Disszertációmban a történelmi Bihar vármegye két, a Derecske-Létavértesi és Püspökladányi kistérségének települési ünnepeit és újraalkotott szokásait vizsgáltam a hagyomány-örökségdiskurzus, valamint a szellemi kulturális örökség fogalmának és a hozzá kapcsolódó UNESCO-egyezmény alapelveinek és kategóriáinak megfelelően. Vizsgálataim azon az előzetes feltevésemen alapultak, miszerint a lokális ünnepszerkesztési motivációk és az azokhoz szükséges tárgyi és szellemi kulturális elemek kiválasztásának logikájában már nem csak a hagyomány etnográfiai fogalmi keretei, hanem a nyugat-európai örökség definíciója is tetten érhető. Így gyakorlatilag a hagyományőrzés és hagyományteremtés kulturális jelenségei örökségesítő folyamatokkal kiegészülve határozzák meg a települési ünnepek céljait, tartalmait, struktúráit. Dolgozatomban felvázolásra kerül a vizsgálathoz szükséges örökség, hagyomány, szellemi kulturális örökség fogalmi apparátusa, majd mindezek alapján mutatom be az ide vonatkozó Szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló UNESCO-egyezmény kialakulását, alkalmazási lehetőségeit, stratégiáit. Hipotézisem alátámasztására a Niedermüller Péter által felvázolt szokáskódok elemzésének módszere szolgált, amely a hagyomány- és örökségdiskurzus alapelveinek összehangolásával nyújtott megfelelő támpontot az ünnepek elemzésére. A dolgozatban a Püspökladányi kistérség két települési ünnepének, a Bárándi Kenyérfesztiválnak és a Sárrétudvari Falunapoknak, valamint a Derecske-Létavértesi kistérség Létavértes városában megrendezett Májusi Málé Fesztivál szokáskódjait (szubjektumai, szövegek, akusztikus-, kinezikus-, vizuális-, tárgyi kódjai, testi, állati és növényi jelképei, idő és térhasználat) tártam fel. A téli ünnepkörhöz kapcsolódó dramatikus népszokások elemzései a fentiektől némiképp eltértek. Mivel a bárándi, hosszúpályi és komádi betlehemesek az alföldi típusú betlehemesek csoportjába tartoznak, így jelentős strukturális eltérés nem fedezhető fel közöttük. Az ide vonatkozó leírások rendszerint e szokáskódok alapján kerültek elemzésre, ám 21. századi társadalmi hátterük, funkciójuk feltáratlanok maradtak, így a betlehemesek kutatását e szempontok figyelembevételével végeztem el. Felvázoltam a szokások lehetséges UNESCO-s nemzetközi listára való felterjesztési lehetőségeit, kiegészítve a hozzájuk több szempontból kapcsolódó Debreceni Nemzetközi Betlehemes Találkozó egyezményi megfeleltetésével. Disszertációmban megfogalmazott hipotézisem azonban csak részben igazolódott be. Bár a hagyomány és örökség fogalmai mindhárom esetben releváns kutatási alapot és koncepciót jelentettek, mégis az örökségesítő folyamatok túlsúlya csupán a bárándi fesztivál kapcsán nyertek igazolást. Ezzel szemben a létavértesi városi fesztivál – habár a bárándihoz hasonlóan szintén „hagyományőrző jellegű” – ünnepszerkesztési motivációi mögött a hagyományteremtés céljai és koncepciói kerültek felszínre. E két fesztiváltól eltérően a Sárrétudvariban tartott falunapok már kevésbé építenek múltbéli paraszti társadalmi eredetű szokásokra, és sokkal inkább a falunap ünnepszerkesztési sajátosságait, arculatát főképp a 21. századi kulturális jelenségek határozzák meg. A betlehemesek újbóli felélesztése, szokásgyakorlása kapcsán megállapítást nyert az a tény, miszerint a meglévő hagyományos formák új elemekkel, tartalmakkal, funkciókkal is gazdagodnak, amelyek elősegítik a 21. századi kulturális jelenségek közé való visszaékelődést. Ugyanakkor fennáll a betlehemesek teljes átértelmeződésének, a szokás elhalványulásának, korabeli funkcióitól való teljes elfordulásának veszélye, ám annak megakadályozása, kontrollálása az azt éltető betlehemes csoportok jövőbeli feladata. Ehhez járul hozzá némiképp a Debreceni Nemzetközi Betlehemes Találkozójának rendezvénye, amelynek „jó gyakorlatok” (hivatalos nevén: szellemi kulturális örökség védelmét célzó programok, projektek és tevékenységek) regiszterére való felterjesztése már új célként fogalmazódik meg a befogadó város és a szervezők által. A listára való felkerülés azonban az egyezményben meghatározott alapelvek és kategóriáknak megfelelően jelenleg még kétséges, ám nemzetközi esemény jövőbeli változása, alakulása lehetőséget teremthet e cél elérésére, így mindenképp figyelmet érdemel. Értekezésem a vizsgált ünnepek, szokások olyan irányú összegzésével zárul, amely az érintett bihari kistérségek ünnepeinek, szokásainak kutatásában új irányként fogalmazza meg a hagyomány, az örökség és a szellemi kulturális örökség fogalmainak módszertani szerepét. Ebben a szokáskódok vizsgálatai nyújtanak segítséget, míg az ide vonatkozó UNESCO-egyezmény alapelvei és kategóriái a nemzetközi szintű egyeztetésekhez és együttműködésekhez járulhatnak hozzá. In my dissertation I have examined the village festivities and recreated customs