A koronavírus világjárvány idején bezárásra készült múzeumok világszerte jelentős mértékben növelték digitális tevékenységület. A klasszikus múzeumi funkciók maradéktalan érvényesítésének missziója és a bizonytalan kilátások arra ösztönözték a múzeumokat, hogy munkájukat és közszolgálati, közgyűjteményi szerepüket az egyetlen rendelkezésre álló nyilvános térben, a világhálón tegyék bárki számára megtapasztalhatóvá. A jelen értekezés a digitális antropológia módszereivel feltárja ezt a rendkívül gyorsan lejátszódó folyamatot és azokat az analóg és digitális előzményeket, amelyek lehetővé tették a gyors online átállást, továbbá dokumentálja, miként kezdtek az eleinte jellemzően kezdetleges megoldások professzionálisabbá válni. A kutatás szándéka, hogy a világháló kulcsfogalmaira, a hipertextualitás, hipermedialitás, interkonnektivitás, interaktivitás, a posztdigitális, disztributív, pervazív múzeum definíciójára építkezve kétirányból bemutassa, miként alakult át a digitális adatokhoz, a digitalizációhoz, az online térhasználathoz, a közösségi médiához való viszony: hogyan változott az ezzel kapcsolatos intézményi gyakorlat Magyarország múzeumaiban a koronavírus világjárvány miatt, miként reagáltak az intézmények közösségei a fejlesztésekre, milyen módon hatottak vissza az újonnan létrejött kölcsönhatások a múzeumi szakemberek szemléletmódjára, valamint a múzeumi tartalmak felhasználóira. A disszertáció a magyar és nemzetközi, a COVID-19 világjárvány hatását rögzítő kérdőíves kutatások összehasonlítása és elemzése mellett egy 2021-ben elvégzett saját, online kérdőíves, 1000 fős látogatókutatásra és 350 fős múzeumi dolgozókat célzó országos kutatásra, valamint az ez alapján legjellegzetesebbnek nevezhető digitális tartalomtípusok elemzésére épül. A kutatás eredményeként megállapítható: a múzeum offline és online terei egyre kevésbé válnak szét, a digitális tartalmak minősége javult, a múzeumi munkatársak digitális kompetenciái fejlődtek, a virtuális és analóg rendszerek kölcsönhatásba kerültek egymással, a felhasználói figyelem érezhetőbb. Ez a szemléletváltás a múzeumi digitalizáció, a digitalizált tartalmak láthatóvá tétele, narratív beágyazása, bemutatása, hasznosítása szempontjából a jövőben gyökeres változást hozhat, megfelelő fenntartói támogatás esetén. /

Museums around the world, which were about to close during the global coronavirus pandemic, have significantly increased their digital activities. The mission to fully implement classical museum functions and the uncertain outlook has encouraged museums to make their work and their role as public services and public collections accessible to all in the only public space available, the World Wide Web. Using the methods of digital anthropology, this thesis explores this extremely rapid process and the analogue and digital antecedents that enabled the rapid transition to the online world, and documents how initially rudimentary solutions began to be professionalised. The research intends to build on key concepts of the web, such as hypertextuality, hypermedia, interconnectivity, interactivity, and the definition of the postdigital, distributive, and pervasive museum, to show from both directions how the relationship to digital data, digitisation, online space use, and social media has been transformed: how did the institutional practices in Hungarian museums change due to the coronavirus pandemic, how did the communities of the institutions react to the developments, how did the newly created interactions affect the attitudes of museum professionals and the users of museum content. The dissertation is based on a comparison and analysis of Hungarian and international survey research on the impact of the COVID-19 pandemic, a personal online survey of 1000 visitors and a nationwide survey of 350 museum staff in 2021, and an analysis based on this of the most characteristic types of digital content. As a result of the research, it can be concluded that there is less and less separation between offline and online spaces of the museum, the quality of digital content has improved, the digital competencies of museum staff have developed, virtual and analogue systems have interacted, and user attention is more noticeable. This change in attitude could bring radical changes in the future in terms of digitisation in museums, in terms of making digital content visible, narratively embedding, presenting and exploiting it, provided that there is adequate support from the funding authorities.