Összefoglalás

E disszertáció szerzője 1990 óta végez főfoglalkozású tevékenységként lelkigondozói-lelkivezetői, majd 1999-től pár-családterápiás tevékenységet az MRE. Házasság-Családsegítő Szolgálatánál. Kezdetben kevesebb, majd több lelkész-jellegű szolgatárs keresett meg életvezetési problémákkal és lelki-mentális krízisekkel. E lelkipásztorok között – számomra szakmailag – külön kihívást jelentettek azok a lelkész-házaspárok, akik párkapcsolati-családi konfliktusaik miatt kerestek fel. Amikor 2010. vége táján református és evangélikus egyházkerületenként – az adott egyházkerület illetékes szerveivel kapcsolatot keresve – felmértem a vizsgált két évtized lelkipásztor-házaspár válásainak számát, a kapott és összesített válási számadatok objektíven is igazolták, hogy az engem kríziseikkel felkeresők számának növekedése egy szinte pszichoepidemiális folyamatot tükröz. A hét protestáns egyházkerületben szolgáló lelkész-házaspárok kapcsolattörténetei 112 esetben végződtek válással. Így az elmúlt 15-20 év során egyre világosabb lett számomra, hogy a lelkész-házaspár konfliktusokat külön válság-csoportként kell kezelnem. Annál is inkább, mivel e konfliktusok sok hasonló válságtünetet mutattak. Ezek a hasonló válságtünetek hasonló gyülekezeti mikro-makrotársadalmi kontextusban zajlottak; a lelkipásztori-igehirdetői szolgálatot végzők terheinek hasonlósága is hasonló válságjeleket generált a szolgálatban álló, vagy abban küszködő lelkész házaspárokban. Sőt e krízisek hordozói közül a legtöbben keresztény református egyházi közegben nevelődtek, tanultak és szocializálódtak. E fenti lelkipásztor-házaspár kapcsolati krízisek egyre szaporodó száma arra késztetett, hogy külön figyelmet szenteljek e súlyos jelenségnek. 1990 és 2010 között 45 lelkész-házaspárral dolgoztam 5-20 terápiás ülésben. Ezek a diagnosztikus és terápiás tapasztalatok egyházi életünk, és közelebbről a lelkipásztorok magán-és közéletének olyan feszültségeit tették nyilvánvalóvá számomra, hogy tapasz-talataimat először több, megjelent szakcikk, majd e disszertáció formájában igyekeztem a felelős őrállók tudomására hozni. Mivel e témával a hazai lelkigondozói szakirodalom eddig – rajtam kívül – nem foglalkozott, e szakirodalom téma-repertoárját is igyekeztem gazdagítani. Mindezt a lelkipásztori hivatást végzők magánéleti válságmegoldása érdekében tettem, hogy szolgálatukat egyéni kapcsolati konfliktusok nélkül végezzék. Külön figyelmet szenteltem a titoktartás etikai kötelezettségének. Ezt azért is tennem kellett, mert az egyházi makroszociális tér túl kicsiny, és az esetekben mutatkozó hasonlóságok téves felismeréseket ébreszthetnek abban az olvasóban, aki e makroszociális tér tagja. Ezért esetillusztrációkat nem állt módomban közzétenni. Dolgozatomat két fő részre osztottam: az első főrész a lelkész-házaspár kapcsolati krízisek diagnosztikájával, a második, pedig a terápiás megoldásokkal foglalkozik. Annak érdekében, hogy a terápiás megoldások egyháztársadalmi közüggyé váljanak, felvázoltam a krízisek megelőzésének és feloldásának egy fontos eszközét és lehetőségét is. Ez a lehetőség egy olyan országos református egyházi csa- ládsegítő hálózat lenne, melynek pasztorális szakemberei egyéb más házaspár-családi kapcsolati probléma prevenciós és krízisintervenciós kezelése mellett a lelkipásztor- házaspárok prevenciós és krízisintervenciós gondozását is ellátná. Ez a házasság-családsegítő hálózat, mint teológiailag legitim pasztorális-mentálhigiénés tevé-kenység etikai, pontosabban mentál-etikai elvek szerint működhet. Ezért egy lelkigondozói etikai kódex-tervezetet is csatoltam a hálózat tervéhez. A diagnosztikus-terápiás folyamatot az első üléstől, a terápia kibontakoztatásán át, a strukturált technikák alkalmazásáig, majd a terápia lezárásáig igyekeztem nyomon követni. E disszertáció lineáris gondolati fonala e fenti témák mentén húzódik. Dolgozatom vertikális tagozódását illetően több ponton igyekeztem mélyíteni a diagnosztikus részben. Mindenekelőtt: rendszerszemléleti megközelítéssel próbáltam a lelkész-házaspár kríziseket a lelkész-házaspár – gyülekezet, mint makroszociális tér kontextusában szemlélni. A rendszerszemléletet teológiai-biblikus alapokra helyeztem. Másodszor: a prevenciós elvet alkalmaztam megkülönböztetve a primer-secunder-és tercier válságzónákat. A prevenciós megközelítést szintén biblikus alapokra próbáltam helyezni. Harmadszor: a diagnosztikus részben a lelkipásztor-házaspár krízisek differenciál-diagnózisát tártam fel, hogy miben különböznek a lelkész-házaspár válságok egyéb házaspár kapcsolati válságoktól. Ezt különösen a lelkész-házaspár kapcsolati krízisek intim-szféra zavaraiban találtam feltűnőnek egyéb párok kapcsolati kríziséhez képest.

