A disszertáció a századvégi Budapestet értelmezi a modern nagyváros narratívájában. A modern nagyváros a Budapest-elbeszélések diszkurzív tere is, melyben mind az épített városalakzatok, mind a képben és szövegben elbeszélt helyek az Osztrák-Magyar Monarchián belüli ikerfőváros és a nemzeti metropolisz történeteit egyidejűleg artikulálják. A városi tér mediális sokféleségében mutatkozik meg, ezért szerepelnek a kijelölt korpuszban egy szépirodalmi szöveg mellé rendelve várostérképek, útikönyvek és képes levelezőlapok. A modern nagyvárosról való beszéd kialakítja beszédmódjait: a szépirodalom nyelvét, a térképszövegek kartográfiai szimbólumrendszerét, a képes levelezőlapok képalkotási és sokszorosító módozatait. E beszédmódok médiumfüggősége pedig értelmező nyelvként előhívja a narratológiát, a térbeli fordulatot megélő kultúratudományt, a kép-antropológiát, valamint a térre szociokulturális miliőként tekintő térelméleteket és a turizmus városértelmező gyakorlatát. Az értekezés azt kívánja megmutatni, hogy Budapest kulturális térként tesz szert jelentésekre, és különféle városszövegekben a kulturális emlékezet médiumává válik. Mivel magát a modern várost is a tér differenciálódása jellemzi, illetve a város e térkonstrukcióban létezik, a városszövegek is ezt a különbözőséget és heterogenitást reprezentálják. Az egyes fejezetek mintákként elemzik a városszövegek egy-egy típusát. A modern nagyváros tipikus jelenségei, így a sebesség, a városképet esztétikai szempontok szerint alakító perspektíva, az utazás toposza és a turista tekintete a város-narratíva meghatározó mozzanatai. Az értekezés nem vállalkozik arra, hogy a századforduló Budapestet tematizáló regényeiről, novelláiról áttekintést adjon, mivel az elbeszélt várost nem történetek helyszíneként tartja beszédesnek, hanem az elbeszélés közegeként, illetve produktumaként. E minőségében pedig inkább arra irányul a figyelem, hogyan működik és születik a város médiumjelenségként. A dolgozat a nagyvárosi tér médiumfüggő elbeszélhetőségét szándékozik megmutatni – természetesen annak tudatában, hogy a tárgyaltnál sokkal szélesebb a városszövegek spektruma. Mind szépirodalmi szövegek, mind útikönyvek és képeslapok tekintetében bővíthető lenne a korpusz, de az értekezés a fent említett szempontok szerint haladva esetelemzésszerűen veszi számba a vizsgált szövegeket. A városszövegek sokfélesége megmutatkozik médiumtermészetük sokféleségében, amiben benne rejlik materialitásuk különbözősége is. Mindez a szövegek jeleinek szemantizálódásában is különbségeket eredményez. A dolgozat áttekinti az irodalomtudományos városkutatást meghatározó elméleteket, majd egy szépirodalmi műben, Krúdy Gyula Budapest vőlegénye című írásában elbeszélt élettörténet és várostörténet poétikai összefüggéseit vizsgálja. Krúdy regényei közül azért épp ezen írás került be a dolgozat látóterébe, mert benne az olyan jellegzetes nagyváros-jelenség, mint például a sebesség, nemcsak várostapasztalatot szervező erővel bír, hanem poétikai funkciót is nyer: emlékezés és felejtés dinamikájának fontos szerepet szán a nagyvárosváros-identitás elbeszélésében. A narratológiai szempontrendszerből kiinduló műértelmezést kiegészíti az olvasás médiumarcheológiai aspektusa: a szépirodalmi szöveg ugyanis a várost az írás anyagi aspektusaira reflektálva és textuális eredetű szimbolikus reprezentációként alkotja meg, miközben az elbeszélő a városkép feljegyződésének anyagi mozzanatát, technikai apparátusát is kommentálja. A képeslapok közül azok jelennek meg, melyek úgynevezett látóképes levelezőlapok. Azért rájuk esett a választás, mert rajtuk a Monarchia korabeli Budapest olyan arca látható, mely az egyesített modern nemzeti főváros jellegzetes és máig emlékezetes képe. A látóképes levelezőlapok a modernség jellegzetes utcarészleteinek, térhasználati szokásainak is emléket állítanak. Olyan helyekről van szó, melyekre épp e képekben emlékezünk, és a kulturális emlékezetben e litografált képekben és fényképekben létezik a városi tér. A dolgozat várostérképekkel is foglalkozik. A térképek városelbeszélésekként azért beszédesek, mert térreprezentációjukban a modern nagyvárosnak az a szerkezeti átalakulása figyelhető meg, mely a modern infrastruktúrában – úthálózatban, közvilágításban – valósítja meg a városnak a Monarchia ikerfővárosától elvárható szerepeit: a higiénikus városét, a turistatekintet számára is megmutatható úticélét, az egységesített székesfővárosét. Ez utóbbi szereppel összefüggésben láthatóak a térképeken a Fővárosi Közmunkák Tanácsa által tervezett, megvalósított városrendezési elképzelések is, melyek ugyancsak tekinthetőek egy-egy főváros-narratívának. A nagyváros az utóbbi évtizedekben több tudományág érdeklődését is magára vonta, mivel kultúrtörténeti jelenségként alkalmat ad mind a városantropológia, mind a történettudomány, a városszociológia, az irodalom- és a médiatudomány számára is olyan kérdések megfogalmazására, melyek városreprezentációkban keresik a modern világváros születésének összefüggéseit. Az értekezés kérdései arra vonatkoznak, hogyan jön létre az épített, illetve elbeszélt tér anyagi-technikai megalkotottsága által az a szimbolikus jelentésösszefüggés, melyet modern nagyvárosnak, jelen esetben a századforduló modern nemzeti metropoliszának nevezünk.

