Dolgozatomban a görög nusz (értelem, ész, esetleg szellem) kifejezés főbb lélekfilozófiai és teológiai alkalmazásait igyekszem áttekinteni a szó etimológiájával kapcsolatos elképzelések felől kiindulva Homéroszon, a preszókratikus filozófián, majd Platón és Arisztotelész egyes írásain keresztül a középplatonizmus és az apologéták koráig. A középplatonizmus időszakából pedig Alexandriai Philón, Plutarkhosz, Numéniosz és Albinosz (Alkinoosz), illetve a kortárs platonikus filozófia által erőteljesen befolyásolt Jusztinosz apologéta munkásságát emelem ki. E Homérosztól Jusztinoszig ívelő mintegy ezer esztendő tanulmányozása alapvetően három részre tagolja munkámat. Az első részben a dolgozatom középpontjában álló középplatonikus, illetőleg jusztinoszi nusz-metafizika irodalmi és filozófiai előzményeit tekintem át a téma nagyságára való tekintettel természetesen a teljesség igénye nélkül, kizárólag a nusz jelentésfejlődésének főbb állomásaira, illetőleg azok egyes reprezentatív figuráira összpontosítva. Ennélfogva nem tanulmányozom a korai időszakból például Epikharmosz vagy Philolaosz egyes töredékeit, valamint hasonlóképpen nem fér bele ebbe a munkába a római kor Arisztotelész recepcióját meghatározó exoterikus Arisztotelész iratok, illetve a kortárs Platón-képet döntően befolyásoló Xenokratész-fragmentumok tanulmányozása, miként más egyéb szóba jöhető szövegeké sem. A hellénizmus időszakát illetően beérem egy rövid alfejezettel Alexandriai Philón kapcsán, melyben a sztoikus lélektan mondanivalómat feltétlenül érintő néhány jellegzetes vonását emelem ki. Munkám második nagyobb egységében a középplatonikus filozófia terrénumán belül elemzem a nusz lélekfilozófiai-antropológiai és teológiai alkalmazásait. A nusz középplatonikus jelentésárnyalatainak kimerítő tanulmányozása szintén messze meghaladta volna jelen munkám kereteit, ezért kénytelen voltam beérni azzal, hogy csupán az első és második század néhány olyan reprezentatív alakjánál tanulmányozzam a nusz korabeli jelentését, akiknél a szóban forgó kifejezés vélhetően nem csupán valamely filozófiai iskola doktrínáihoz fűződő közhelyeket fejez ki, hanem jelentősebb szerepet is játszik. Ennélfogva a peripatetikus és sztoikus hagyománnyal szemben meglehetősen elutasító gondolkodók közül Plutarkhoszt és Numénioszt, a különböző irányzatok között egyeztetni igyekvők közül pedig Albinoszt (Alkinoosz) emelem ki, továbbá szót ejtek még Alexandriai Philónról is, aki ugyan szigorú értelemben véve nem tartozott a görög filozófiai tradícióhoz, ám sajátos eklekticizmusa révén rászolgált arra, hogy behatóbb vizsgálatnak vessem alá. Végül dolgozatom harmadik részében figyelmem görög filozófiai hagyomány és bibliai kinyilatkoztatás találkozására irányul Jusztinosz apologéta töredékesen ránk maradt munkásságában. Ebből a szempontból esetleg mások is szóba jöhettek volna, mint például Alexandriai Kelemen, ám Jusztinosz öregemberrel folytatott híres tengerparti beszélgetésénél keresve sem találhattam volna frappánsabb illusztrációt platonikus filozófia és kereszténység egyetlen fogalmon belül történő ütköztetésére. Másfelől Kelemen olyan szervesen illeszkedik az alexandriai hagyományba, hogy alaposabb elemzése óhatatlanul sodort volna Órigenész, illetőleg a neoplatonikus filozófia tanulmányozásának irányába, amely azonban teljesen más dimenzióba helyezte volna munkámat. Ezért Jusztinosz magányos alakja számomra sokkal alkalmasabbnak tűnt görög filozófiai hagyomány és bibliai kinyilatkoztatás találkozásának ábrázolására. Munkám e harmadik nagyobb egységét végül rövid kitekintéssel zárom a patrisztika irodalmára.