Dolgozatomban a 19. századi háromszéki hozomány változási tendenciáinak áttekintésére vállalkoztam. Az elemzés alapjául választott 117 darab hozományinventárium olyan fontos írott dokumentum volt, amely a leghitelesebben tárta fel a mai kutató előtt a 19. századi hozomány komponenseit, az összeírás törvényszerűségeit, a hozomány összeállításában és kibővítési praktikáiban érintett személyek kilétét. A dolgozat tudománytörténeti áttekintésében megállapítottam, hogy az írott hozomány olyan inventáriumtípus, amely sajátos helyet foglal el az adminisztratív iratok körében. A hozomány megkonstruálásáról kimutatta dolgozatom, hogy nem pusztán szokás volt, hanem törvény által meghatározott és részben körülírt követelmény. Az áttekintés fontos nóvuma volt, hogy kiderült, hogy katonai szabályozás volt az alapja a hozomány írott inventáriumba foglalásának is: egy 1764-es rendeletre vezethető ez vissza. A hozományt mint tárgyrendszert különlegesen érdekes inventáriumtípusnak tartom, amelyben a tárgyak nem véletlenszerűen kerültek egymás mellé, a helyi normák ismeretében a menyasszony családja társadalmi adottságai szerint elkészítette, megvásárolta, kiválasztotta őket. A lazán egymás mellé helyezett ingóságok és a virtuálisan felsorolt földbirtokok az élet programját nyújtották, dominánsan körberajzolták azt az életstratégiát, amelyet az életkezdő fiatalasszony számára a családja elképzelt. Mivel a 19. század társadalmának nem volt száz éven át állandó struktúrája, hanem többször is felismerhet. volt a meglévő rend felbomlása, így a dolgozat során elkülönítettem az 1848 előtti, az 1849-től 1875-ig terjed , valamint az 1876-tól 1900-ig terjedő korszakokat. 1848 előtt öt társadalmi kategória hozományait tekintem át: a nemesekét, a tanító-és papkisasszonyokét (honoráciorokét), a kézdivásárhelyi cívisekét, a lovas-és gyalog katonákét, valamint a jobbágyokét. Az 1848 előtti hozományok esetében a hozománykonstruálási elvek egyéni megfontolásait is igyekeztem nyomon követni. A társadalmi elvárások és az anyagi adottságok közti disszonancia néhány esetben érdekes egyéni megoldásokhoz, az elvárások kijátszásához vagy éppen elutasításához vezetett. A családi levéltárakban nyomon követhettem néhány deviáns esetet, amelynek során az írásban foglalt tárgyállományt nem sikerült el teremteni az esküvő időpontjáig, és emiatt családi konfliktusokra került sor. Az 1848-as forradalom után keletkezett hozománylevelek esetében a társadalmi átstrukturálódást, a változási tendenciákat igyekeztem megragadni. Nagyon gazdag, gazdag, közepesen gazdag és szegényes kategóriákba soroltam a hozományokat. Arra a megállapításra jutottam, hogy ezek nem követték egyértelműen a korábbi történelmi rétegek kultúráját és vagyoni állapotait. Az elemzés arra figyelmeztetett, hogy az 1848 előtti történelmi rétegeken belül kialakult egy olyan belső strukturáltság, amely anyagi síkon is elindította a forradalmat. Bár az 1848 és 1875 közti periódusban a hozományok több mint 60%-át viszonylag gazdagnak minősítettem, ez korántsem jelenti azt, hogy a székelyföldi társadalmon belül a forradalom tömeges felemelkedést hozott, inkább úgy kellett értékelni ezt, hogy csupán a stabil anyagi helyzetűek iratták össze a kelengyéiket. 1875 után a háromszéki kelengyék radikális változáson mentek át. Ennek okai közt a vidék polgárosodását kell kiemelni. A szabad áruforgalom, a vasúti közlekedés beindulása, a csíráit bontogató gyárrendszer felértékelte a gyári árukat, és a pénzorientált életmód meghonosodásához járult hozza. Ez a folyamat a háromszéki hozomány komponenseire is rányomta a bélyegét. A nagyszámú kereskedelemből vásárolt háztartási eszköz, a tucatszabály szerint összeállított konyhai textíliák, az üzletekből és piacokról vásárolt ruhaneműk lassanként megfosztották sajátos háromszéki jellegüktől a hozományokat is, és univerzális polgári kelengyévé formálták azt. Összegzésként elmondható, hogy a hozománynak voltak olyan stabil elemei a száz esztendős elemzett időszakunkban, amelyek az életmódváltozások, strukturális átalakulások folyamán is mindvégig stabilan bennmaradtak annak szerkezetében. Ilyen elemnek tekintem a vetett ágyat, a konyhai textíliákat, a téli kabátféleséget, kendőket és a rokolyákat, a hozomány elszállítására alkalmazott ládát, a tehenet és a kisebb földet. Ezeket az elemeket a hozomány strukturális elemeinek tekintem. Egyes elemeknek pontosan nyomon követhetjük a hozományba való bekerülésük első eseteit és meggyökerezésük folyamatát / eltűnésüket. Míg 1848 előtt 25–30 év alatt került be egy megjelenő presztízstárgy a katonarend hozományába, addig a század második felében ezt az időt szűkebbnek vélem. Az anyagi javakhoz való gyorsabb hozzáférést nem csak a katonarend jobb anyagi viszonyaival, hanem a nyugati áruk szabad forgalmának beindultával, a kereskedelem felértékelődésével magyarázom. This paper concentrates on a rare document type, the dowry documents that survived in