Irodalom- és Kultúratudományok Doktori Iskola
Állandó link (URI) ehhez a gyűjteményhez
Bölcsészettudományi Doktori Tanács
Irodalom- és Kultúratudományok Doktori Iskola
(vezető: Dr. Bényei Tamás)
D47
tudományterület:
bölcsészettudományok
tudományág:
irodalom- és kultúratudományok
Doktori programok:
- Magyar irodalmi, modern filológiai és kultúratudományi program
(programvezető: Dr. Szirák Péter) - Angol és észak-amerikai irodalom- és kultúratudományi program
(programvezető: Dr. Rácz István)
Böngészés
Irodalom- és Kultúratudományok Doktori Iskola Tárgyszó szerinti böngészés "18th and 19th Century Hungarian Literature"
Megjelenítve 1 - 1 (Összesen 1)
Találat egy oldalon
Rendezési lehetőségek
Tétel Szabadon hozzáférhető A klasszikus századforduló népszerű prózairodalma(2021) Béres, Norbert; Debreczeni, Attila; Irodalom- és Kultúratudományok Doktori Iskola; DE--Bölcsészettudományi Kar -- Magyar Irodalom- és Kultúratudományi IntézetBéres Norbert - A klasszikus századforduló népszerű prózairodalma - Absztrakt Doktori értekezésem a klasszikus századforduló románkorpuszának leírására tesz kísérletet, a maga műfaji, narrato-poétikai mintázataival, eszmetörténeti vonatkozásaival, olvasástörténeti, társadalomtörténeti kontextusaival, a műfaj korai alakulástörténetéhez a népszerűség jelensége felől közelítve, amelyet egy pragmatikus átrendeződési folyamat szerint gondol el. Célkitűzéséhez a dolgozat egy komplex szempontrendszer, az irodalomszociológia, a történeti-poétika és a műfajtörténet keresztmetszetében elgondolt szemléleti távlat szerint közelít. Szerkezete az ideologikus-funkcionális-pragmatikus vezérfogalmak szerint rendeződik, akképpen, hogy az egyes szövegműveket az eszmei érdekeltségű, társadalmi világképet, nézetrendszert közvetítő ideologikus; az oktató-nevelő, pedagógiai rendeltetésű funkcionális; vagy a kiadást üzleti organizációként elgondoló, az eladhatóságot, az olvasóközönség közvetlen megszólítását célzó, a népszerű művek kiadásában anyagi hasznot remélő pragmatikus elv hívta életre. Hogy a románok népszerűségének mediális kontextusa, kiadási feltételrendszere is bemérhető legyen, elengedhetetlen képet alkotnunk a kortárs kiadói-kereskedelmi logika stratégiáiról, operacionalizálási kísérleteiről, a propagálási, népszerűsítési gyakorlatairól. Tekintve, hogy a korszakban eltérő karakterő, a népszerűséget célzó, egyszersmind a szövegművek létrehozását, variálódását, poétikai módosulásait, valamint az eszmei-ideológiai mintázatok integrálását egyaránt katalizáló stratégiák léptek működésbe, a regények narrato-poétikai szempontú elemzése inspiratív felismerésekhez vezet(het) az értekezés gondolatmenetére nézve. Artikulálható egy-egy konkrét szövegtípus alakulástörténete a korabeli magyar nyelvű prózairodalom közegében; feltárható, miként funkcionál narratívaszervező-elvként az erkölcsnemesítést, az identitásképződést, a hazafiúi nevelést mintázó ideologikum, hogyan közvetítik a diszkurzív elbeszélői szólamok, reflektív szereplői hangok az olvasóközönség kultiválását és mulatságát (utile et dulce) egyaránt szolgáló mondanivalót; belátható, miképpen influálta a poétikai szerkezet módosítását egyes románok esetében a társadalmi-kulturális kontextus. Előfeltevésem szerint az átrendeződés alakulástörténetként való értelmezésével elkerülhető a teleologikus célelvűség, hiszen a műfajtörténeti eseményeket, az irodalom mutábilitását nem fejlődésként szemléli, az alapvető jelentőségű folytonosságok mellett az „időszerűtlen”, anakronisztikus minőségű jelenségeket is figyelembe veszi. Az első nagyfejezet fő konzekvenciái szerint a korszak szerzői, fordítói a XVIII. századi szépprózai munkák tekintélyes részét általában valamiféle ideologikus (az erkölcsiséget, a didaxist, az identitást, a formálódó nemzeteszmét tárgyazó) célképzet szerint gondolták el (azonosulási lehetőségeket kínálva), a vonatkozó direktíva szerint lát(tat)va egy-egy szöveg értékét. A példák láthatóvá teszik, hogy a XVIII. utolsó harmadában (egy tematika vagy egy szövegtípus első magyarországi reprezentánsaként) még egy-egy kiemelkedő alkotás, egy-egy konkrét szöveg éri el az ismertség kimagasló fokát. Sikerük, évtizedeken át tartó népszerűségük rávilágít, hogy a román a század utolsó évtizedeitől, az olvasók fokozatos bevonásával figyelemre méltó potenciált jelent az olvasóközönség növelésében és nem utolsó sorban a magyarországi könyvkiadás és könyvkereskedelem felvirágoztatásában. Tudható, hogy a siker eltérő korszakok, kultúrák, nemzetek, társadalmi rétegek, egyének számára mást és mást jelenthet, anyagi hasznot, társadalmi elismerést, belső megelégedést