A két kötetet, az Exequiarum Coeremonialium libri és az Exequiae Principales az az Halotti Pompa 1624-ben jelent meg Gyulafehérváron, és Bethlen Gábor hitvesének, Károlyi Zsuzsannának a temetésén elmondott latin és magyar gyászbeszédeket, gyászverseket tartalmazza. A disszertáció a temetéseken elhangzott latin beszédeket és verseket a magyar prédikációkkal együtt mutatja be, és ezeket az események menetébe illeszti. Elemzi egymáshoz való viszonyukat, hatásukat. Részletes szövegelemzéssel feltárja egy-egy laudáció szónoki eszközeit, a bennük érvényesülő dicséret értékrendjét, kapcsolatát a korabeli retorikai elméletekkel
Az értekezés három fő részre oszlik. Az első Bojti Veres Gáspárnak az Exequiarum Coeremonialiumot bevezető Praefatióját és a temetés eseményeit előadó szerzői szövegeit elemezi. Bemutatja azokat a szerkesztői elveket, célokat, amelyek Bojtit a kötet összeállításában vezették. A kötet szerkesztőjének, Bojti Veres Gáspárnak eredeti szándéka a megvalósultnál nagyobb szabású, terjedelmesebb szövegű vállalkozás volt. Ez az elképzelés az idő szorítása miatt azonban nem valósulhatott meg teljesen A Praefatió szerkezete a három kegyesség közhelyére épül. Ezek a pietas religiosa, pietas oecononica és a pietas politica. Bojti veres Gáspár a „Summa Theologiae”-nak, Aquinói Tamás művének a fogalmait vette át. Aquinoi Tamás szerint a „vallás, kegyesség, tiszteletadás” (religio, pietas, observantia) hármas erénye a nem egyenlők viszonyában jön létre. Bojti ezeknek a fogalmaknak az értelmezését módosította, bibliai és görög-római példázatokkal kibővítette. A pietas fogalmát a „familiaritás” jelentésében alkalmazta, amelynek lényege a kölcsönös viszony. Így az ő kegyesség fogalmában a szeretet, a jóindulat viszonzása, kölcsönössége érvényesül. A jó uralkodó ezért nem ura, hanem atyja a népének, és kormányzása az isteni akarat érvényesítése. Mindez a nemzeti uralkodó eszményének felel meg, de Bojti szövege nem ezt az államelméleti értelmezést, hanem a hálaadás gesztusát emelte ki. Ez a hála késztette Bojti szerint a fejedelmet hitvese emlékének megörökítésére, a könyv szerkesztőjét pedig fejedelme iránti hűségre. A szerzői szövegekben bemutatott események mozgatója a hirtelen változó szerencse. A szerencse változására a gyenge lélek kétségbeeséssel válaszol. Ezt jelenítette meg Bojti a fejedelemasszony halála miatt kétségbeesett asszonysereg túlzó leírásában. Az események főszereplőinek, Bethlennek és Károlyi Zsuzsannának az eszményítésére is ez a sztoikus világértelmezés szolgál. Csak a bölcsnek, vagy a hősnek a tűréssel és az állhatatossággal (patientia, constantia) felvértezett lelke képes a fortuna változásain úrrá lenni, azt elviselhetővé tenni, mivel felismerte benne a dolgokat egyensúlyban tartó világtörvényt, a dolgokat igazgató és elrendező isteni akaratot. A második rész a temetés történéseit, szertartásait rekonstruálja, és az ott előadott prédikációkat és szónoklatokat, gyászverseket az események folyamatába helyezi, és előadásuk sorrendjében ismerteti. Felidézi a szövegek hátterében álló valóságot, bemutatja Károlyi Zsuzsanna halálának életrajzi részleteit. Ennek valósága adta a dicséreteknek, különösen Geleji két szónoklatának témáját. Szó van a fejezetben a szertartások előkészületeiről, menetéről, eszközeiről. Ezekkel együtt ismerteti a szónoklatok, latin gyászversek tartalmát, elemzi sajátos vonásait, szerkezetét, úgy amint azok a szertartások sorrendjében elhangoztak. Megfigyelhető, hogy a klasszikus retorikai eszközök, melyek igen alkalmasak a meggyőzésre és az érzelemkeltésre, arányaiban megváltoztatták a prédikáció eredeti szerkezetét, és a tanító beszédből, (didascalicon) a másik műfaj, a dicsérőbeszéd, (laudáció) és a meggyőző beszéd, (deliberativum) felé tolják el. A gyászversek a görög-római mitológia istenítő eszközével mutatják be Károlyi Zsuzsanna halhatatlanságát. Szerkezetük azonos: az Olympus antik istenei, vagy a múzsák az úrnő erényeit dicsérik, és sorsát elsiratják, majd az égbe emelik őt. A harmadik fő rész Geleji Katona István két latin szónoklatának elemezését tartalmazza. Ezt Geleji retorikai elveinek bemutatása vezeti be. Szó van itt a gyászbeszéd műfajának, a demonstrativumnak a sajátosságairól, eszközeiről Melanchton és Vossius retorikája alapján. Mindketten az affectust, az érzelmi hatás keltését emelik ki e beszédnem céljaként. A második beszéd elemzésének bevezetése azokat a szövegeket, verseket és beszédeket elemzi, amelyek meghatározták Geleji beszédének hangvételét. Választ kapunk ebben arra, mi késztette t, hogy a latin gyászbeszédek megszokott közhelyeitől ennyire eltérő megoldást alkalmazzon. Geleji ugyanis a Nappal és az ekliptikával hasonlította össze a fejedelemasszony sorsát és a Nap bemutatására építette a beszédét. Ebben a geocentrikus világkép érvényesült, amelyben a Nap a kilenc bolygó közepén, az ötödik helyen áll. A beszéd a szóképeivel, a csillagászati ismeretek tudományos igényű részletezésével erőteljesen eltér a gyászbeszédek jellegzetességeitől. Ezeknek az eltéréseknek az oka az, hogy a szónok hallgatóságának érzelmeire kívánt hatni. Ezért választotta a lehető legnagyszerűbb comparatiós tárgyat, a Napot. A disszertáció összefoglaló zárófejezetében a halotti prédikáció és szónoklat sajátos kapcsolatáról van szó, amelyet céljuk és előadásmódjuk közössége termtett. Ezt Keckermann Rhetorica Ecclastiasticájának erre vonatkozó részeivel, és Milotai Nyilas István dicsérőbeszéd szerepű prédikációjának elemzésével mutatja be a disszertáció.