De a lelkész-házaspár krízisek abban is különböznek egyéb foglalkozású házaspárok kríziseitől, hogy e lelkész-házaspár krízisek mélyen a mikro-makroszociális térben zajlanak: ez pedig a gyülekezet. Ez a mikro-makroszociális tér, és az avval folytatott kommunikáció a házasfeleket egy hárompólusú erőtérbe helyezi, melyben a feszültségek tovább eszkalálódnak. Ez a hárompólusú erőtér a férj, a feleség és a „gyülekezet”. A második, terápiás főrészben a következő pontokon sikerült vertikális mélységeket feltárnom: Mindenekelőtt: pontos definíciókkal különböztettem meg a pszichoterápia és a lelkigondozás fogalmait úgy, hogy eljutottam a pasztorál-pszichoterápia fogalmának legitimációjáig. A pasztorál-pszchoterápiás tevékenységgel a keresztyén lelkigondozó pasztorál-pszichoterapeuta elérheti a posztmodern embert is, úgy, hogy e posztmodern ember számára is hitelessé válhat. Mindez azt jelenti, hogy a pasztolál-pszichoterapeuta a gondviselő Isten szolgálatában is állhat a szekuláris emberért, de dolgozhat a megváltó Isten szolgálatában is. Ennek a kettős tevékenységnek értelmezésénél Stollberg nyomait követtem. ( Seelesorge ist Psychotherapie im kirchl. Kontext.) Viszont a pasztorál-pszichoterápia definíciójánál a „therapia” U.SZ.-i fogalmából kiindulva igyekeztem továbblépni a stollbergi pszichoterapia meghatározásán. E továbblépésnél a „therapia” jézusi, biblikus értelme és értelmezése mellett J.C. Blumhardt életműve is bátorított. Másodszor: a vertikális mélyítést a „célokság” fogalmának kibontásánál igyekeztem elérni. Így különböztettem meg a célokság (causa finalis) immanens, és transzcendens értelmezését. Ez azért volt fontos, mert az „átértelmezés” kulcsfogalom a terápiás folyamatban. Sőt, a pszichológia csupán immanens átértelmezésről beszél, – bár ezt, így nem differenciálja, míg a pasztorál-pszichoterápiában az átértelmezés fogalmát transzcendantális távlatok felé tágítottam. Harmadszor: igyekeztem bizonyítani, hogy a pasztorál-pszichoterápiás tevékenység úgy multidiszciplináris tevékenység, hogy merít más társadalom-és antropológiai tudományok ismeretanyagából. Mindezt úgy teszi, hogy a pasztorál-pszichoterapeuta teológusi identitásával a bibliai antropológia és a reformátori teológia alapjain áll. Ugyanakkor a pasztorál-pszichológusi tevékenység interdiszciplináris aktivitás is, amennyiben más pszicho-szakmák képviselőivel szakmai és klinikai párbeszédben áll. Ehhez úgy a pasztoral-pszichoterapeuta, mint egyéb pszicho-szakemberek kölcsönös szakmai-és emberi toleranciája szükséges. Mind e fenti lineáris, és vertikális megközelítések és felismerések birtokába nagyrészt éppen a lelkész-házaspári konfliktusok kezelése során jutottam. Ugyanakkor mindezen felismeréseket éppen a lelkész-házaspár kapcsolati krízisek kezelése során tudtam leginkább felhasználni. Jóllehet pasztorális tevékenységem évtizedei során a lelkész-házaspár krízisek kezelése tevékenységemnek egy szűk szeletét képezték csupán. (Prae-abortív, post-abortív válságok, életvezetési problémák, önismereti zavarok, keresztény értékrendet valló, de nemi identitás krízisben szenvedők homo orientált férfiak, nők esettörténetei, stb. mind részei voltak a „színes” esetrepertoárnak.) Végül igyekeztem summázni a lelkész-házaspár krízisben szenvedők gondozásának eredményességét; a 45 gondozott párból 8 párkapcsolat gyógyult. 7 pár – egy konszolidációs fázis után – újra, vagy többször is felkeresett. 4 pár csak egyszer keresett meg, és így velük terápiás kapcsolatot nem sikerült kialakítani. Ők a terápiás feltételeket nem tudták, (vagy nem akarták?) teljesíteni. 