A népábrázoló írások esetében az egyik legfontosabb kérdés az ábrázolt társadalmi réteghez való közelítés perspektívája, iránya, vagyis az, hogy az ábrázolásnak kizárólag tárgya, vagy esetleg alanya is a bemutatni kívánt paraszti réteg. Vizsgálódásaim során ezzel kapcsolatosan arra a következtetésre jutottam, hogy a népábrázolás tradíciójának fő vonalához tartozó művek esetében – s ez igaz lesz Jotuni, Kianto, Kallas és Sillanpää prózájára is – az ábrázolt paraszti réteghez való közelítés alapvetően megértő, ám e közelítés iránya az e rétegtől eltávolodott, illetve bizonyos távolságban lévő értelmiség szemszöge felől értendő. Ezekben az írásokban az elbeszélő olvasóját is az értelmiség köréből valónak gondolja, akinek idegen e paraszti környezet. E beszédhelyzet következménye a narrátor hangsúlyos jelenléte az elbeszélésben. Ez elsődlegesen a narrátornak abban a törekvésében mutatkozik meg, hogy irányítani akarja teremtett közönsége figyelmét, így a tényleges olvasó számára is kijelöli az értelmezés lehetséges irányát. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozom, hogy a finn társadalom alapvetően agrártársadalom, mely viszonylag kis számú és főként fiatal művelt, értelmiségi réteggel rendelkezik a XX. század első harmadában, így valójában csaknem minden írói világ élményi hátterében e falusi parasztság élete áll. Ebből következően e társadalmi réteget ábrázolva az értelmiség saját gyökereit, kultúrájának alapját vizsgálja. Ebből a gondolatból kiindulva értelmezhetjük e paraszti réteg emberi értékeinek hangsúlyozását is, hiszen ennek bizonyítása csak annak szükséges, aki e rétegtől már eltávolodott, azt kívülről képes szemlélni. A paraszti réteg megjelenését tekintve e népábrázoló írásokról megállapítható, hogy Runeberg korában egészen a XIX. század utolsó harmadáig a szegényparaszti réteg csak az irodalmi művek mellékszereplője, hiszen Runeberg is még jórészt az önállóan gazdálkodó paraszt képét rajzolja meg. Ez a kép gyökeresen a XX. században változik meg, amikor az ábrázolás tárgya főként a legszegényebb, legkiszolgáltatottabb paraszti réteg lesz, a társadalmi hierarchia alján elfoglalt helyének, életmódjának bemutatása. Ezt indokolja, hogy a századelő egyik legfontosabb kérdése az 1918-as bérlőtörvényig a zsellér- vagy bérlőkérdés, amely hangot kap az irodalomban. Az elemzett regények tanúsága szerint a XIX. században kezdődő népábrázoló hagyomány – ami tulajdonképpen a finn irodalom fő irányvonalát jelenti – a XX. század első felében is tovább él, bár a témához, illetve az ábrázolás tárgyához, azaz a parasztsághoz való közelítésben, az egyes művek poétikai megformáltságában, stílusválasztásában jelentős eltérések tapasztalhatók. Kiantótól Sillanpää felé haladva egyre világosabban megmutatkozik, hogy a regények egyre kevésbé akarnak tanító célzatúak lenni, sokkal inkább az egyéni sorsok bemutatása válik fontossá számukra. Ezzel kapcsolatban bizonyos fokozatosság is felfedezhető az elemzett regények között. Az aktuális politikai eseményekkel leginkább A vörös vonal tart rokonságot, amely voltaképpen az első parlamenti választások szemléltetéseként is értelmezhető. Ebből következően egyfajta tanító célzatosság érvényesülése ebben az esetben mégis megfigyelhető, amennyiben egyéni sorsok bemutatása révén kívánja a regény felhívni a figyelmet egy társadalmi réteg kiszolgáltatottságára, szociális helyzetére, illetve a hatalom birtokosainak önző magatartására. A Ryysyrannan Jooseppi története már kevésbé kötődik a regény hátteréül szolgáló időszerű politikai eseményekhez, sokkal inkább a szegényparasztságnak mint társadalmi rétegnek az életformája, életminősége válik fontossá benne. Megfigyelhető azonban, hogy ezen életforma szintén egyéni sorsokban tárul fel, s ilyenformán a regény az egyén boldogulásának lehetőségeit vizsgálja a paraszti közegben. A regények elbeszélője értelmiségi olvasót feltételezve itt sem mond le bizonyos fokú didaktikus célzat érvényesítéséről, amit azonban a komikus, szatirikus megvilágítás némiképp ellensúlyoz. Mindkét Kianto-regényben szembetűnő egyfajta kritikai attitűd érvényesítése. Ez a kritika közvetlenül érinti a hatalom birtokosait a paraszti réteghez való viszonyuk kapcsán, e paraszti réteg szellemi készületlenségét, illetve közvetve az értelmiséget (A vörös vonal esetében a politizáló értelmiséget), hiszen a kor elvárása szerint az ő feladatuk volna az alsóbb néprétegek életminőségének javítása. Ez a tendencia érvényesülni látszik Joel Lehtonen említett regényében is, ám itt a parasztság szellemi készületlenségének kritikája kiegészül az életben való céltalanság, érdektelenség bírálatával, ami lehetetlenné teszi a segítő szándékú közeledés érvényesülését. E regények célzatossága abban érezhető leginkább, hogy hangsúlyozottan az értelmiségnek szólnak, figyelmeztetvén őket a szegényparasztság szociális körülményeinek javítására. Az