Az értekezés arra tesz kísérletet, hogy kiaknázza, és az irodalom számára alkalmazhatóvá tegye Rudolf Otto A szent (Das Heilige) című művének, valamint Northrop Frye munkáinak (főként A kritika anatómiájának, Az Ige hatalmának és a Kettős tükörnek az) együttes logikai derivátumait és azok konzekvenciáit. Ehhez szükségesnek látszik az, hogy Otto döntően vallásfenomenológiainak ígérkező művét éppen annak középponti elemétől, a vallás elemzésének igényétől távolítsam el, hogy végül egy csupasz metaforaláncot tarthassak készenlétben Otto rendszerének irodalomra való alkalmazásakor. Ezek a metaforák a kifejtés első fázisában inkább képlékeny fogalmak, mintsem a dialektikus gondolkodás logikai határokkal körülvehető definíciói – később azonban pontosabbá válnak. Így az első nagyobb fejezetben a “Bábel-élmény”, a “túllétel” és az “illogikus reménység” témái jutnak majd döntő szerephez. A következő három fejezet maga az alkalmazás, vagy inkább annak valamiféle tétova próbája lesz. Először Vörösmarty, majd Babits, végül pedig Kuncz Aladár kerülnek terítékre. Az így keletkező irodalmi elemzések már önmagukban is a magától-értetődőség Heidegger által világosan felfedett “elfedő” jellegét is megkísérlik szóvá tenni, miképpen ezt a problémát remélhetőleg már az őket megelőző fejezet is kitapintja. Így valójában azt a kérdéskört vizsgálom majd, hogy egy nyelv vagy bármilyen diskurzus “egyénileg” tapasztalt széthullása, majd az ezt követő, különféle módon jelentkező reménység miképpen érhető tetten az ő esetükben. Mindhármójuknál szóhoz jut az egész életmű, ám ebből minden esetben egy olyan – mindig szervező erőként jelentkező – metaforahálózatot térképezek fel, amely a vizsgálódást egyáltalán lehetővé teszi. Így hát a metaforika egymásnak feszülő elemei jelentik majd a vizsgálódás számára az alapot, és nem az adott művek tematikus kivonatolása. Miután pedig e három szerző vizsgálata lezárul, egy záró fejezet erejéig azzal a problémával kívánok foglalkozni, amely a sensus numinis és a nacionalizmus (vagy más esetekben az ezzel analóg közösség-metaforika) retorikája között tapasztalható a három vizsgált szerző esetében – és feltehetően ennél sokkal szélesebb körben is.The thesis attempts to make the logical derivatives and consequences both of Rudolf Otto’s Das Heilige and Northrop Frye’s main works applicable for literature. For this operation it seems to be necessary to separate Otto’s – apparently religion-phenomenological – work from its central element, namely from the claim to analyse religion, in order to gain a mere chain of metaphors to apply them to literary-criticism. In the first phase of the explication these metaphors will be flexible notions much more than exact definitions. In this way, in the first main chapter, the themes of “Babel-experience”, “getting beyond”, and “illogical hope” will play the most important role. The next chapter will be the application itself, or, rather, a faltering attempt of the application. Vörösmarty, Babits, and Aladár Kuncz will be analysed one after the other. The literary-critical analyseses generated by this way will attempt to reveal the “covering” characteristic of “being self-evident” which was examined by Heidegger clearly, though this problem was touched by the previous chapter either. Including these factors I will examine the circle of questions how the disintegration of a given language or discourse experienced by the individual, and, then, the following hope appearing in different forms be caught in the cases of the previous authors. The whole oeuvre will be made speak in all the cases – though I will map out a net of metaphors which appears always to be the main organizing force of the oeuvres: this net of metaphors makes the analysis possible at all. Therefore, not the extract of the contents of the given works but the metaphoric elements that fight against each other will mean the basis for the examination. In the last chapter – after the analysis of the three author – I will deal with the connection experienced between the rhetoric of the sensus numinis and the rhetoric of nationalism in the case of the authors examined above.