egyaránt, voltaképp számos vonatkozásban megmutatkozhat – jelen munkák az utile et dulce elvének következetes megvalósításával a siker ideologikus mintázatát szemléltetik. A második nagyfejezet a funkcionalitás vezérfogalmát követve a didaktikai céltételezésű, az oktatásban való alkalmazásra, az ismeretközvetítésre, a komplex tudásátadásra törekvő románok vizsgálatát tűzi célul. Adódik a kérdés, hogy a pedagógiai célzatú szövegek miben mutatnak elmozdulást az ideologikus távlat szerint rendeződő alkotásokhoz képest, főként hogyha a különféle didaktikai elképzelések elméleti (ideologikus színezetű) alapvonásaira tekintünk. Megítélésem szerint a hipotetikusan elgondolt, ugyanakkor narrativizált mintázatokon, eszmei tartalmakon túl (persze azokból inspirálódva) konkrét, gyakorlatias (a mértékadó életvezetést propagáló) mondandót fogalmaznak meg, releváns ismeretkészletet közvetítenek az olvasóközönség felé, explicit módon, olykor expressis verbis. Mind a korszerű nevelési elvek hirdetésénél, mind az erkölcsi útmutatás terén adekvát a fikciós elbeszélésforma, hiszen a lecke a gyermek eleven olvasmányélményén keresztül realizálódik, legyen szó állambölcseleti prózáról vagy robinzonádról. A következő nagyfejezet irodalomszociológiai szemléletű és a kortárs románok kiadásának, népszerűsítésének gyakorlatait igyekszik felvázolni a szerialitás, a sorozatszerűség rendezőfogalmait is kontextusba vonva. A szerialitás mint irodalmi termelési mód egyféle biztosítási funkciót lát el, garancia lehet a „szövegáru” mint piaci termék szisztematizált létrehozására, propagálására és értékesítésére. Komplex, soktényezős, sokszereplős procedúra, mint a dolgozatban láthatóvá válik: szerzők, fordítók, szerkesztők, nyomdász-kiadók, könyvkereskedők, előfizetés-szedők, esetenként mecénások érdekegyesítő kooperációját feltételezi. Korszakunkban a hasonló szerveződéseknek köszönhetően jelentek meg a magyarországi prózairodalomban a népszerű nyugat-európai műfajok, szövegtípusok, amelyek széleskörű olvasói bázis, a fizetőképes kereslet kialakítására is alkalmat adtak, s néhányuk, módosult formában, a modern olvasóközönség befogadói igényeihez alkalmazkodva, napjainkig közkedvelt olvasmányok. A fejezetben az a konzekvencia kerül megfogalmazásra, hogy a korszak kiadói számára az olvasóközönség megközelítésében és megnyerésében a konkrét gyakorlati tevékenységek kerülnek domináns pozícióba, egyértelművé téve, hogy pusztán ideologikus toposzokat felvonultató szólamokkal már nem tehető sikeressé egy deklaráltan gazdasági szemlélet erőterében formálódó vállalkozás. A következő nagyfejezet ismét szövegelemzéseket foglal magába, a „gótikus irodalom”, illetve a münchhauseniádák korpuszából, a pragmatikus távlat szerint rendezve. Kiadóink viszonylag korán felismerték, hogy a szórakoztató irodalom létező, reális társadalmi szükségletet elégít ki, ehhez formálták a szövegek kiadásának procedúráját. Mivel a siker a konzisztens kiadói stratégiák, s a megvalósult eredmények összefüggésében a korábbitól eltérő aspektusban tárul fel, az elasztikus, gyakorlatilag behatárolhatatlan jelenséget a dolgozat vonatkozó fejezetében a romántextúrát kialakító láthatatlan ismétlődéselv kérdésköréből igyekeztem megközelíteni. Kiadói tekintetben az ismétlődéselv a reprodukciós gyakorlatban, az operacionalizált előállítás, értékesítés feltételeit biztosító minták kiválasztásában, standardizálásában és alkalmazásában nyilvánult meg – mindaddig, amíg rentábilisnak minősülnek. Tudható, hogy a népszerű, populáris irodalomban szigorú konvenciók, szabályszerűségek uralkodnak, az alkotások rendszerint olyan forma- és rendezőelvek szerint alakulnak, mint az ismétlés, amely strukturális, tematikus és motivikus kapcsolatokat teremt, marginális „zárványokat” és átmeneti szövegeket egyaránt létrehozva. Elemzésem a fent említett mechanizmust igyekszik megragadni a „gótikus irodalom” esetében öt, a münchhauseniádák esetében négy szöveg részletesebb taglalásával. Legyen szó tehát ideologikusan, funkcionálisan, vagy pragmatikusan elgondolt prózai szövegműről, a századfordulós románkorpusz előállításának társadalmi-kulturális feltételei, valamint a műfaj belső módosulásai, mutációi közt egymást át-átszövő kontaktus, oksági kapcsolat mutatható ki. Noha a rendezőfogalmak szerinti elkülönítés strukturális funkciót lát el, hangsúlyozandó, hogy „vegytiszta” román aligha található, a három típus elhatárolása, megkülönböztetése szükségszerűen bizonytalan, határaik elmosódnak; az ideologikumot közvetítő szövegek esetében már feltalálhatók az anyagi érdekeltség, az üzleti organizáció első nyomai.