értelmiséget érintő kritika még közvetettebben jelentkezik Nyman alakjával kapcsolatban, ám itt a tisztelendőnek a parasztság felé irányuló segítő szándékú közeledése feledteti az olvasóval annak a jellegzetes értelmiségi alaknak a bírálatát, aki képtelen saját életének irányítására, csavargó életmódot folytat, következésképp a parasztság szociális körülményeinek javítására is képtelen. Jotuni elbeszélése esetében jól látható, hogyan épül föl egyéni sorsok összekapcsolásából egy közösség életformája, mibenléte. A közelítés iránya meghatározó: az egyénen keresztül jutunk el a közösségig, illetve az egyéni sorsokból következtethetünk a közösségre. Ez azt jelenti, hogy belülről tárul föl az életforma, ami közvetlenebbé teszi a bemutatást. Fontos megjegyeznünk, hogy a XX. századi népábrázoló regények esetében az egyéni sorsok minden esetben lényegiek, mivel az írók az egyén érvényesülési lehetőségein keresztül kívánják meghatározni e paraszti életformát. Ez a törekvés a legtisztábban A farkasmenyasszony Aalója esetében figyelhető meg, mivel e kisregény már egyáltalán nem kapcsolódik időszerű politikai eseményekhez, nem érvényesít semmiféle nevelő célzatot, sőt még a parasztság mint társadalmi réteg sem válik mérvadóvá a regény értékrendszerében. Egyén és közösség viszonya, illetve az individuum kiteljesedési lehetőségei lesznek itt fontosak, a közösség összetétele másodlagos csupán, vagyis a parasztság csak háttérként van jelen. Aalo a farkas létformájában találja meg a kiteljesedés lehetőségét. Kallas az ember ősi archetípusát keresi az ő alakjában, miközben magát a történetet mitikus perspektívába helyezi. Az egyén közösséggel szembeni elsődlegességének tekintetében A farkasmenyasszonnyal szoros rokonságot mutat a Sillanpää-regény, ám ott a parasztság társadalmi vonatkozása Kustaa Salmelus alakja kapcsán ismét meghatározó lesz. Silja életének tárgyalásakor azonban a közösség – jelenvalóságától eltekintve – szinte lényegtelenné válik, kizárólag Silja természettel egybeforrt élete kerül a középpontba. A paraszti réteg mint közösség meghatározása talán ebben az esetben marad leginkább háttérben, hiszen itt az ember természetbe ágyazottságának gondolata válik a megformálás alapeszményévé. Az egyén mellett a természet is főszereplő lesz, e kettő összetartozása, az embernek a természetben való kiteljesedése adja a történet magját. A társadalmi, politikai változások kínálta téma tehát nem uralja a népábrázoló prózai művek egészét, bár teljesen eltávolodni ettől, archaikus krónikastílust teremtve csak Kallas tud. Közös jellemzőjük e regényeknek, hogy a paraszt főszereplőként jelenik meg bennük, s jórészt társadalmi kategóriaként határozódik meg. Az elemzett regények alapján elmondható, hogy a XX. századi népábrázolás elsősorban a szegényparaszti rétegre összpontosítja figyelmét. Egyeseket e közösség társadalmi vonatkozása érdekel (Kianto, a Sillanpää – a Kustaa Salmelus sorsát bemutató fejezet), másokat a közösség mibenléte (Jotuni) vagy abban az egyén szerepe (Kallas), megint mások pedig a történet kereteként használják a paraszti miliőt (Sillanpää – a Silja életéről szóló fejezet). Választásom e regényeket illetően nem jelenti azt, hogy az egyes poétikai kategóriákat kizárólag a dolgozatban tárgyalt művek képviselik, sokkal inkább igaz az, hogy a kategória jellemzőit az adott regényben vélem egységesen megvalósulni. The goal of the dissertation is to present the survival of the tradition of representation of people developed by writers of the intellectual class in the first three decades of the XX. Century. To reach the goal some poetically analysed novels are presented in the dissertation. The change in the social, political circumstances, and the uncertainty in the social status of the poorer class of people generated some change in the tradition of representation of people in the XX.century. This change affected the stucture of themes of the related works, the approach to the represented social classes in these works, the attitude of narrator and the poetical formation. So-called carrying on polemics in relationship with idealistic representation started in the XIX.century, and continued and became more forceful in the XX.century. The endeavour became general to describe a real picture of social, political and life circumstances of the peasants. It can be stated that the novels of representation of people of the examined period have close relationships with the realistic prose. Those works strongly criticises the society and often deal with the relationship between entity and society or community, and with the description of power and human values. These works provides pictures of the social situation of peasants mainly in the framework of actual historical-political events in the first two decades of the century. In the study the novels by Ilmari Kianto are considered as