Pestisjárványok orvos- és társadalomtörténeti háttere  a 17–18. századi Magyarországon

Kerekes, Endre László

Pestisjárványok orvos- és társadalomtörténeti háttere a 17–18. századi Magyarországon

dc.contributor.advisor	Tózsa-Rigó, Attila
dc.contributor.author	Kerekes, Endre László
dc.contributor.department	Történelem és néprajz doktori iskola	hu
dc.contributor.submitterdep	Bölcsészettudományi Kar::Történelmi Intézet
dc.date.accessioned	2025-06-06T18:31:48Z
dc.date.available	2025-06-06T18:31:48Z
dc.date.defended	2025-06-20
dc.date.issued	2025
dc.description.abstract	Az értekezés a kora újkori Magyarországon lezajlott pestisjárványokat vizsgálja orvostörténeti és társadalomtörténeti nézőpontból 1634 és 1770 között. Az írás célja, hogy feltérképezze a pestisről szóló korabeli szövegek (orvosi, vallási és laikus források) narratíváit, azok fejlődését, valamint e szövegek tükrében értelmezze a betegség társadalmi és államhatalmi kezelését. A kutatás időkeretét az 1634-es év, az első vizsgált források megjelenése (Samuel Spillenbergertől és Csanaki Mátétól), valamint az 1770-es General Normativum in Re Sanitatis kiadása határozza meg. A disszertáció alkalmazza a braudeli „hosszú időtartam” szemléletét, amely lehetővé teszi a járványokkal kapcsolatos gondolkodásmód és szabályozási stratégiák vizsgálatát. A munka több mint húsz elsődleges forrás (orvosi, vallási és közigazgatási szöveg) szövegközpontú, komparatív elemzésén alapul. Az orvosi források között szerepelnek magyar, erdélyi, német és nyugat-európai szerzők munkái, például Samuel Spillenberger, Pápai Páriz Ferenc, Gömöri Dávid, Paul de Sorbait és William Boghurst. A források alapján kirajzolódik, hogy a korszak orvosi gondolkodását alapvetően a miazmatan uralta, de a kontagionista elmélet is megjelent, gyakran egyfajta „kontagio-miazmista” szintézisként. A pestis kórképének leírásában a források jelentős egyetértést mutatnak a tünetek (pl. láz, bubók, nyirokcsomó-duzzanatok) és a hetedik nap kritikus szerepe tekintetében. A disszertáció kiemelten tárgyalja a prophylaxis (megelőzés) három formáját: politica (közrendi), medica (gyógyászati) és theologica (vallási). A megelőző eljárások között a gyógynövényeken és spekulatív recepteken alapuló szerek, a köztisztasági előírások és a bűnbánatra épülő vallási gyakorlatok egyaránt fontos szerepet kaptak. A curatio vizsgálata során kiderül, hogy bár egységes gyógykezelés nem alakult ki, az orvos szerepe kiemelten fontos volt, sőt, egyes szövegek kötelességként tekintettek az orvosi segítség elfogadására. Megjelenik a pestisoltás gondolata is Weszprémi István munkájában, amely a himlő elleni varioláció mintájára próbálkozott immunizálással. A vallási források, függetlenül felekezeti hovatartozásuktól, a pestist isteni büntetésként értelmezték, amely az emberek bűneire adott válasz. A szövegek egybehangzóan hangsúlyozzák a bűnbánat és hit szerepét a védekezésben. A protestáns nézőpontok gyakran elutasították a járvány elől való menekülést, hivatkozva a predesztinációra. A társadalom- és kormányzattörténeti elemzések a járványügyi szabályozás és a végrehajtó hatalom szerepét vizsgálják. A 18. században az állami fellépés egyre hatékonyabbá vált: országos és regionális szintű rendeletek, például az 1738–1739-es intézkedések révén sikerült fékezni a járványokat. A szabályozások középpontjában az izoláció, a közösségi terek korlátozása és a higiéniai előírások álltak. A társadalom reakciója ambivalens volt: a források beszámolnak félelemről, depresszióról, de proszociális viselkedésről is. A múltbeli viselkedési minták vizsgálata lehetőséget ad párhuzamok megvonására a modern járványokkal szembeni társadalmi válaszokkal. Összegzésként kijelenthető, hogy a disszertáció nóvuma az orvos-, vallás-, társadalom- és kormányzattörténeti szempontok összehasonlítása. Ezáltal egy olyan munka született meg, amely új megvilágításba helyezi a pestisjárványok multidiszciplináris értelmezését a kora újkori Magyarországon. / The doctoral dissertation investigates plague epidemics in Early Modern Hungary between 1634–1770, through a dual lens of medical and social history. The primary aim of the research is to analyze the narratives found in contemporary texts – including medical, religious, and administrative sources – regarding the plague, and to assess their evolution and socio-political implications within the Hungarian context. The timeframe is framed by the publication of the earliest analysed medical texts related to plague in 1634 (by Samuel Spillenberger and Máté Csanaki) and ends in 1770, marked by the issuance of the General Normativum in Re Sanitatis. The dissertation adopts Fernand Braudel’s longue durée perspective, enabling the