Összefoglalás

Hovánszki Mária

„HOGY KEZDHESSEK ÉNEKEMBE…” AVAGY CSOKONAI ÉS A 18. SZÁZAD VÉGÉNEK ÉRZÉKENY ÉNEKELT DALKÖLTÉSZETE

Az értekezésben Csokonai énekelt poézisének interpretálásán keresztül az irodalomtudomány számára eredendően problematikus énekelt lírának a 18–19. századforduló irodalmában betöltött szerepét, miértjét, mikéntjét tárom fel. Bár az énekelt költészet, illetve a vokális zene szöveg és dallam együttélése miatt egyaránt tartozik a zene- és az irodalomtudományhoz, azaz mindig pluridiszcilpináris jellegű marad, az hogy egy darabot az énekelt költészethez vagy a vokális zenéhez számítunk, alapvetően meghatározza szemléletmódunkat és módszertanunkat. Éppen ezért, mivel az énekelt költészetet elsősorban az irodalom-, és nem a zenetörténet részének tekintem, a korabeli dallamok leírásával, értelmezésével (esetleg bizonyos zenetudományi módszerek bevonásával) is a dalok irodalomtörténeti hatását vizsgálom, illetve az énekeknek a korabeli literatúrában betöltött szerepét interpretálom. A disszertáció tehát egyrészt Csokonai énekelt költészetének teljes körű feltárására és értelmezésére tesz kísérletet, másrészt ehhez kapcsolódóan a korabeli magyar nyelvű érzékeny énekelt dalköltészet poétikai, metrikai és kultúrtörténeti mibenlétét tárgyalja. Az első részben, mintegy előkészítve a Csokonai érzékeny dalköltészetével foglalkozó fejezetet, a korabeli magyar nyelvű érzékeny énekelt dalköltészet sajátos jellegét és helyzetét tárom fel. A 18. század végének elit énekelt poézise műfaji törekvéseit tekintve mindenképp irodalomtörténetünk egyedülálló jelensége, ami időben körülbelül az 1770-es évektől az 1810-es évekig tartott. Az 1780-as évektől hazánkban is fokozatosan tért hódító érzékeny dalköltészet ugyanis mind esztétikai tudatosságában, mind határozott célelvűségében élesen elválik egyrészt a popularitás nótavilágától, másrészt „fentebb stílű” közvetlen elődjétől, a Faludi és Amade lírájával jellemezhető gáláns, rokokó énekköltészettől. Mivel az énekelt dalok lényegéről, irányzatosságáról, az irodalomban, illetve a társas összejöveteleken betöltött szerepéről elsősorban a szerzői szándékok tájékoztatnak bennünket, amellett, hogy elengedhetetlen volt a műfajról vallott korabeli elméleti elszólások és alkotástechnikai leírások bevonása az értelmezésbe, rendkívül fontossá vált az intencionális olvasat. Mivel a muzsikáról, énekről való leírások rendszerint az általános esztétikai fejtegetéseik részét képezték, elsődlegesen a korabeli esztétikai diskurzus bevonásával értelmeztem zene és irodalom kapcsolódási pontja mentén a darabokat. A daléneklés a 18. század végén mindenekelőtt olyan társasági divat volt, amit énekelhető darabok írásával a literátorok egyrészt kénytelenek voltak „kiszolgálni”, másrészt verseik könnyebb terjesztése miatt ők maguk is megpróbálták kihasználni ezt a befogadói magatartást. Ebből adódott a „műfaj” kanonizációs kényszere, a lyrica éneklő műnemi-műfaji rendszerezésének, illetve a műfaji kánonba való beemelésének az igénye, amit egyrészt az antik-humanitas és a korabeli nyugat-európai műfajpoétikák (Baumgarten, Eschenburg, Sulzer) nyomán, másrészt a tudós hazafiság beszédpozíciójából tettek meg. A 18. századi magyar művelődési viszonyokból következett, hogy az utile et dulce hagyományához kapcsolódva mindkét kanonizáciás „módszer” az éneklés társadalmi hasznosságát hangsúlyozta. A Nyugat-Európában a műfaj kibontakozásául és felvirágzásául szolgáló ama eszmetörténeti háttér, ami az éneklést azért tartotta a társiasság egyik fő megnyilvánulási formájának, mert az a gentleman-eszményt, azaz az ember kiteljesedését szolgáló paideia részét képezte, hazánkban csak az 1810–20-as évektől gazdagította a műfaj kanonizációs lehetőségeit. A dalok éneklése a 18. század végén még „csak” ama divat volt, ami a Nyugat-Európában meglévő eszmetörténeti háttér nélkül árasztotta el a magyar literatúrát és művelődést. Bár a