A jogállamiság és az európai integráció keretében folyamatosan változó honi jogrendszer új és újabb kihívásokat támaszt úgy a tágabb, mint a szűkebb értelemben vett büntetőjoggal szemben is. E folyamatban felvetődnek – a tudományos érdeklődés szempontjából – kutatásra érdemes problémák, így az állam büntetőhatalmával kapcsolatos kérdések is. Ezek közé a kérdések közé tartozik a ius puniendi, illetve ennek jogállami tartalmának kiteljesedése, különösen annak tükrében, ahogyan az alkotmányos jogállam egyre inkább teret enged büntetőjogi rendszerében az opportunitásnak. Nemcsak a büntetőeljárásról szóló 2018. július 1-jén hatályba lépő 2017. évi XC. törvény szabályaiból, de – tágabb összefüggésbe helyezve a témát – a 2012. évben kodifikált (2013. július 1-jén hatályba lépett) anyagi büntetőjogi szabályokból, valamint egyéb jogszabályokból is deriválható a fenti megállapítás. A ius puniendinek (alapvetően) az említett két jogág egyes jogintézményeiben megnyilvánuló jogállami tartalmának kiteljesedése – meghatározó tényezőként – hatással van a jelenkori társadalmi problémák kezelésére is. Egyrészt szükségesnek tartom annak a kérdésnek a vizsgálatát, hogy napjainkban a ius puniendi jogállami tartalmának kiteljesedését miként lehet értelmezni. Valóban szűkül-e, vagy az opportunitás elvének újabb térhódításával – úgy a jogalkotás, mint a jogalkalmazás területén – új értelmet nyerve, hangsúlyosabbá válik-e a jelentősége? Változnak-e a jogállamiság immanens jellemzői (pl. jogbiztonság, tisztességes eljárás elve) és – a ius puniendi eddigi megközelítését alapul véve – az egymáshoz való viszonyuk? Az állam bizonyos élethelyzetekben valóban lemond-e az őt illető büntetőjogi igényről, vagy csak más eszközökkel, de valójában az általa elérni kívánt célt valósítja meg, nem mondva le a büntetőjogi igényéről? Másrészt szükséges annak a vizsgálata is, hogy amennyiben az állam az eljáró hatóság törvénysértő eljárása miatt nem tudja érvényesíteni az őt megillető büntetőjogi igényt, úgy ennek a felelősségét ki viseli? Vannak-e ennek, és ha igen, milyen hatásai az alkotmányos jogállamban? E kérdések megválaszolása túlmutat a csak büntetőjogi és büntetőeljárás-jogi fogalmak értelmezésén, magyarázatán. A megoldáshoz komplex szemléletmódon alapuló vizsgálat vezethet el. A ius puniendi kifejezést nem a büntetéstan klasszikusai által használt értelemben, vagyis a büntetés jogalapjára vagy jogcímére utaló kifejezésként, hanem – a szó szerinti fordításnak megfelelően – a büntetéshez való jogként értelmezem és vizsgálom.

2

Hipotézisem, hogy a ius puniendi tartalma – különösen a büntetőjogi és a büntetőeljárás-jogi jogalkotás és jogalkalmazás területén – a jogállami követelményekkel összhangban kiteljesedik. Az állam nem mond le az őt megillető büntetőjogi igényről, hanem más eszközökkel realizálja az általa elérni kívánt célt. Ennél fogva a ius puniendi szűkülése nem állapítható meg. Feltevésem továbbá, hogy a magyar jogállam teret enged annak – döntően alkotmányos garanciákkal körül bástyázva, korlátok közé szorított büntetőhatalommal – , hogy a ius puniendi jogállami tartalma kiteljesedjen. Ezt támasztja alá az opportunitás egyre nagyobb térhódítása, melyet biztosít a jogalkotás iránya és a jogalkalmazás hatékonyságával összefüggő kritériumok megvalósulása.
The rule of law and the continuously changing Hungarian law system within the framework of the European integration set newer and newer challenges to the criminal law both in broader and narrower sense. In this process some problems arise – from the point of view of scientific research – which are worth being researched. One of these problems is ius puniendi, or the widening of its content of the rule of law, especially in the respect that constitutional states give right to the oppurrtunity in their criminal law systems. This statement can be derived not only from the regulations of Law XC 2017 – entering into force on 1st July 2018 – but – in a broader context – the material criminal law regulations codified in 2012 (entered into force on 1st July 2013) and other regulations. The broadening of ius puniendi in certain law institutions of the above mentioned two branches of law has a decisive influence on dealing with the problems of modern societies. On the one hand I think the examination of the interpretation of the broadening of the rule of law content of ius puniendi is necessary nowadays. Does it get narrower or with the popularity of the principle of opportunity – both in the area of law creation and law enforcement – does it play a more decisive role gaining new meaning? Does the relation of the immanent specifications of the rule of law (e.g. principle of right procedure, due process of law) and ius puniendi in the previous sense? Does the state recline its legal punishment power in certain situations or does it reach its goal with other means sustaining its right of punishment? On the other hand it is necessary to examine who bears the responsibility if a state can not enforce its punitive right due to the unlawful activities of the relevant authority. Does it have – and if so, what – any effects in a constitutional state? Answering to these questions goes beyond the explanations and interpretations of criminal law and criminal procedure notions. An examination based on a complex attitude can lead to a solution. According to my hypothesis the content of ius puniendi – especially in the area of legislation and judicature of criminal law and criminal procedure law – is completed in accordance with the requirements of the rule of law. The state does not recline its right to punishment but tries to realize its aims with other means. As a result the narrowing of ius puniendi can be detected. Furthermore the Hungarian constitutional state – mainly with constitutional guarantees, and restricted criminal punishment rights – allows the widening of ius puniendi. It is supported by the more and more common use of opportunity, which is ensured by the direction of legislature and the realization of criteria in connection with judicature.