identification of long-term trends in medical thinking and public policy, beyond episodic history. Over twenty primary medical and religious sources are subjected to a detailed textual and comparative analysis, forming the backbone of the dissertation. The examined medical texts originate from Hungarian, Transylvanian, German, and Western European authors, such as Samuel Spillenberger, Ferenc Pápai Páriz, Dávid Gömöri Dávid, Paul de Sorbait, and William Boghurst. The study reveals that the predominant medical theory during the period was miasmatism, which attributed disease to „corrupted air.” However, elements of contagion theory also emerge, particularly in later sources. A hybrid „contagio-miasmatic” model appears, indicating a transition in medical thought, where authors blended elements of both theories. The dissertation emphasizes three forms of prophylaxis: prophylaxis politica (public regulations), prophylaxis medica (medical preventatives), and prophylaxis theologica (spiritual measures). Preventative practices ranged from herbal remedies and speculative recipes to public sanitation campaigns and religious penitence. Many sources stressed the importance of inner purity and piety, viewing the plague as divine punishment for moral decay. Even secular physicians like Boghurst echoed the belief that fearing God played a role in disease prevention. The emerging awareness of mental health is also noteworthy, with several texts suggesting that fear and despair weakened the body’s defenses. The analysis of curatio (treatment) reveals a lack of uniform therapeutic standards. Nevertheless, the physician’s role is emphasized in most sources, not as a subordinate to divine will, but as a co-actor in the healing process. Some authors went as far as to claim that rejecting medical aid was a form of blasphemy. The study also addresses the vision of plague inoculation proposed by István Weszprémi, inspired by smallpox variolation, marking a significant innovation in the period’s medical discourse – even if it found little contemporary support. Religious texts from both Catholic and Protestant traditions unanimously portray the plague as divine punishment for human sin. These sources frequently list specific moral transgressions – blasphemy, disobedience, vanity, and irreligiosity – as causes for divine wrath. Predestination theory, dominant in Protestant texts, warned against fleeing from the plague, suggesting that one cannot escape divine judgment. From a social and governmental history perspective, the dissertation evaluates the state’s evolving response to epidemic crises. By the 18th century, centralized measures had become more effective. National decrees – such as those issued in 1738 and 1739 – were enforced regionally and locally, with cities like Debrecen and counties such as Borsod playing active roles in implementation. The most common interventions included isolation, market regulation, and the restriction of interpersonal contact. The financial and logistical burdens of these efforts were often shouldered by the state. The societal response to these strict regulations is also critically examined. The sources reflect a complex picture of fear, fatalism, and mental distress – yet also highlight prosocial behavior and community resilience. While minor infractions occurred, large-scale plague riots were absent in Hungary, contrasting with Western European experiences. The study argues that while early modern medical knowledge often relied on outdated concepts, the state’s increasingly organized intervention significantly contributed to the eventual decline of plague in Hungary. In conclusion, this dissertation offers a comprehensive, interdisciplinary exploration of the Hungarian plague experience, combining medical, religious, social, and administrative perspectives. It fills a significant gap in Hungarian historiography and provides new insights into both local and transregional epidemic dynamics in Early Modern Europe.
dc.format.extent	192
dc.identifier.uri	https://hdl.handle.net/2437/390993
dc.language.iso	hu
dc.subject	Pestisjárványok, Kora újkori Magyarország, Orvostörténet, Társadalomtörténet, Kormányzattörténet, 17. század, 18. század, Közegészségügy / Plague epidemics, Early modern Hungary, Medical history, Social history, Governmental history, 17th century, 18th century, Public health
dc.subject.discipline	Történelemtudományok
dc.subject.sciencefield	Bölcsészettudományok	hu
dc.title	Pestisjárványok orvos- és társadalomtörténeti háttere a 17–18. századi Magyarországon
dc.title.translated	The Medical and Social History Background of Plague Epidemics in Early Modern Hungary (1634–1770)
dc.type	PhD, doktori értekezés	hu