszerű számolnunk a hőveszteség megállapítása során. A dolgozat útmutatást ad a nyílászárók hibáinak detektálásáról annak okairól illetve azok megoldásaira ad megoldást. A szakdolgozat összefoglalja a nyílászárókkal kapcsolatos előírásokat, részletezi annak felépítését és az egyes fejezetekben átfogóan jellemzi azokat.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Bölcsőde épület hűtési - fűtési rendszerének tervezéseMolnár, Dániel; L. Szabó, Gábor; DE--Műszaki KarSzakdolgozatom keretében részletesen foglalkozom egy bölcsőde épület fűtési és hűtési rendszerének tervezésével. Az épület alapos vizsgálata során számba vettem a lehetséges rendszereket, figyelembe véve az energiahatékonyságot, fenntarthatóságot és a gyermekek optimális környezeti komfortját. A tervezés során kiemelt hangsúlyt fektettem az időtálló, hatékony gépészeti megoldásokra, melyek hosszú távon biztosítják az épület optimális hőmérsékletét mind fűtés, mind pedig hűtés szempontjából. A dolgozatomban részletesen ismertetem az épület szerkezeteit és hőátbocsátási tényezőiket, valamint az ezen követelményeknek való megfelelést. A fűtési és hűtési rendszer kiválasztásánál számos alternatívát fontoltam meg, de a kiválasztott rendszer részletes bemutatása mellett érveket is sorakoztatok fel a választásom mögött. A dolgozatom további részében bemutatom a tervezett rendszert. Végezetül javaslatokat tettem esetleges további bővítési lehetőségekre, amelyek hozzájárulhatnak az energiahatékonyság további növeléséhez vagy a rendszer funkcionalitásának optimalizálásához.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Bevásárlóház légtechnikai rendszerének tervezéseFegyveres, Sándor; Szekeres, Szabolcs; DE--Műszaki KarSzakdolgozatom témája egy áruházi épület légtechnikai tervének az elkészítése volt. A légtechnikai rendszer fogja biztosítani az épület összes részén a hűtést, fűtést, elszívást, illetve frisslevegő befúvást. Folyadékhűtő van csatlakoztatva a légkezelőgéphez. Bemutatom a tervezési folyamatát a rendszeremnek. Anemosztátok kiválasztásának a módszerét ismertetem. Bemutatok pár a dolgozatomhoz kulcsfontosságú fogalmat. Ismertetem a rendszerem működését.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Irodai épület fan-coil-os hűtés-fűtés rendszerének tervezéseBéni, Emese; L. Szabó, Gábor; DE--Műszaki KarA szakdolgozatomnak egy meglévő irodai épület épületgépészeti megtervezése volt a célja. Elsősorban bemutattam az épületem építészeti, valamint hőtechnikai szempontok alapján. Ezt követően a szóba jöhető rendszer kiválasztását részleteztem. A kiválasztáskor a főbb szempont alapján választottam ki, amely az volt, hogy egy berendezéssel tudjam fedezni a téli szezonban a fűtést, nyári szezonban pedig a hűtést és minél kevesebb épületi változtatással járjon. Emiatt választottam a fan-coil rendszert, amelyet hőszivattyúval működtetek. A szakdolgozatom utolsó pontjaiban megvizsgáltam a tervezett épületemet energetikai szempontokra való tekintettel. Bemutattam a funkciófüggő hatásfokot, valamint az újszerű hőfokhíd módszert.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Egy meglévő társasház felújítása paszívház elemekkel, építészeti és épületgépészeti szemszögbőlTóth , Anita; Csáky, Imre; DE--Műszaki KarSzakdolgozatomban egy meglévő társasházat dolgoztam fel és vizsgálatokat végeztem a fűtési, hűtési rendszer alternatíváinak a vizsgálatára, továbbá a lakásszellőztető rendszer kialakítására. Első lépésként az épületet felmértem, feljegyeztem a sajátosságait, épületszerkezeti és épületgépészeti hibáit. Hőveszteség és hőterhelés számítást végeztem, ennek megfelelően kiválasztottam a hőleadőkat. Elemeztem a hőszivattyú telepíthetőségét, továbbá megvizsgáltam a debreceni távhőrendszert. Javaslatokat tettem a rendszer kialakítását tekintve. A rendszerhez tartozó alkotóelemeket részletesen elemeztem továbbá a légtechnikai laborban az egyes befújó elemeken mérést végeztem. A folyamat során néhány típuslakást véltem felfedezni alaprajzi szinten, így az eredményeket összevetve, esetleg más meglévő társasháznál is alkalmazható a rendszer koncepciója.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Sport komplexum légtechnikai rendszerének tervezéseVarga, Gábor; Csáky, Imre; DE--Műszaki KarTervezési feladatom során első sorban megkellett határoznom az épületem téli hőszükségletét és nyári hőterhelését, melynek elkészítésére a BAUSOFT által készített és karbantartott WinWatt nevű épületfizikai programot használtam. Elkészítettem, az épület funkciója és használata szerint meghatároztam a benne használható légtechnikai rendszereket. ezek kiválasztásában szakirodalmi cikkek is segítségemre voltak. A hőszükséglet és a hőterhelési számítások után kezdetét vehette a friss levegő és a legtechnikai berendezés kiépítésére szolgáló számítások végeztem el. Télen és nyáron az azonos légcsereszámot elkellett érni a berendezés megfelelő működésének