Összefoglaló

Az értekezés a neolatin és a humanista tradícióhoz kapcsolódó, opitziánus Paul Fleming költészetét vizsgálja a költemények olvasatait a szubjektív líraértelmezés paradigmájából kiemelve. Az értekezés célja, hogy a flemingi költemények erős normakövetésében a versek grammatikai, retorikai és kommunikációs struktúrájának a feltárásával kibontsa a költeményeknek mint lírai beszédaktusoknak a versbeszélői hangját, bemutatva azt, hogy a versben megszólaló konvencionális és reprezentatív én hogyan határozza meg önmagát, és milyen szubjektumot hoz létre. Ebben a vizsgálatban a flemingi életút fontos alapszituációjából (az utazásból, a távollétből, az idegennel való találkozásból, az idegen reflexiójából) kiindulva a tapasztalás és a meg-, ill. átélés állapotainak mint alapvető emberi léttapasztalatoknak (a szerelem, a barátság és a megismerés vágyának emberi tapasztalatai) a reflexiói állnak a középpontban a versbeszélő önmeghatározó megnyilatkozásának a kibontása során. Az értekezés az öt részletesebben tárgyalt költeményt (An sich, Entsagung, Auf H. Georg Glogers Med. Cand. seliges Ableben, In Groß-Neugart der Reußen, An Herrn Olearien vor Astrachan der Reußen in Nagaien) olyan egyéni, monologikus beszédként értelmezi, amelyek beszélője a megszólalás és a kimondás által formálja és határozza meg önmagát. Ennek részletes feltárását a kiválasztott költemények kommunikáció- és beszédaktus-elméleti, illetve narratológiai szempontú vizsgálata teszi lehetővé, amelyek alapján a versek olyan szövegekként értelmeződnek, amelyekben a beszélő az artikulált én (illetve szerep-én vagy figura-én) szintjén helyezkedik el, és konstruált beszélőként van jelen. A versbeszélő hangjának kibontása és újraépítése során nem feltételeződik egy eleve megnyilatkozó, egyértelműen azonosítható, identifikálható megszólaló, hanem a szövegből, a kimondásból (re)konstruálódik a beszélő. A beszélői megszólalás vizsgálata a theatrum mundi toposz és metaforáinak mint orientációs gondolati modellnek, illetve a sztoikus, neosztoikus és újplatonikus filozófiák életpraxisra vonatkozó etikájának az előterében zajlik. A beszélő által megidézett hangok megszólalásainak retorikai és grammatikai felépítése, a beszédaktusok váltogatása, a narratív megnyilatkozási szintek közötti mozgás generálják a szövegekből kibontakozó szubjektum létrejöttét. A flemingi szövegekben egy sajátos szubjektivitás kibontakozása figyelhető meg, amelynek nem eredménye egy önmagára (vissza)vonatkoztatott szubjektum, a flemingi szubjektum a reflexivitásban képződik.

Summary

The doctoral thesis Experience and self-identification in the poetry of Paul Fleming (1609-1640) examines the poetry of Paul Fleming, who joined the Neolatin and humanist tradition and was a follower of Martin Opitz, taking out readings of poems of subjective lyric-interpretation paradigm. The aim of the thesis is to explain the voice of the lyrical speaker of poems as lyrical speech acts with exploring the grammatical, rhetorical and communicative structure of poems and to show how the conventional and representative self that speaks in the poem defines itself and what subject it creates. The significant basic situations of Fleming’s life (travel, absence, meeting the unknown, reflection of the unknown) form the starting-point and the reflections of essential human experience of existence (love, friendship and desire for cognition) are in the centre in the course of explaining the self-identification speaking of the lyrical speaker. The thesis interprets five poems discussed in details (An sich, Entsagung, Auf H. Georg Glogers Med. Cand. seliges Ableben, In Groß-Neugart der Reußen, An Herrn Olearien vor Astrachan der Reußen in Nagaien) as monological speeches whose speaker forms and defines itself by articulating. It is explored in detail by examination of chosen poems with guidelines of communication theory, speech act theory and narratology. On this basis the poems are interpreted as texts in which the speaker is on the level of articulated self (resp. role-self or figure-self) and it is constructed. During the explanation and rebuilding of the lyrical speaker voice an in advance declaring, unambiguous identifiable speaker is not presumed, but the speaker is (re)constructed from the text and from the articulation. The articulation of the speaker is examined in foreground of topos theatrum mundi and its metaphors as thought-model of orientation, resp. of Stoic, Neostoic and Neoplatonic ethics. The rhetorical and grammatical construction of voices that are cited by the speaker, the alternation of speech acts, the motion among narrative levels develop the birth of the subject. In the texts of Fleming a specific subjectivity can be noticed that does not result in a self-reflected subject. The subject forms itself in reflexivity.