of the Derecske-Létavértes and Püspökladány subregions of the historical Bihar county in the spirit of the tradition-heritage discourse as well as the concept of intangible cultural heritage and the basic tenets and categories of the UNESCO convention connected to it. My analyses are based on my hypothesis, according to which in the local motivations of festivity design and in the logic of selecting the material and intangible cultural elements required for them we could observe not only the ethnographic conceptual framework of tradition, but also the Western-European definition of heritage. Therefore the cultural phenomena of keeping and creating traditions are complemented by processes of heritage making in determining the aims, content and structures of village festivities. In my paper I address the conceptual apparatus of heritage, tradition and intangible cultural heritage and the creation of the related Convention for the Safeguarding of the Intangible Cultural Heritage of UNESCO. For the exploration of my hypothesis I have utilized the method of the examination of custom codes described by Péter Niedermüller,1 which serves as a pillar for the analysis of festivities by balancing the basic tenets of the tradition-heritage discourse. My research has concentrated on the festivities of two settlements in the Püspökladány subregion, the Bread Festival of Báránd and the Village Day of Sárrétudvari. In the Derecske-Létavértes subregion I uncovered the custom codes (subjects, texts, acoustic -, kinetic-, visual codes, animal and plant symbols, use of time and space) of the May Corn Flour Festival in Létavértes. Within my research the analysis of dramatic traditions connected to winter festivities stands as a separate unit. Since the nativity reenactments of Báránd, Hosszúpályi and Komádi all belong to the group of the “Great Hungarian Plain” type of nativity reenactments, no significant structural differences could be observed between them. The descriptions related to them were usually based on these custom codes, but their social background and functions in the 21st century remained uncovered, so I took these criteria into consideration when I conducted the examination of these nativity reenactments. I have drafted the possibilities of enlisting the traditions in the UNESCO international list, complemented by the International Meeting of Nativity Reenactments of Debrecen, which is similar to them in several respects. However, the hypothesis articulated in my dissertation has only been partly confirmed. Although the concepts of tradition and heritage proved to be relevant in all the three cases, the significance of heritage making processes has only been verified in connection with the festival in Báránd. On the contrary, behind the motivations of festivity design of the town festival in Létavértes – although it also has a “character of preserving traditions” just like the festival in Báránd – the concepts and aims of creating new traditions have been uncovered. Unlike the two previous festivals, the village days in Sárrétudvari rely less on past farming society traditions and the properties and the image of festivity design are more influenced by cultural phenomena from the 21st century. In connection with the revival and practice of nativity reenactments it has been revealed that the existent traditional forms are enriched by new elements, content and functions, which help the return of the custom among 21st century cultural phenomena. At the same time, the peril of total reinterpretation of nativity reenactments, the fading of the custom or the complete turning away from its original functions also exists. The prevention and control of this peril is the future task of nativity reenactment groups. The International Meeting of Nativity Reenactments of Debrecen serves this purpose to some extent, whose enlisting into the register of “good practices” (officially designated: programs, projects and activities with the purpose of the protection of intangible cultural heritage) is formulated as a new goal for the hosting town and the organizers. However, admission to the list in accordance with the categories and basic tenets articulated in the convention is still dubious, but its future changes and improvement might create the possibility to attain this goal, so this international event definitely deserves attention. My dissertation ends with a summary of the examined festivities and customs that articulates the methodological role of the concepts of tradition, heritage and intangible cultural heritage as a new research approach. The analyses of custom codes might give assistance to this, while the basic tenets and categories of the related UNESCO convention might contribute to negotiations and cooperation at the international level.