relatively big numbers in Háromszék. I deal with the 17-18century dowry documents only briefly, just to an extent necessary to introduce the topic; my research is based only on the 19century. The 117 pieces of dowry inventories collected from archives, through fieldwork and from researchers of the topic seemed to be a promising source-material for mapping their structural, constant components and ever changing elements. One of the important starting points of my dissertation was the overview of laws governing the distribution of dowries. I consider this extremely important because the paragraphs of Székely laws referring to it significantly determined the common mentality that urged families in Háromszék also to provide their daughters with material goods. While publications so far unilaterally emphasized only the influence of the Hungarian right of property in marriage even when analyzing the Székely custom system, which diverted its embedment in a wrong direction from legal history point of view, during my work I considered important to review and sum up the paragraphs of the specific Székely laws that refer to dowries. The survey of dowries from the period before 1848 revealed the existence of five social strata. Closely examining the actual components of dowries grouped according to this criteria helped me identify those status-marking objects by which the most significant social strata from Székelyföld extrapolated their group identity in the region of Háromszék. In the same time, I succeeded in identifying the prestige-goods (bear fur coat, jewelries, varnished furniture, chests of drawers, filled chairs) characteristic to the nobility, by comparing them to the material culture of other strata. I found extremely important the civic class in Kézdivásárhely (Târgu Secuiesc) because it represents a cultural group that had important role in mediating elements of fashion. Most of the dowry inventories survived among to the double layered military order (horsemen and infantrymen). These inventories show that the traditional furniture (cases and sideboards), the specific Székely homespuns (dyed rugs, multicolored skirts from cotton fiber or striped skirts /rokolya/) had an outstanding role in the peculiar taste of this class even before the revolution. While in the spreading of western shop wares daughters of nobles, priests and school masters had an outstanding role, the most suitable class for making homemade and handicraft objects survive and spread was the military order. In the second part of the 19century I laid stress on analyzing the realignment of social strata. I could only realize this by tracking the social stratification before 1848 of the owners of the dowries I had come across. I presented that this is the period when material world had widened. By the ‘60s even the poorest dowries hat more objects than earlier rich daughters had had. Although the quick restructuration was hindered by extremely strong social consciousness and prejudice, starting with 1855 I could observe the awakening to conscientiousness and gradual enrichment of the military order. As a reason I pointed out the liberation from burdening military taxes and the positive effect of farming on one’s own land. While in the period before 1848 a prestige object entered the dowry of the military order in 25-30 years, in the second part of the century I found this period shorter. As explained, the quicker access to material goods is due not only to the better material condition of the military order, but also to the upswing of the free circulation of western commodities, positive revaluation of trade. Regarding the nuptial goods from the end of the century I grasped the elements of swiftly accelerating world and civic culture. The big number of cheap goods bought with money deprived dowries from their local characteristics. Instead of specific objects with regional identity, the general, urban identity that had no local peculiarity exteriorized on the level of the objects of dowries too. Starting with 1870 even in the economically underdeveloped Háromszék I could see the gradual development of consumer attitude. I considered the dowry as a material system, an extremely interesting type of inventory. I found it interesting primarily because it did not contain randomly recorded objects, but deliberately composed ensembles of objects. The objects were not juxtaposed randomly in dowries. Being aware of the local norms the family of the bride prepared, bought, and selected these items according to their social position. The loosely juxtaposed movables and the virtually enumerated estates provided a life program, dominantly outlined the life strategy that the family had pictured for the young housewife at the beginning of her marriage. To sum up I can state that I succeeded in pointing out the constant elements of dowries from the analyzed period covering one hundred years.