sokféle irányultság és kapcsolatrendszer nehezíti meg a „műfaj” koherens értelmezését, az érzékeny dalköltészetet elsődlegesen a horatiusi „utile et dulce” maximához kapcsolódóan a korabeli gondolkodást minden szinten átható hasznosság-elv felől ragadtam meg. Ebből az aspektusból nyilvánvalóvá vált, hogy az énekelt érzékeny dalköltészet annak ellenére, hogy látszólag az önelvű esztétikum megvalósítására tört (szerelmi téma, szív elérzékenyítése), valójában a 18. században mindent átfogó hasznosság-elv egyik megnyilatkozása volt. A dolgozat második fejezete az elsőhöz szorosan kapcsolódva, de attól mégis teljesen elkülönülve az énekelt költészet gyakorlati megvalósulásából származó versújítást járja körül. Eme rész megértéséhez már szükséges némi zeneelméleti háttértudás, illetve az a dalok strukturális elemzésében előzetes zenei ismeretei nagyban segíthetik a mindenkori befogadót. Nézetem szerint az újabb, ritmikus műdalok fordítása, illetve a divatos nyugati dallamokra való szövegírás egyik fő inspirálója volt a verselési rendszerünk megújulásának, és az úgynevezett kétszeres, vagy nyugat-európai verselés kialakulása, amit a korban Ráday-nemnek is neveztek, kétségtelenül a nyugat-európai műdalok fordításának is köszönhető. Eme részben a verstanban eddig mellőzött énekelt dalok prozódiai leírását a korabeli elméleti elszólásokkal együtt vizsgálva egészen új aspektusból közelítek a versújításhoz, és az érzékeny énekelt dalköltészetben a magyar nyelvű nyugat-európai és szimultán versrendszer eredetének egy újabb lehetséges forrására mutatok rá. Végül, a harmadik és negyedik fejezetben, Csokonai énekelt költészetének feltárására és értelmezésére tettem kísérletet. Mivel Csokonai énekelt poézise mind anyagát, mind célzatosságát, mind használatát tekintve rendkívül heterogén és bonyolult, a téma viszonylag széles társadalom- és poétikai háttértörténet megrajzolását követelte meg. Csokonai dalköltészetének szinkron metszete ugyanis olyan egyidejű egyidejűtlenségeket mutat, amelyek a korszak beható tanulmányozása nélkül érthetetlen, összefüggéstelen, sőt esetleges jelenségeknek tűnnek. A pajzán, populáris énekköltészeti hagyományokat folytató dalok mellett (amilyenek pl. a Karnyóné vagy a Cultura dalbetétei) természetesen vannak jelen a barokk reprezentáns, políciával áthatott köszöntők, és a nyugatról „importált” érzékeny dalköltészet darabjai. A különböző irányokat azonban Csokonai pragmatikus gondolkodása olyan szorosan összetartja, hogy az érzékeny énekelt dalköltészethez hasonlóan a költő egész énekelt költészetét az „utile” felől közelítettem meg, azaz a dalok felhasználásának célzatosságát állítottam a középpontba. Emellett bizonyos esetekben dallam és szöveg együttes olvasásmódja is nem várt felfedezésekhez juttatott. Többek között eddig egyértelműnek olvasott művek értelmezését kérdőjelezte meg, vagy azokat az éppen egymásnak ellentmondó interpretációkat egységesítette, melyek többnyire csak a forma és a tartalom között fennálló látszólagos oppozícióból fakadtak (A’ Reményhez). A disszertáció negyedik fejezetével az előző fejezetekben írtakat támasztottam alá. Ez tulajdonképpen egy olyan adattár, amiben Csokonai énekelt költeményeinek összes feltárt darabját sorolom fel alfabetikus rendben, és egyrészt minden dalról/énekről egy rövid műfaji, keletkezéstörténeti leírást adok, másrészt szöveg és dallam szerkezetét összehasonlítva az adott darab felépítését mutatom be táblázatba szerkesztve. Mivel a dalok forrásai egy korábbi tanulmányban már megjelentek, az értekezésben (hely hiányában) csak azt az egyetlen általam kiválasztott forrást nevezem meg, aminek a szerkezetét összevetettem a szövegével, és aminek a kottáját is mellékeltem. A dolgozatot tehát egy olyan közel hatvan oldalas kottamelléklet zárja, amiben néhány darab most került először közlésre, illetve amely néhány darabjának modern átirata az én értelmezésemben olvasható. Abstract

