Az értekezésben arra a kérdésre keressük a választ, hogy létezhet-e egyszerre stabilizáló és dinamizáló hatással bíró konszolidáció – amely egyrészt a fiskális fenntarthatóság eléréséhez, másrészt a gazdaság növekedési képességének javításához is képes hozzájárulni –, s ha igen, akkor milyen elméleti keret lehet az, amely segítő támasza az ilyen jellegű konszolidációk fölfejtésének, s amely a fiskális politika számára értelmező keretként is szolgálhat. Az értekezés fókuszában az európai fejlett országok állnak. Az a fölismerés hatja át, hogy a fiskális konszolidációkkal foglalkozó szellemi áramlatnak nem a növekedési hatás kiváltására képes egyetemleges konszolidációs „best practice” fölfejtésére kellene törekednie, hanem az intelligens és kontextus-függő, az adott technológiai-gazdasági paradigmában gondolkodva előremutatónak vélt „next practice” fontosságát kellene hangsúlyoznia. A téma aktualitásához nem férhet kétség, hisz a 2008-as pénzügyi és gazdasági válságra, majd a kialakuló adósságválságra adott válaszreakciók során sem a fiskális élénkítés, sem a mechanisztikusan származtatott és optimálisnak gondolt deficit és adósságszintek irányába történő elmozdulást szorgalmazó megszorítás nem tűnt járható útnak abban az értelemben, hogy a válságból való kilábaláshoz nélkülözhetetlen növekedést mindkettő csak rontani tudta. Egyfajta aurea mediocritas konszolidációra mutatkozik igény – amikor tehát pro- és anti-ciklikus elemek mixéről van szó –, amiről az irodalom és empíria nem ad átfogó képet, különösen akkor nem, ha nem alakítunk ki egy lehetséges értelmezési keretet hozzá és csupán a fiskális diszciplínán belül maradva szemlélődünk. Értekezésünkben egy ilyen keretre teszünk javaslatot rendszerszemléletű megközelítésen keresztül. Amellett érvelünk, hogy a technológiai-gazdasági paradigma jellegével kalkuláló és ahhoz idomuló – ezért dinamikus és evolutív módon fejlődő – konszolidációs megközelítésre és gyakorlatra van szükség. Így a fiskális politika már konszolidáció alatt képes lehet az új technológiai-gazdasági paradigma installációs szakaszára (új fejlődési pálya) történő rálépést előmozdítani, csillapítván a az úgynevezett strukturális beragadásnak (lock in) nevezett jelenség valószínűségét. Értekezésünkben ezért beszélünk transzformatív erejű fiskális konszolidációról. Szerkezeti felépítését tekintve az értekezés először vázolja, hogy a fiskális fönntarthatóság a szélesen értelmezett fenntarthatóság sine qua non-ja (2. fejezet); majd definiálja a fiskális fenntarthatóság diszciplínáját és a vele kapcsolatos megfontolásokat (pl. hitelesség, rugalmasság, optimális adósságállomány kérdése) (3. fejezet). Ezt követően (4. fejezet) fölfejtjük a konszolidációk stilizált tényeit, különös tekintettel azok növekedési hatásaira, majd konstatáljuk, a nem-keynesi hatások léte elválaszthatatlanul összefügg a gazdaság növekedési képességével, amit a technológiai-gazdasági paradigmabeli pozíció befolyásol. Ezután (5. fejezet) részletesen tárgyaltuk a technológiai-gazdasági paradigmaváltások kérdését, s az ötödik technológiai-gazdasági paradigmára koncentrálva igyekeztünk rámutatni a fiskális konszolidáció transzformatív erejére. Két illusztratív esettanulmányt (Finnország, Portugália) mutattunk be a jó és a rossz gyakorlat együttes szemrevételezése érdekében. Értekezésünkben ezen felül elkezdtük lerakni az innovatív fiskális politika koncepciójának alapjait (6. fejezet), amely voltaképp az értekezés fiskális fenntarthatósággal és konszolidációkkal kapcsolatos, egyik oldalról az irodalomból, másik oldalról az empíria kapcsán levezetett megfontolásainak szintézise. Our basic question is whether there is a fiscal consolidation with stabilising and dynamising functions at the same time – which targets achieving fiscal sustainability, while supports the cultivation of the general growth capability of the economy – and if so, what sort of theoretical framework may help unravelling such consolidation, and offering an explanatory framework for fiscal policy. The dissertation concentrates on developed European countries and it is pervaded by the view that the intellectual stream of economics community dealing with fiscal consolidations should not want to decipher a joint and several ‘best practice’ of non-Keynesian fiscal adjustment, instead, they should always pursue the intelligent and context-specific form of it, which can be seen as a promising ‘next practice’ within the confines of the given techno-economic paradigm. The actuality of the dissertation is given by the fact that neither the fiscal stimuli nor the fiscal austerity seemed to be a prospectively instructive way forward in the sense that both had a negative effect on economic growth during last year’s crisis management invoked to curb the deleterious effect of the 2008 financial and economic crisis and its entailing sovereign debt crisis. Although, it per se implies that some kind of aurea mediocritas fiscal consolidation is needed, the literature and empiric do not offer us a comprehensive picture about such a fiscal consolidation – having a mix of pro- and anti-cyclical elements –, unless we are to establish a potential interpretative frame and go beyond the narrow fiscal discipline. We argue that fiscal policies need fiscal consolidations tailored towards the features of techno-economic paradigm, developed in a dynamic and evolutive way. Thus, fiscal consolidation can contribute to the shift to the installation phase of the new techno-economic paradigm by mitigating the probability of the so-called structural lock-in. As a consequence, the fiscal consolidation bears the stamp of transformative power. One of the pivotal statements of Section 2 is that the state’s fiscal sustainability is the sina qua non of the broader concept of sustainability because unsustainable public finances (and therefore unsustainable state) perceptibly undermine and endanger the fulfilment of the state’s development functions required to deal with social and environmental problems. In Section 3, we define fiscal sustainability and then (Section 4) we put the issue of how to achieve fiscal sustainability through fiscal consolidation under the loupe by devoting special attention to the non-Keynesian effect of fiscal consolidations. Section 4 conveys the message that the emergence of non-Keynesian effects depends inextricably on the economy’s capability to grow. With this recognition, we call for using a systemic approach in getting a better understanding on such stabilising as well as dynamising consolidations. In Section 5, we shed light on the potential of fiscal consolidation bearing transformative power. Taking into account the features of the given techno-economic paradigm (5th one) during fiscal consolidations in order to underpin its potential from fiscal side would be of key importance and can serve as a guide for all-time fiscal policy engineers. We present two illustrative examples (Finland, Portugal) in order to underpin our reasoning. Finally, we have started to lay the foundations of the concept of innovative fiscal policy (Section 6), which is the synthesis of the cohort of conclusions unravelled from the theoretical and empirical literature related to fiscal sustainability and consolidations.