Dolgozatomban gróf Apponyi György reformkori pályájának valamint a Magyar Udvari Kancellária ügyintézésnek részleges bemutatására vállalkoztam. Apponyi György a 19. századi magyar politikai közélet meghatározó alakja volt, tartalmas pályafutása azonban mégsem kapott megfelelő hangsúlyt a szakirodalomban. Ami azért is meglepő, mivel személyében egy olyan hivatalnok–politikusról van szó, aki nemcsak a politikai életben vállalt vezető szerepet, hanem országos méltóságokat is viselt. A gróf tipikusnak mondható arisztokrata karriert futott be a reformkorban: a hivatalnoki pályát politikai karrierrel ötvözte. Jogi tanulmányai elvégzése után aljegyző lett Tolna vármegyében, majd hivatalnoki állást vállalt a Magyar Udvari Kancellárián. Az 1839–40. évi országgyűlést követően lett a Királyi Kúria királyi tábláján táblabíró, és közben aktívan részt vett a büntetőjogi választmány munkájában is. Az 1843–44. évi diétán vált a „fontolva haladó” konzervatív főrendek vezérszónokává, s az országgyűlést követően második alkancellárnak nevezték ki, hamarosan másodkancellár, majd 1847 novemberében főkancellár lett belőle. Apponyi György politikusként az 1839–40. évi diétán mutatkozott be, majd a következő diétán már a „fontolva haladó” főrendek vezérszónokává vált. Az országgyűlési tárgyakhoz fűzött hozzászólásaiban a Dessewffy Aurél által kidolgozott „fontolva haladó” eszmerendszert hatékonyan képviselte. Politikai attitűdjére jellemző, hogy elviekben egyetértett az adott területen bevezetendő reform gondolatával, de vagy olyan mérséklő javaslatokkal állt elő, amelyekkel a tervezett reform kivitelezhetetlen lett volna az eredeti elképzelések szerint, vagy pedig nem tett javaslatot a tervek gyakorlati megvalósításának módjára. A Magyar Udvari Kancellária története a magyar hivataltörténet egyik hiátusa, így a 19. századi intézmény története is. Dolgozatomban a rendelkezésre álló források mennyisége miatt nem vállalkoztam ennek pótlására, csupán betekintést adok a negyvenes évekbeli hivatal működésébe Apponyi személyén keresztül. Kancellári tevékenységét elsősorban azon ügyek kapcsán mutatom be, amelyek többször is megfordultak az asztalán, illetve Bécsben is több ízben foglalkoztak vele: az adminisztrátori rendszer, az 1845-ös horvát incidens, a Védegylet, a sajtópolitika és cenzúra vagy az erdélyi országgyűlés. A gróf kancellári szerepvállalásában egyesítette a politikusi és hivatalnoki szerepköröket, és ez nagyban meghatározta karakterét is: lojális, engedelmes és szolgálatkész hivatalnok, valamint kezdeményező, (részletekbe bonyolódó, de abban nem elvesző) elemző politikus volt. Ez meghatározta azon eszközök körét is, amelyeket munkája során alkalmazott: személycserék, lefizetések, tekintélyes mágnások befolyásának felhasználása. Apponyi beágyazottsága a magyar politikai közéletbe csekély mértékűnek tekinthető, mivel, ha nem volt országgyűlés, akkor nem igazán tartózkodott Magyarországon, jelenléte leginkább a Széchenyi Istvánnal folytatott levelezése és fenntartott munkakapcsolata valamint a Konzervatív Párt alakulása és programja kapcsán ragadható meg. A források tükrében kancellárságáról árnyaltabb kép rajzolódik ki, mint az eddig a szakirodalom alapján feltételezhető volt: Apponyi egy határozott jellemmel, nagy munkabírással, kiváló szakértelemmel és felelősségtudattal rendelkező kancellár volt, akinek helyzetéből adódóan bizonyos szinten korlátozott volt ugyan a cselekvési szabadsága, de viszonylag önálló tényező volt a magyar politikai életben. In my dissertation I have undertaken the presentation of count Georg Apponyi’s career in the reform era and the administration of the Hungarian Court Chancellery. Count Georg Apponyi was an influential figure of the Hungarian politics public life in the 19. Century, but his matterful career hasn’t had adequate accent in the literature. It is surprising enough, as he was bureaucrat–politic, who took a dominant role not only in politics but he also had national dignities. Apponyi run a typical aristocrat career in the reform era: he alloyed the civil service course with a political one. After finishing his studies of law, he was deputy clerk in Tolna County, then he took civil service post at the Hungarian Court Chancellery. He was board judge at the royal table of the Royal Curia after the parliament of 1839-40 and he took an active part in the job of the criminal caucus too. He became the keynote speaker of the “considered progressive” conservative peers during the diet of 1843–44. He was appointed to second vice–chancellor after the parliament and he was second chancellor in a short time, and then Lord Chancellor in November 1847. Georg Apponyi introduced himself as a politician in the parliament in 1839–40, and he was the keynote speaker of the “considered progressive” conservative peers on the next diet. He efficiently represented the “considered progressive” conservative ideology elaborated by Aurel Dessewffy in his comments to the parliamentary objects. The characteristic of his political attitude is that, he accommodated with the idea of the introduced reforms in theory, but he moved such resolutions, which would turn the planned reform to be impractical according to the original idea or he did not move any resolutions for the way to the practical realization of the plans. The history of the Hungarian Court Chancellery is a hiatus of the Hungarian office–history, and also the history of the institute in the 19 Century. I did not undertake the replacement of this deficiency because of the quantity of the available source; therefore I give introspection in the function of the bureau in the forties across Apponyi’s character. I present his activity as a Chancellor through those cases, what often came about his desk, or were concerned with in Vienna too: the administrator’s system, the Croatian incident in 1845, the Protect-union, the media policy and the censorship or the parliament in Transylvania. Apponyi accreted the role of the bureaucrat and politician in his engagement as chancellor, and this appointed his character too: he was a loyal, conformable and compliant bureaucrat and also an initiative and an analytic politician. This allocated the circle of the instrument too, which he took during his politic: people exchanges, briberies, application of influence of powerful lords. Apponyi’s attendance was slight in the Hungarian politics public life, because he was not staying in Hungary, when the parliament did not hold a meeting. His presence can be captured by the correspondence and working relationship with count Stephan Széchenyi and by the formation and program of the Conservative Party. A more detailed picture is outlined about him in the light of the sources, as it is expected this far in the literature. Apponyi was a strong character, a hard–working, high–skilled and responsible chancellor. Although his freedom of action was limited, but he was a relatively self–contained agent in the Hungarian politics life.