30 párkapcsolat a terápiás folyamat beindítása ellenére menthetetlen volt. (Vagy a terapeuta, és a terápiás terv volt eredménytelen, vagy – ami gyakori – úgy indult a terápia, hogy mindkettő igen-t mondott az újrakezdésre, de szívében egyik, vagy mindkét fél már eleve nem-et mondott házassága jövőjére, vagy pedig már túl későn érkeztek a terapeutához. Disszertációm megírásának célja a prevenciós pasztorál-pszichoterápia módszerének alkalmazása és ismertetése volt az egyház szolgálatának egy nagyon neuralgikus pontjára nézve: a lelkész-házaspár konfliktusok kezelésében. Mindnyájunk közös célja, hogy a szolgáló lelkipásztorok és házastársaik gondozott magánéletükkel áldásos eszközei legyenek az Anyaszentegyház Urának. Ez a lelkipásztor gyermekeire nézve is életbevágóan fontos! Ugyanakkor, az egyház igehirdető szolgái, szolgálatvégzésük közben nem válhatnak, sem a szolgálat, sem a gyülekezet, sem a családi élet áldozataivá.

Summary

The author of this dissertation has been working as a full-time pastoral psychologist since 1990 and as a marriage and family therapist at the Marriage and Family Counselling Centre of the Hungarian Reformed Church since 1990.
At the beginning fewer, but as time passed always more and more pastor colleagues turned to me with their problems concerning their life and certain psychic and mental troubles. It was a special challenge for me to counsel those pastor couples who came to me with their marriage problems and family conflicts. As I made a survey concerning the number of divorces among pastor couples in the Reformed and Lutheran dioceses at the end of 2010, the figures showed objectively that the growing number of pastor couples in crisis asking for help reflected a psycho-epidemic process. The pastor couples’ life-stories full of conflicts in the seven Reformed and Lutheran dioceses ended up in a divorce in 112 cases.
Thus, in the past 15-20 years, it has become clear to me that the conflicts of the pastor couples have to be treated as a separate crisis group. All the more, as these conflicts showed several similar crisis symptoms. These similar crisis symptoms turned up in the similar micro- and macro- social contexts of the congregations; the similar burdens of the pastors caused similar signs of the crisis in them. Most of the crisis-stricken pastor couples were brought up, socialized and studied in a Reformed Christian environment.
The increasing number of the pastors in marriage crisis has made me pay special attention to this really serious problem. Between 1990 and 2010 I was working with 45 pastor couples in 5-20 sessions. These diagnostic and therapeutic experiences have brought to surface the enormous tensions of our church life, of the pastors’ private life and their service so much, that I considered it extremely important to share them first in the form of some articles and then of my dissertation with those having responsibility in our church.
As nobody besides me has ever scrutinized this pastoral psychological issue, I intend to enrich the topics of this special field of research. I did this with the intention to help the pastors solve their crisis in their private life, so that they could serve without carrying the burden of their personal conflicts. I paid special attention to the ethical obligation of secrecy. I had to do this because the macro-social space of the church is too small and the similarities of the cases may lead to false consequences in the reader being a member of the macro-social space. For this reason I am not going to publish any case studies.