possible alterations of the representation of people in the chosen period of time (Punainen viiva - A vörös vonal, 1909; Ryysyrannan Jooseppi - Rongyosparti József, 1924). The novels by Kianto have close relationships with political and social happenings of the age, and meet with the criterions of the social novel type that normally focuses on a social conflict. The narrators of the novels assuming intellectual readers try to bring didactic purpose to bear on, which is counteracted by the comic, satiric viewpoint. It is The red line that has got the closest relationship with the actual political events. This novel can be considered as the presentation of the first parliamentary election. The story rather focuses on the way of life and standard of living of the poor peasants as a social class. At the same time we can realise that entities’ lots by which the novel presents the entities’ options to live in a social area of peasants reveal the way of life. In both novels by Kianto we find a kind of critical attitude that is direct towards the class possessing power because of their approach to the peasants, which is also criticised as being an illiterate class. These novels have indirect criticism of the intellectual class of the age (for the Red line it is a criticism of the intellectual class participating in politics) since they were expected to improve the quality of life of lower class people in those times. It is important to highlight that entities’ lots always dominate for the novels representing people in the XX.century, since writers use entities’ options to live in order to represent the peasant way of life. The approach in the novel by Maria Jotuni (Arkielämää - Hétköznapok, 1909) is similar to those by Kianto as it relates to the issues of the age, although there is no relationship with actual social and political events. It is rather related to the effects of these changes on a peasant community. The novel by Jotuni is an original one because it gives a detailed description of the weekdays of a master-house to reveal the norms and values of the community. The direction of the approach is decisive because we get to the level of community by through the entities’ lots. It reveals the way of life from inside, which makes the representation more direct. Aino Kallas and F. E. Sillanpää’s selected novels have different relationships with the tradition of representation of people compared to the former ones. Their novels do not focus on description of the social circumstances of the peasant class but entity dominates rather than the community. Nevertheless they also reveal the essence of the peasant community through the formation of the selected personalities in the novels. In the short novel by Kallas (Sudenmorsian - A farkasmenyasszony, 1928) the hero’s individuality dominates by the deliberation of the options of the entity’s perfection, which is put in the village circumstances. Aalo considers the life form of a wolf as the option for perfection. Kallas looks for the ancient type of man, putting the story itself into mythical perspective. In my opinion the later written novel by Sillanpää (Nuorena nukkunut - Silja, 1931) represents a new variation of the representation of people. It brings change into the approach to the relationships between man and nature by its nature approach. The description of the peasant class as a community stays in the background because the idea of the man embedded in the nature is the basic theory of the representation. The relationship between them, the perfection of the man in the nature provides the core of the story. Common feature of the novels is the peasant being the hero that is described as a social category in most cases. As we take the novels from Kianto to Sillanpaa, the dynamics becomes clearer, showing less didactic purpose and the representation of entities’ lots becomes more dominant. For the writings of representation of people it is important what perspective and direction of the approach are used to represent the social class. The question is that the peasant class is only objective or also subjective to the representation. I found that for the main writings about traditional representation of people, that is also true for prose, the approach to the represented peasant class is basically liberal, but the approach is from the viewpoint of the intellectual class that is drawn off the peasant class. Through the selected novels I also examined how the created world of the finish writings are embedded in the nature, the relationship between man and nature, and the role of description in the XX.century compared to the realistic novels in the 1880’s. I also examined the type of hero and character drawing in the novels, the relationship between the position of the narrator and focalisation, and the rhetorical structure of the text.