Funeral Sermons of the Exequiae Principales and the Exequiarium Coeremonialium Libri

The dissertation surveys two books, the Exequiarium Coeremonialium Libri and the Exequiae Principales. The two volumes were published in Gyulafehérvár in 1624. They contain the funeral sermons and poems recited in 1622, at the funeral of the late Zsuzsanna Károlyi, wife of Prince Gábor Bethlen. This thesis presents the Latin speeches and poems of the funeral along with the Hungarian sermons and shows them in the flow of events, analysing their relationship, the rhetorical methods they use, and their relatedness to the rhetorical theories of the early 17th century. The study is divided into three main parts. The first part examines the introductory Praefatio of the Exequiarium Coeremonialium and Gáspár Bojti Veres’s authorial texts relating to the events of the funeral. The thesis here describes the rhetorical principles and aims, which led Bojti in during the compilation of the volume. The editor originally intended to publish a more comprehensive text than the one finally realised. In the shortage of time his aim could not fully materialise. The structure of the Praefatio is based on the commonplace of the three piety, namely pietas religiosa, pietas oecononica, and pietas politica. Gáspár Bojti Veres used the concepts of Thomas Aquinas’s Summa Theologiae. According to Thomas Aquinas, the threefold virtue of “religion, piety, observance” (religio, pietas, observantia) is established in the relationship of unequal partners. Bojti modified the definition of these concepts and used the concept of pietas in the meaning of “familiarity”, the essence of which is a mutually good relationship. Consequently under the concept of piety he meant love, return of benevolence, and mutuality. The good prince is not the lord, but rather the father of his nation, thus in his government the divine will is asserted. His interpretation suits the ideal of the national monarch. However, Bojti emphasised the act of the expression of gratitude. This gratitude inclined the prince to record the memory of his late wife, and it inclined the editor of the book to remain loyal to the prince, according to Bojti’s text. The inducing force behind the events described in the authorial text is the sudden changes of fortune. The soul answers to the changes of fortune with desperation. Bojti presented this topic with the overemphasised description of the disconsolate women who lost heart as a result of the death of the prince’s wife. With his stoic interpretation he serves the idealisation of the two main characters of the events, Prince Gábor Bethlen and Zsuzsanna Károlyi. Only the wise or the heroic soul can overcome the changes of fortune, armoured with patience and constancy, since he/she recognises the balancing divine power in the changes. The second part of the thesis reconstructs the events and the ceremony of the funeral, reviewing the sermons, speeches, and funeral poems in the order of their performance. It recollects the real circumstances behind the texts, presenting the biographical details of the death of Zsuzsanna Károlyi. These circumstances served as the topic of the praises, especially the two speeches of István Geleji Katona. This chapter deals with the preparations, the ceremony itself, and the rhetorical methods used during the funeral. The chapter also surveys the content, features, and structure of the sermons, Latin speeches, and funeral poems. The proportion of the classical rhetorical methods which are apt to convince and evoke emotions was changed and thus the sermon turned into a new direction from the original structure of a didascolicon into a laudatio and a deliberativum. The funeral poems present Zsuzsanna Károlyi’s immortality using the figures from the ancient Graeco-Roman mythology. Their structure is similar, the Olympic gods or the muses praise the lady, lamenting her fate before her apotheosis. The third part contains the detailed rhetorical analysis of Geleji Katona’s two Latin-language speeches with an introduction about the rhetorical principles of Geleji Katona. The introduction deals with the distinctive features of the demonstrativum, the funeral sermon, based on the rhetoric of Melanchton and Vossius. Both authors highlight the affectus as the aim of the genus of the sermon. The analysis of the second sermon compares the text with other rhetorical texts, poems, and speeches, that affected Geleji Katona’s sermon. The orator did not use the commonplaces of the Latin sermons. He compared the fate of the prince’s wife with the Sun and the ecliptic. He refers to the geocentric worldview, in which the Sun is placed in the middle of the order of nine planets, as the fifth. The figures of speech and scientifically based astronomical knowledge strongly differ from the typical funeral sermons. The reason is that the speaker wanted to affect the emotions of his listeners, so he chose the Sun as most sublime comparative subject. The closing chapter of the dissertation deals with the relationship between the genres of the funeral sermon and the speech, given that both shares the same aim and reciting methods. The texts surveyed here are excerpts from Keckermann’s Rhetorica Ecclesiastica and sermons by István Milotai Nyilas.