Maria Hovánszki

”Let me start my song…” or Csokonai and the sentimental sung lyric poetry of the end of the 18th century

In the dissertation I reveal the role, purposes and appearance of the sung lyrics, which is inherently problematic for the literary science, in the literature of the end of the 18th century through the interpretation of the sung poetry of Csokonai. Although the sung poetry and the vocal music respectively belongs both to the musical and literary sciences in consequence of the coexistence of the text and the tune, so its character always remains pluridisciplinary, the fact that a certain piece is regarded as belonging to the sung poetry or the vocal music, fundamentally determines our ways of approach and methodology. As I regard the sung poetry as part of the history of literature and not that of the history of music, I examine the literature-historical effects of songs and their role in the contemporary literature, respectively, even by the description and interpretation of contemporary tunes (casually with the involvement of certain methods of the musical science). The dissertation makes an attempt for the exhaustive revelation and interpretation of the sung poetry of Csokonai and, in connection with the former, to discuss the poetical, metrical and culture historical characteristics of the contemporary Hungarian sentimental sung lyrics. In the first part, as a preparation for the chapter dealing with “art song” poetry of Csokonai, I reveal the specific character and position of the Hungarian sentimental sung lyric poetry. Concerning its ambitions of genre the elite sung poetry of the end of the 18th century is a unique phenomenon of our history of literature which lasted from about the 1770-ies to the 1810-ies. The sentimental songs, step by step gaining ground after the 1780-ies, detaches itself in a clear cut way both from the popular world of songs and its „higher style” predecessor, the gallant poetry characterized by the lyre of Faludi and Amade both in its aesthetical consciousness and definite orientation in principle. About the character, the essence of the sung songs in literature or its role in society, we are informed firstly by the intention of the authors. Therefore it was indispensable to include the uttering, declarations of those times about the genre into the dissertation and the intentional reading became very important. As the descriptions about music usually form a part of the general aesthetical analysis, I interpret the pieces along the interconnection points of music and literature in the first instance by the implication of the contemporary aesthetical discourse. Singing songs was a societal fashion at the end of the 18th century in Hungary, which the literary men were forced to „serve” by writing pieces proper for singing, but on the other hand they themselves tried to make use of this attitude of acceptance for the sake of the easier diffusion of their poems. A consequence of this situation was the pressure for canonization of the „genre”, a claim for the systematization of the singing department and genre of lyrics and the demand for its incorporation into the canon of the genre which was done partly on the basis of the antique humanity and contemporary western-European genre poetics (Baumgarten, Eschenburg, Sulzer), partly from the position of discourse of the scholarly patriotism. It resulted of the cultural conditions of 18th century that both canonization „methods”, in connection with the tradition of the utile et dulce, put a stress on the societal conduciveness of singing. In our country the background of the history of ideas, which served the development and thriving of the genre and regarded the singing as one of the main manifestations of sociability in Western-Europe, because it constituted the gentleman ideal, that is a part of paideia serving the evolvement of the human being, contributed to the canonization possibilities only after the years of 1810–1820. In its original form the singing of songs was a pure fashion, which flooded the Hungarian literature and culture without the background of the history of ideas existing in Western-Europe. Although the many kinds of orientation and system of contexts make the coherent interpretation of the „genre” difficult, I approach the sentimental song poetry from the direction of the principle of conduciveness, which – in connection to the „utile et dulce” maxim of Horatius – permeated all levels of contemporary thinking. From this point of view it became obvious that the sung lyric poetry, in its reality, was a manifestation of the all embracing conduciveness idea of the 18th century as opposed to its apparent efforts to realize its inherent aesthetic (the topic of love, the melting mood of the heart). The second chapter of the dissertation is dealing with the neologism in the verses originating from the practical realization of the sung poetry in close connection to chapter one. To understand this part, in opposition to the first one, the background knowledge of the theory of music is actually needed, or rather the previous musical knowledge can greatly help the everyday recipients in the structural analysis of the songs. According to my view the translation of the newer, rhythmic art songs and the verses written on fashionable western tunes were the inspiring factors of the renaissance of our system of poesy. The development of the so called double or west-European poesy, which in its age was called also the “Ráday-nem”, was, without doubt, the consequence of translating west-European Lieds. Not in the last place my aim with this strictly prosodic part was to expose an other possible source of the origin of west-European and simultaneous system of poesy in the Hungarian language. Finally the third and fourth chapters are dealing with the revealing and interpretation of the sung poetry of Csokonai. As the material, intents and uses of the sung poetry of Csokonai are extraordinary heterogeneous and complicated, the issue required the description of a relatively wide background story on society and poetry. Namely a synchronous crossection of the lyrics of Csokonai shows such coexisting dissimultaneities, which seem ununderstandable, incoherent, moreover casual phenomena without a profound study of the era. Apart the lieds continuing the traditions of the picant, popular manner (like the song insertions of Karnyóné or of the Cultura) the polite praising speeches of the representative baroque style are present in a natural way as the pieces of the sentimental songs too, imported from the west. These different styles are held together as tight by the pragmatic way of thinking of Csokonai, that like in the case of the sentimental art songs, it seemed here too practical to approach the whole sung poetry of him from the „utile”. In addition to that the simultaneous reading of the tune and the text also led unexpected discoveries. Among others it questioned the interpretation of works regarded till now as unambiguous, or unified the contradictory interpretations originated in many cases from the seeming opposition between the content and form. By the fourth chapter of the dissertation I support the statements of the previous ones. This is basically a collection of data, which contains all the known pieces of the sung poetry of Csokonai in alphabetic order and I give a short description concerning the genre and the history of its birth and show the construction of the given Lied by comparing the structure of the text and the tune in the form of a spreadsheet. As the sources of the Lieds were published earlier, in this dissertation (for sparing the space) I name only the one selected source, the structure of which I compared to the text. In these cases I attached the music, too. So the dissertation is completed by a 60 page long attachment of music containing the first publication of some pieces and the modern transcription of some others in my interpretation.