My thesis interprets fin de siècle Budapest in terms of narratives of the modern metropolis. The concept modern metropolis provides a discoursive space for Budapest-narratives, and it allows the articulation of multiple (hi)stories of both the national metropolis and the so-to-say ”intra-Monarchic twin-capital” – along architectural constructions, as well as textually and pictographically narrated places of the city. Urban space (re)presents itself in a plurality of medial forms: within the material that I analyse, one can find pieces of literary texts, city maps, guidebooks and postcard illustrations in close collocation. This mode of displaying the modern metropolis organizes its own discoursive orders: the poetics of literary language; the cartographical sign system of maps; the various representational modes and reproductive techniques of illustrated postcards. On the other hand, the medium-bias of all these discourses calls forth different interpretative languages, like narratology, cultural studies (with its ”spatial turn”) and visual antropology, as well as space theories (understanding space as a sociocultural milieu), or the so-called ”plotting practices” of tourism. My thesis aims at showing how Budapest is semiotized and made meaningful as a cultural space, and how, in these disparate texts-of-the-city, it becomes a medium of cultural memory. As modern metropolis itself is differentiated in terms of space (spatial constructedness being its very „mode of existence”), city-texts will represent the same (kind of) heterogenity. Each chapter analyses a different type of city-text(ure) as a sample, simultaneously isolating and integrating them in the discoursive space of the city. Typical phenomena of the modern metropolis, such as speed, perspective (which aestheticizes the optical experience of city sight), the topos of travelling or the look of the tourist all become decisive features of such urban narratives. For purposes of my analysis, narrated Budapest becomes primarily relevant as a medium and product of narration, not as a scene or locale for stories. Therefore, the thesis does not venture to give an overall survey of fin de siècle Budapest-fiction. My attention is rather focused on how the city as a medium functions and is created. My thesis intends to demonstrate the medium-dependent narrability of urban space, aware of the fact that the spectrum of urban narratives and other city-texts is much wider. Although the sets of analysed material could be extendended both in terms of fictional narratives and travelogues or postcards, my thesis restricts itself to case studies following the above mentioned theoretical aspects. The heterogenity of city-texts and urban narratives manifests itself in their media, which involve inherent material differences. This, of course, results in different modes of semantization (of these texts). My work outlines how literary research applies theories of city study. Then I examine how personal life story and urban history are interrelated in a fictional narrative, Budapest vőlegénye (The Bridegroom of Budapest) by Krúdy Gyula. From among Krúdy’s novels I have chosen this particular text to demonstrate that typical features of urban experience do not necessarily appear on the thematic level, but might as well gain poetic function and become relevant on the narrative level: here, such factors as speed e.g. turn out to organize the whole dynamism of forgetting–remembering processes within bourgeois identity-formation. I supplement my narratological analysis of the novel with a media-archeological scope on the text. Budapest vőlegénye fictionalizes the city as a piece of text, constantly being recorded, as a sample of symbolic representation with indefinable textual origin. It enacts a narrative voice that keeps commenting on the technical apparatus that materially makes this ’cityscopic’ representation possible.
From among postcards, I have selected a set of so-called panorama picture cards. They display remarkable and quite characteristic images of the Monarchic Budapest, still stored in Hungarian cultural memory as the real face the of genuinely modern national capital. These panorama picture cards retain certain trifles, street details, signals of public practices as well − each of them are particularly emblematic of modernity. The way the postcards ’remember’ the places/loci/locale makes them real ’lieux de mémoire’, for it is via these photographs that Hungarian cultural memory conceptualizes fin de siècle metropolitan space. Cartographic illustrations are able to unfold crucial structural and infrastructural changes of the city which has been transforming from its 19th century urbanity into a modern metropolis. As a result, the united Budapest (or: Pest-Buda) managed to fulfill her two most prestigeous roles: she became the representative twin-capital of the Autro-Hungarian Monarchy; and a desirable, comfortable and sanitary target for tourists. In connection to with the latter role, one can observe the plans concerning city organization and space structuring by Fővárosi Közmunkák Tanácsa (Bureau of Public Services) which, in a sense, might be called narratives-of-the-capital as well.. Modern metropolis has recently (re)appeared in the scope of various disciplinary branches including urban antropology, antropology, literary, cultural and media studies. Seen in a cultural-historical context, the phenomenological complex that we call ’metropolis’ or ’the city’, rearticulates several modernity-problems as representational issues. My thesis intends to find out how the technical-material constructedness of both built and narrated space formations constitute a symbolic web (of meanings) that one can call modern metropolis − more specifically, the modern national metropolis of fin de siècle Austro-Hungarian Monarchy.