A Kárpát-medencében évszázadok óta együtt élő népek közül egyelőre a magyar és a szlovák nemzet került abba a helyzetbe, hogy 2004-ben egyszerre lettek tagjai egy olyan közösségnek, amely a világ egyik legerősebb politikai-gazdasági-társadalmi centruma. Mintegy folytathatnák több évtizedes megszakítottság után eredeti, ezer éves történelmüket, illetve mostantól kezdve – elismerve 1918 óta létező állami különállásukat – egyenrangú partnerekként együttműködve munkálkodhatnának jobb, szabadabb, megértőbb társadalmak, nemzetek, országok megvalósításán. A dolgozat a csatlakozás utáni történelmi „pillanatról” készít gyorsfényképet, hogy megörökítse a jelent. Végül is egy nagy történelmi kérdés merül föl valamennyi csatlakozó ország, köztük a dolgozat tulajdonképpeni tárgyát képező Szlovákia előtt is: vajon állandósulnak-e a nyugati országokhoz mérten közismerten meglévő és egymás közötti kapcsolataikban is kimutatható különbségeik, aszimmetriáik, vagy az együttműködés során fokozatosan hasonulni fognak egymáshoz, szimmetrikus struktúrák jönnek létre, rájuk épülő, fokozatosan kifejlődő azonos/hasonló beltartalommal? Azaz sikeres lesz-e a fölzárkózás, a mintakövetés és megszűnik-e a sok évszázados fejlettségbeli különbség, egyenlőtlenség a nyugat-európai és a kelet-közép-európai országok között? Az általános, minden csatlakozó országot érintő kérdés mellett létezik egy közvetlenül minket, a szomszédos két országot érintő kérdés is. Vajon milyen erős marad a határok elválasztó szerepe? Vajon csak a határok léte miatt van elszigetelődés a két ország között? A politikai és a gazdasági keretek hasonlóvá válásával, a határok felszámolódásával újból feléled a korábbi gazdasági, kulturális vérkeringés a két ország között? Szabadon fognak alakulni, azaz emberi-lakossági igények szerint fognak alakulni a gazdasági-társadalmi együttműködés lehetséges kereteiként működő régiók? A mindennapi emberi kapcsolatok tényleg „határtalanná” válnak?