érdekében. A számítások alapján minden helyiségre meghatároztam ezeket, majd az anemosztátok mennyiségének és fajtájának kiválasztása következett a komfortérzetek figyelembevételével. Majd a légcsatorna hálózat megtervezése és hidraulikai méretezést végeztem el. Mindezen paraméterek ismeretében választottam légkezelő berendezéseket azon belül is a hűtő-, fűtőkalorifereket ventilátorok és hővisszanyerő típusokat és méretüket. Ezek mérete és ismerete alapján elhelyeztem az épület területén. Végül elkészítettem a légtechnikai berendezésről a tervdokumentációs rajzokat, amelyeken minden méretet idomfajtáját, valamint az anemosztátokról szükséges adatot jelöltem.Tétel Korlátozottan hozzáférhető CNC forgácsoló csarnok munkaállomásainak légtechnikai méretezéseForrás , Balázs; Csáky, Imre; DE--Műszaki KarÖsszegzés. A dolgozatomon keresztül megpróbáltam betekintést nyújtani azok számára, akik átfogó ismeretet szeretnének szerezni egy ilyen üzem légtechnikai felépítéséből, azaz melyek azok a folyamatok, amin keresztül kell megfeleltetni egy épületet és milyen követelményeknek (vevői), szabványoknak kell eleget tenni ilyen tekintetben. Ezekhez szükséges szabványokat megemlítettem. A légtechnikai és üzemi szabványokat, elvárásokat kiegészítettem egyes részeken mind a légtechnika mind az üzem zavartalan működése végett., az ezzel kapcsolatos javaslataimat a témakörök végén kifejtettem. A légtechnikai rendszerelemeket ezen ismeretek tudatában és a számolásaim alapján választottam ki hallgatva a konzulenseim tanácsára. A fő feladat egy CNC forgácsoló üzem légtechnikai méretezése, amely a valóságban is ténylegesen meg fog épülni előre láthatólag 2024 januárjában kezdik el a szerkezet kivitelezését. Úgy gondolom ennek a feladatnak eleget téve számolásaimat elvégeztem kiválasztottam a megfelelő rendszer elemeket elméleti szinten vázoltam a kiválasztásom okait és mellette felsorakoztattam a lehetséges alternatívákat az átfogóbb ismertetés kedvéért. Figyelembe véve az épület gazdasági, fentarthatósági funkcióját, azaz a karbantartásokat azok gyakoriságát és az esetleges elemek vagy idomok cseréjét. Ezen kívül a beszabályozás elengedhetetlen része mind víz mind lég oldalon a rendszer megfelelő működésének. Ezeket összevetve a szakdolgozatom írása közben nem csak mérnök szemmel terveztem meg az épületet, hanem különböző perspektívából vizsgáltam ez alatt értem a megrendelőt, a kivitelezőt és a karbantartót is egyaránt.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Társasház épületgépészeti tervezéseSzász, Ákos; Hámori, Sándor; DE--Műszaki KarSzakdolgozatomban egy újjonan épülő 10 lakásos társasház épületgépészetének a tervezése volt a feladatom. A dolgozaton belül padlófűtés, fan-coil-os fűtés és hűtés megtervezésével foglalkoztam. A fan-coil-os rendszerhez készítettem csatorna hálózati tervet is.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Társasház Vízellátás-Csatornázás tervezéseFilep, Gábor; Verbai, Zoltán; DE--Műszaki KarA szakdolgozatom célja egy társasház vízellátásának és csatornázásának tervzése. A tervezés folyamán a hidegvíz, a használati melegvíz és cirkulációs hálózat tervezése mellett, a szennyvíz elvezetés méretezése és ezek kiviteli terveinek elkészítése volt a feladat. Javaslatot tettem csapadékvíz felhasználásra, ahol tárolók és szikkasztók alkalmazását javasoltam és ennek előnyeit mutattam be. Ezen felül a fosszilis energia használatának csökkentése érdekében napkollektoros rendszert javasoltam, méreteztem, illetve ezek kiviteli terveit készítettem el. Prezentáltam a rendszer megtérülési idejét különböző energiahordozók kiváltása esetén, mellyel bemutatható ezen beruházások gazdasági előnyei.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Komádi Város Polgármesteri hivatal fűtési rendszerének tervezéseKrucsó, Dániel; Bodó, Béla; DE--Műszaki KarSzakdolgozatom témája a Komádiban található földszintes Polgármesteri hivatal fűtési rendszerének tervezése volt. A dolgozatomban azt vizsgáltam, hogy milyen megújuló energiaforrással lehet biztosítani a létesítmény hőigényét a fűtési időszak alatt. Szemléltetem a szélenergián alapuló rendszerek feltételeit, a napkollektorok és napelemek működését, a hőszivattyú fajtákat és azok alkalmazási területeit, valamint részleteztem biomassza előállítását és tulajdonságait.Tétel Korlátozottan hozzáférhető Idősek otthona fűtési rendszerének kialakításaFényes, Kristóf; Bodó, Béla; DE--Műszaki KarA szakdolgozat témája egy idősek otthona fűtési rendszerének tervezése. Részletezi a bemutatott épület hőszükségletszámítását, melyekhez különböző számításokat láthatóak. Bemutat különböző fűtési rendszereket. Leírja a tervezés folyamatát, sorrendjét. Tárgyalva vannak különböző megújuló energiát hasznosító hőtermelők, és azoknak fontossága. Egy talajszondás rendszer kialakítását mutatja be, és az ahhoz tartozó kazánházi elemeket. Végül energetikai fejlesztések szerepelnek benne.