My dissertation is divided into two parts: the first main part deals with the diagnostic of the pastors’ relationship crisis; the second is about the therapeutic answers to those problems. To make these therapeutic solutions wider known, I also outlined an important means and a possibility of preventing and solving these crises. This possibility I see in a nationwide network of marriage and family counselling within the Reformed church. Their pastoral psychologist experts would not only take care of the patients with marriage and family problems in general, but also of pastor couples’ troubles in this field, including prevention and crisis intervention. This marriage- and family counselling network could function as a theologically legitimate pastoral psychological work, based on mental-ethical principles. For this reason I also enclosed the draft of a pastoral ethical code to the plan of this network. I tried to follow the diagnostic-therapeutic process from the very first session, through the development of the therapy and the application of structured techniques as far as the completion of the therapy. The linear train of thought of this dissertation follows the above issues.
I intended to deepen the vertical structure of the diagnostic part of my dissertation. Primarily I tried to observe the crises of the pastor-couples in the context of the congregation as a macro-social space with a systemic approach. This system-oriented thinking on theological and biblical basis was of primary importance for me.
Secondly I used the principle of prevention, differentiating the primary, the secondary and the tertiary crisis zones. The prevention approach was also based on the Bible. 
Thirdly I set up the differential diagnosis of the marriage crises of pastors, how far they are different from the relationship crises of other couples. The difference could be found in the troubles of the private sphere in the case of pastors when compared to other couples. The crises of the pastor couples occur deep in the micro- and macro-social sphere of the congregation. This has three poles; husband, wife and congregation and through their communication in this field of force their tension keeps increasing.
In the second, therapeutic part of my dissertation I managed to discover the vertical depths at the following points.
Primarily I made a clear distinction between the notions of psychotherapy and pastoral care, so that I could make the notion of pastoral psychotherapy legitimate. Doing pastoral psychotherapy the Christian pastoral psychotherapist can have access to the modern man as well, so that he can become authentic for the contemporary people too. This all means that the pastoral psychotherapist can work in the service of the Divine providence also for the lay people, but he can also work in the service of God, the Redeemer. In interpreting this double activity I followed the ideas of Stollberg. (Die Seelsorge ist Psychotherapie in kirchlichem Kontext) Concerning the definition of pastoral psychotherapy I tried to go beyond that of Stollberg. In this I was encouraged by the Biblical approach, by that of Jesus and the lifework of Johann Christoph Blumhardt.
Secondly I tried to deepen the vertical aspect with the notion of ‘causa finalis’. So I could differentiate between the immanent and the transcendent interpretation of ‘causa finalis’. It was extremely important, because ‘reinterpretation’ is a key experience in the therapeutic process. What’s more, psychology is only concerned with the immanent dimension, whereas I widened this notion towards the transcendent dimension.
Thirdly I intended to prove that pastoral psychotherapy is so much multidisciplinary, as it takes knowledge from other social and anthropologic sciences. This is done in a way that the pastoral psychotherapist with his theologian identity is deeply rooted in Biblical anthropology and Reformed theology. At the same time this pastoral psychotherapeutic work is also an interdisciplinary activity, as the therapist is in contact with the representatives of the other psychological and clinical disciplines.
I mostly got to the above linear and vertical approaches and discoveries through the treatment of the partnership conflicts of pastor couples. At the same time I could make the best use of my experiences and discoveries in the treatment of the relationship crises of pastor couples. However, these therapies made up only a small part of my fairly wide range of pastoral activities in the past decades. (pre-abortive, post-abortive crises, problems in life-conduct, troubles of self-experience, case-studies of people with Christian values but having problems with their sexual identity, men and women with homosexual orientation etc.)
Finally I tried to summarize the efficiency of the pastoral care given to pastor couples in crisis; out of 45 couples, 8 were healed. 7 couples came once or more times again after a certain period of consolidation; there were 4 couples who turned up only once, so we could not enter into a therapeutic contact. They could not (or did not want to) fulfil the conditions of the therapy. The relationship of 30 couples could not be saved any more, however the therapeutic process was started. Either the therapist or the therapeutic plan had no success or – as it quite often happens – at the beginning of the therapy both partners agreed to restart their relationship, but at the bottom of their heart one of them or both had no more hope in the future of their marriage or they just arrived there too late.
The aim of writing my dissertation was the presentation and the application of the method of pastoral psychotherapy for prevention purposes in treating the conflicts of pastor couples, which is a neuralgic issue in the service granted by the church. We all consider it our aim that the pastors and their husbands or wives serving in the church should have an exemplary private life and thus they should become the blessed means of our Lord. This is extremely important also for the children of these couples! At the same time the servants of the Word of God should not become the victims of their service, their congregation or their family life.