Az IKT-eszközök hatása a tanárok attitűdjeinek változásaira az Észak-Alföld régió vármegyéiben

Abstract

A 21. század információs társadalmában az információ előállítása, feldolgozása és megosztása a társadalmi, gazdasági és oktatási folyamatok meghatározó tényezőjévé vált. Ennek következtében az oktatási rendszerekkel szemben új elvárások fogalmazódtak meg: a tanulóknak nem csupán ismereteket kell elsajátítaniuk, hanem képessé kell válniuk az információk kritikus értelmezésére, rendszerezésére és alkalmazására is. E folyamatban kiemelt szerepet kapnak az információs és kommunikációs technológiák (IKT), amelyek új tanulási környezetek, innovatív módszertani megoldások és személyre szabott tanulási lehetőségek kialakítását teszik lehetővé. A digitális eszközök pedagógiai integrációja azonban csak akkor eredményez valódi minőségi változást, ha azt megfelelő digitális kompetencia, módszertani tudatosság és innováció iránti nyitottság támogatja. A disszertáció célja annak feltárása, hogy a pedagógusok milyen mértékben és milyen pedagógiai célok mentén alkalmazzák az IKT-eszközöket a tanítási-tanulási folyamatban, valamint hogyan alakult digitális eszközhasználatuk, attitűdjük és módszertani szemléletük a COVID–19 világjárvány előtti és utáni időszakban. A kutatás központi elméleti keretét a digitális tőke integrált modellje adja, amely a pedagógusok digitális eszközhasználatát a kompetenciaalapú, strukturális és használati dimenziók, valamint az ezekből kibontakozó pedagógiai hatások összefüggésrendszerében értelmezi. E megközelítés lehetővé teszi annak feltárását, hogy a digitális kompetencia, az intézményi infrastruktúra és a tényleges pedagógiai gyakorlat miként alakítják együttesen a digitális pedagógia eredményességét. A dolgozat elméleti része átfogó módon mutatja be az információ, az adat, az IKT, a digitális írástudás, a digitális kompetencia és a digitális pedagógia fogalmi rendszerét. Külön fejezet foglalkozik a taneszközök fejlődésével, a DigCompEdu keretrendszerrel, valamint a digitális tőke elméletével és dimenzióival. A disszertáció hangsúlyozza, hogy a digitális technológiák oktatási szerepe nem pusztán technológiai, hanem pedagógiai és módszertani kérdés is. Az empirikus kutatás két időpontban, 2019-ben és 2023-ban végzett kérdőíves adatfelvételre épül, összesen 783 pedagógus bevonásával. A vizsgálat a digitális tőke integrált modelljének dimenziói mentén elemezte a pedagógusok digitális kompetenciáját, internethasználati szokásait, intézményi infrastruktúráját, IKT-eszközhasználati gyakorlatát, attitűdjeit és továbbképzési igényeit. Az adatfeldolgozás során leíró statisztikai módszerek, faktoranalízis, egyszempontos varianciaelemzés, Mann–Whitney U-próba és Kruskal–Wallis H-próba kerültek alkalmazásra. Az eredmények azt mutatják, hogy a pedagógusok többsége pozitívan viszonyul az IKT-eszközök oktatási alkalmazásához. A digitális kompetencia, az intézményi infrastruktúra és a pedagógiai attitűdök együttesen alakítják a digitális eszközök tanórai integrációját. A pandémia jelentős mértékben felgyorsította a digitális pedagógiai módszerek elterjedését, ugyanakkor rámutatott a digitális egyenlőtlenségekre, az infrastrukturális hiányosságokra és a módszertani támogatás szükségességére is. A disszertáció tudományos újdonsága abban rejlik, hogy a pedagógusok digitális eszközhasználatát és attitűdjeit a digitális tőke integrált modelljének dimenziói mentén, longitudinális összehasonlításban vizsgálja. Az eredmények hozzájárulnak a digitális pedagógia elméleti és empirikus megalapozásához, valamint iránymutatást nyújtanak a pedagógusképzés, a továbbképzés és az oktatáspolitikai döntéshozatal számára. In the information society of the twenty-first century, the creation, processing, and dissemination of information have become defining features of social, economic, and educational processes. As a result, educational systems face new expectations: learners are required not only to acquire knowledge, but also to develop the ability to critically interpret, organize, and apply information. In this context, Information and Communication Technologies (ICT) play a pivotal role by enabling the creation of new learning environments, innovative methodological solutions, and personalized learning opportunities. However, the pedagogically meaningful integration of digital tools can only lead to genuine qualitative improvement when supported by adequate digital competence, methodological awareness, and openness to innovation. The aim of this dissertation is to explore the extent to which teachers use ICT tools in the teaching and learning process, the pedagogical purposes that guide their application, and the ways in which their digital tool use, attitudes, and methodological approaches changed before and after the COVID-19 pandemic. The central theoretical framework of the study is the integrated model of digital capital, which conceptualizes teachers’ digital practices through the interrelated dimensions of competence-based, structural, and usage-related digital capital, as well as the pedagogical outcomes emerging from their interaction. This framework makes it possible to examine how digital competence, institutional infrastructure, and actual pedagogical practice jointly shape the effectiveness of digital pedagogy. The theoretical section of the dissertation provides a comprehensive overview of the conceptual foundations of information, data, ICT, digital literacy, digital competence, and digital pedagogy. Separate chapters address the historical development of educational tools, the DigCompEdu framework, and the theory and dimensions of digital capital. The dissertation emphasizes that the educational role of digital technologies should be understood not merely as a technological issue, but as a fundamentally pedagogical and methodological one. The empirical study is based on two questionnaire-based data collections conducted in 2019 and 2023, involving a total of 783 teachers. Along the dimensions of the integrated model of digital capital, the study examines teachers’ digital competence, internet use habits, institutional infrastructure, ICT usage practices, attitudes, and professional development needs. Data were analyzed using descriptive statistical methods, factor analysis, one-way analysis of variance (ANOVA), the Mann–Whitney U test, and the Kruskal–Wallis H test. The findings indicate that the majority of teachers hold positive attitudes toward the educational use of ICT. Digital competence, institutional infrastructure, and pedagogical attitudes jointly influence the classroom integration of digital tools. The COVID-19 pandemic significantly accelerated the spread of digital pedagogical methods, while also highlighting persistent digital inequalities, infrastructural shortcomings, and the continuing need for methodological support. The scientific novelty of the dissertation lies in its longitudinal examination of teachers’ digital tool use and attitudes through the dimensions of the integrated model of digital capital. The findings contribute to the theoretical and empirical advancement of digital pedagogy and offer valuable implications for teacher education, in-service professional development, and educational policymaking.